Pázmándi Gergely: Tanulmányaid a hegedűvel kezdődtek. Milyen történések következtében vetted fel a szaxofont?
Ülkei Dávid: Így van, hegedűvel kezdtem hat éves koromban, de nagyjából tízévesen ezt abbahagytam. A szaxofonozás jóval később, tizenhat évesen kezdődött. Kiköltöztem Izraelbe és a bentlakásos iskolában, ahol tanultam, sok hangszer közül lehetett választani. Eredetileg dobolni akartam, de az annyira népszerű volt, hogy már nem volt hely a tanárnál. Ekkor beugrott Molnári Ákos barátom javaslata, miszerint – ha lesz rá lehetőségem – próbáljam ki a szaxofont. Az akkori ismerőseim köre itthon nagyon jó zenei alapokkal látott el: Coltrane-t, Sonny Rollinst és Archie Sheppet hallgattunk, és rendszeresen jártunk Dresch koncertekre. Az első pár szaxofonórámon nagyon sok múlt. Egy rendkívül karizmatikus figura, Hovav Israel volt a tanárom, aki azzal kezdte – miután játszott egy kicsit –, hogy ha én komolyan veszem ezt az egészet, akkor ő is komolyan fogja venni. A többi ezután organikusan fejlődött, kezdettől fogva elég sokat gyakoroltam és a tanárom nagyon hamar elkezdett improvizációt tanítani – kvázi az első skála után, amit megtanultam. Emlékszem, egy Blue Bossát zongorázott és beletaláltam pár jó hangba, fantasztikus érzés volt.
Ülkei Dávid (Fotó/Forrás: Stépán Virág)
PG: Számos zenei stílusban működtél már, melyiket érzed a hozzád legközelebb állónak?
ÜD: Erre nem tudok egy meghatározott stílussal válaszolni.
Van egy spektrum, amin a zene célja, hogy értéket teremtsen, kifejezzen valamit. Van egy másik, ahol a zene elsősorban termék. Engem az előbbi verzió érdekel, szerintem termékből van elég körülöttünk így is.
PG: Melyek a kedvenc korábbi projektjeid?
ÜD: Van több is! Kardos Dani zenekarát, a Kardos Négyest tudnám kiemelni. Lamm Dáviddal, Soós Marcival és Dés Andrissal volt egy „Nu?” nevű formációnk, ezt is nagyon szerettem. Kovács Feri Magony nevű zenekara is az abszolút kedvencek között van.
PG: Régóta foglalkozol küzdősporttal, ami – a zenéhez hasonlóan – sajátos életfilozófiát és elhivatottságot igényel. Milyen hatást gyakorol egymásra ez a két tevékenység a te tapasztalataid szerint?
ÜD: Ami szerintem nagyon hasonló ebben a két dologban, az az, hogy
azonnali következménye van mindennek, amit az ember tesz.
Gyors a feedback loop, ha gyakorlok egy harmóniamenetre és mellé megy valami, azt azonnal hallom. Ugyanígy, ha döntést hozok a "harc hevében", másodpercek kérdése, hogy kiderüljön, helyesen cselekedtem-e. Pillanatról-pillanatra, hangról-hangra, képkockáról-képkockára zajlik mindkét diszciplína. Talán ezért van, hogy egy jó zenélés vagy edzés után gyakori, hogy önfeledt „flow” állapotba kerül az ember.
Ülkei Dávid (Fotó/Forrás: Szalóky Béla)
PG: Milyen hatásokat, számodra fontos tapasztalatokat hozott az életedbe a MAO-val való műhelymunka és koncertezés?
ÜD: Hatalmas iskola big bandben játszani, teljesen más típusú koncentrációt igényel, mint egy kisebb formáció. Persze itt is fontosak a kiemelkedő egyéni teljesítmények, amiből a MAO-ban nincs hiány, de a hangsúly sokkal inkább az egységes megszólaláson, frazeáláson van. Emellett a hazai és külföldi jazzélet legjobbjaival játszunk rendszeresen és számos nagyon jól sikerült külföldi turnén vagyunk már túl. Végül pedig, a MAO egy valódi család, nagyon baráti a hangulat a zenekaron belül és nekem ez is nagyon fontos.
Fejléckép: Ülkei Dávid (fotó: Stépán Virág)
Támogatott tartalom.
hírlevél
