Jazz/World

A víziszínpadon szvingelnek

2010.06.15. 10:00
Ajánlom
A bánki Armstrong fesztivál idén pont hetedik évébe lépett, de a részt vevő zenekarok és muzsikusok szinte egytől egyig kerek jubileumokat tudnak felmutatni.

A közönség és Rókusfalvy Pál idén kénytelen lesz nélkülözni Joe bácsit, Louis Armstrong egykori klarinétosát, teljes nevén Joe Muranyit, de Rókusfalvy műsorvezetőként biztosan egyedül is pompásan fogja szórakoztatni közönségét, hiszen a borász, fogadós, dixieland muzsikus és rádiós kezdettől fogva házigazdája volt a fesztiválnak. Joe bácsi hál'istennek jól van, de mivel 82 éves, inkább csak távbeszélőn fogja köszönteni a fesztivált, és ízes beszéddel nyílván elmond majd egy-két anekdotát „Lajos Armstrongról" - ahogy ő hívja egykori főnökét. A másik fontos változás, hogy idén már nem csak a színpad, hanem a nézőtér egy része fölött is lesz tető, hátha...

A fesztivált a művészeti vezető, Ittzés Tamás zenekara nyitja, de a Bohém Ragtime Band mellett itt lesz a velük egyszerre indult, és ugyancsak hallatlanul népszerű és sikeres magyar old-timer zenekar, a Hot Jazz Band. Mindkét társaság a huszonötöt ünnepli! A külföldiek közül ínyenceknek való csemege a Three Wise Men, egy holland klarinétos, egy olasz zongorista és egy osztrák dobos triója. Ugyancsak az európai tradicionális jazz kiválósága a La Vella Dixieland - ők harminc gyertyát gyújtanak idén a tortán -, akik már a Bohém Ragtime és Jazz Fesztiválon egyszer s mindenkorra belopták magukat a magyar közönség szívébe. Aligha lepődik meg bárki, aki a régi jazz kedvelője, és idáig jutott az olvasásban, hogy Benkó Sándor is jubiláns idén, a hetvenedik születésnapja lesz augusztus 25-én.

A vasárnap délutáni koncertet az Easy Jazz Band adja, az esti fő műsorszám pedig a Johnny Thompson Singers. Az együttesek között ők a rangidősek, mert 45 éve léteznek. Egyik első amerikai együttesként megengedtetett nekik, hogy a gospelt prédikálják a Szovejtúnióban, sőt 1972 óta Magyarországon is többször megfordultak, először az Alba Regia fesztiválon. A prédikátor-zeneszerző-zongorista Johnny Thompson, aki viszont már túl van a hetvenen, az egyetemes gospel fontos alakja, és nincs különösebb jelentősége, hogy ő a The Fire Baptized Holiness Church Of God Of The Americas felekezethez tartozik. Minden éjjel jam session várja a kitartó rajongókat.

VII. Louis Armstrong Jazzfesztivál, Bánk
Június 25:
19.00 Bohém Ragtime Band (H)
20.20 Three Wise Men (NL-I-A)
21.45 Benkó Dixieland Band (H)

Június 26:
16.00 Easy Jazz Band (H)
19.00 Hot Jazz Band (H)
20.20 La Vella Dixieland (E)
21.45 Johnny Thompson Singers  (USA)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Udvaros Dorottya levesestáljai a Néprajzi Múzeumban

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas színművész megnézte az intézmény Hétköznapi luxus – A királyné asztalától a parasztházig című kiállítását, ahová személyes tárgyait is magával vitte. A látogatásról videó is készült.
Klasszikus

Ez volt az év koncertje 2025-ben

Amilyen színes volt az elmúlt év, olyan változatosnak bizonyultak olvasóink kedvencei: sztárzenekar hangversenye világhírű szólistával, tehetséges fiatalok kamarakoncertje és vidéki fesztivál előadása is szerepel az élbolyban.
Klasszikus

Visszatérő világhírű szólista lép fel a Concerto Budapesttel

Két év után ismét Augustin Hadelich Grammy-díjas hegedűművész, a Yale School of Music tanára lesz a Concerto Budapest vendége az együttes két januári koncertjén.
Vizuál

Enyedi Ildikó: „A legtöbb fa eléggé introvertált, egyik sem túl szószártyár”

Enyedi Ildikó új filmjében arra mutat rá, miért fontos megbékélni azzal a felismeréssel, hogy a világot sohasem fogjuk tudni hiánytalanul megérteni. Az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt magyar rendezőt legújabb alkotása, a Csendes barát kapcsán kérdeztük.
Színház

Karácsony Gergely: „Amíg csak a saját sérelmeinkből indulunk ki, elbeszélünk egymás mellett”

A Kőszegi Várszínház és a Karinthy Színház január 16-án koprodukcióban mutatja be a Kőszegi Vár Lovagtermében A fiú című előadást. Az előadás főszereplőjét, Karácsony Gergelyt kérdeztük, akinek nem ez az első találkozása a szerző, Florian Zeller világával.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Első alkalommal vetítenek koncertfelvételeket a Hangdóm vásznán a Magyar Zene Háza közelgő fesztiválján

Közönségtalálkozóval egybekötött újra-bemutatók, két új Hangdóm-film, valamint egy új, élőzenés sorozat is debütál a Magyar Zene Háza Hangdóm-fesztiválján, a DOME_RELOAD-on február 3-8. között.
Jazz/World ajánló

Jubileumi koncerttel ünneplik Jávori Ferenc „Fegya” 80. születésnapját márciusban

A magyarországi klezmer műfaj megteremtőjének, a több mint harmincéves múltra visszatekintő Budapest Klezmer Band alapítójának és vezetőjének bensőséges hangulatú születésnapi estjét március 7-én tartják a Budapest Kongresszusi Központban.
Jazz/World ajánló

Világjáró gyerekdalok – családoknak szóló világzenei album jelent meg

Morvaországtól a Kárpát-medencén át a Balkánig – a Világjáró Gyerekdalok című lemez Kelet-Közép-Európa zenei világán kalauzolja át a családokat. Az Eszterhéj Műhely vadiúj albuma egy különleges koncerten mutatkozik be január 24-én, a Magyar Zene Házában.
Jazz/World ajánló

Kiemelkedő hazai fellépőkkel ünnepli nagykorúságát a Budapest Jazz Club

A tizennyolcadik születésnapját ünneplő klub két kiváló jazzformáció koncertjével, majd különleges Jam Sessionnel várja a közönséget január 10-én 20 órától. Fellép az Ifj. Szakcsi Lakatos Béla Trio, az East Gipsy Band, Nagy Iván, Bényei Tamás és Szalóky Béla, a belépés díjtalan.
Jazz/World ajánló

Ünnepi jazzvarázs a Szakcsi Rádióban

December 24. és 26. között a Szakcsi Rádió hallgatói válogatott koncertfelvételekkel, legendás jazzalbumokkal és egyedülálló rádiószínházi pillanatokkal ünnepelhetnek.