Jazz/World

A Zene Ünnepétől Szentivánéjig

2010.06.21. 13:02
Ajánlom
Lapot kért 21-re a Gödör, hogy vele a Zene Ünnepét még három nappal megtoldja, hogy elérjen vele Szentivánéjig, amikor újabb zenei csúcsidőszak tetőzik Pesten.

A Gödör a napéjegyenlőségre idén is a Víg Végnapjaink elnevezésű fesztivállal teszi fel a koronát. Igencsak különböző műfajok és előadók váltják egymást, ráadásul a zene ünnepi, hétfői parádén egyenesen húsz percenként, úgyhogy kikapcsolódásra a közönségnek biztosan nem lesz ideje. Kicsivel lazább tempó és egységesebb stílus jegyében lépnek már fel kedden a művészek, amikor három kiváló alternatív zenekar (Specko Jedno, Kézi Chopin, Balaton) koncertezik. A szerdát egyedül kapta a Tárkány Művek, akiknek egyben ez a lemezbemutató koncertje is.

Egész kis jazzfesztivál kerekedik Iván napján, játszik a Váczi Eszter Quartet, a Dresch Quartet, a Triton és egy itthon lényegében debütáló zenekar, az Amerikában tanuló, nevét már ékezetek nélkül író magyar dobos, Marton Juhasz együttese, amelynek sztárvendége Alan Benzie, skóciai zongorista.

A Juhasz-group nem csak a Gödörben, hanem másnap - teljes koncerten -, a Budapest Jazz Clubban is meghallgatható. Péntek lévén ráadásul az ingyenesen látogatható jam session is rátesz a Múzeum utcai hangulatra egy lapáttal, házigazda a dobos/énekes Emilio.

Persze a legalább dobpergés, de azért lehetőleg nagyzenekar kísérte tűzugrás nem csak az Erzsébet téri koncertszervezők fantáziáját mozgatta meg. A Pataky munkatársai Kőbányán, a Művelődési Háztól pár lépésre, a Helytörténeti Gyűjtemény kertjében várják próbatételre a fiatal párokat, és mindenkit, aki táncolni akar, a talpalávalót a Sültü zenekar szolgáltatja. Szombat esti nyári lazításhoz különösen ajánlatos Zsuffa Péter jazz jockey műsora a Szimpla Kertben. A nyári hangulat a Művészetek felkent Palotáját sem kíméli, és a Hey, June! mottó alatt futó sorozatban a Fesztiválszínházban a Firkin koncertsó hallgatható-nézhető meg. A MÉZ, és más brit meg ír folkzenekarok hagyományát továbbvivő zenekar, amely nagyon sokat mondó nevét a 9 gallonos sör-űrmértékről nyerte el, péntek este lép fel. További részletek a Fidelio folyamatosan frissülő programkeresőjében.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Aki eljátszott mindent, amit magyar színművész eljátszhat – 85 éves Törőcsik Mari

1935. november 23-án született Törőcsik Mari Kossuth-nagydíjas, kétszeres Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze, aki egy Heves megyei községből, Pélyről indulva vált a hazai színjátszás egyik legnagyobb alakjává.
Klasszikus

Levelei bizonyíthatják Chopin homoszexualitását

Több férfihoz is szerelem fűzte a nagy lengyel zeneszerzőt, Frédéric Chopint. Mindezt olyan levelek bizonyítják, amelyeket eddig szándékosan rejtettek el, fordítottak vagy magyaráztak félre.
Színház

Elhunyt Böröndi Tamás, a Vidám Színpad igazgatója

Az ismert és sokak által szeretett színész, színházigazgató 65 éves volt.
Színház

Otthonában köszöntötte Törőcsik Marit a Nemzeti társulata

A művészek a járványhelyzetben is teljesítették Törőcsik Mari tavalyi kívánságát, mely szerint nem kér mást, csak hogy idén is eljöjjön hozzá az ő drága Nemzetije.
Színház

„Csönd, zokogás, fájdalom” – Böröndi Tamásra emlékezik Bodrogi Gyula

Rövid, versnek is beillő nekrológot közölt kollégájáról a Kossuth-díjas, Nemzet Művésze címmel kitüntetett Bodrogi Gyula. Az éjjel elhunyt Böröndi Tamásra emlékezik,

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World jótékonyság

Gyűjtés indul nehéz helyzetben lévő népzenészek számára

Gyűjtés indul nehéz helyzetben lévő népzenészek megsegítésére; az Összefogás hagyományőrző mesterekért elnevezésű kampány zárásaként december 19-én online jótékonysági gálaestet szervez a Hagyományok Háza.
Jazz/World gyász

Elhunyt Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa

73 éves korában elhunyt Mihály Tamás, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, az Omega basszusgitárosa – tudatta Facebook oldalán a zenekar.
Jazz/World interjú

Sárik Péter: Nekem kell a csend, a séta a Duna-parton

A hazai jazz élet egyik megkerülhetetlen alakja Sárik Péter. Triójával rendszeresen fellép hangversenytermekben, jazzklubokban, zenei fesztiválokon. Ceglédi. Vele is forgatott a Partitúra a ceglédi adásához, csakhogy online, ugyanis Sárik Péterék akkor éppen Frankfurtban koncerteztek. A beszélgetés szombaton látható a Duna tévén, 14.30-kor. A Fidelio.hu-nak pedig további érdekességekről is mesélt.
Jazz/World fonó

Toronymagasan a legjobb világ- és népzene Makovecz Imre tereiben

2012 óta minden év novemberében rendezik meg a Héttorony Fesztivált Makovecz Imre tereiben. A közel kéthetes vándorfesztivál célja, hogy a népzene és világzene legértékesebb produkciói minél több emberhez eljussanak határon innen és túl, valamint hogy a zene és építészet szerves kapcsolatára ráirányítsa a figyelmet.
Jazz/World gyász

Elhunyt Benkő László

77 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt az Omega együttes alapítója, a magyar rockzene meghatározó alakja, Benkő László – közölte Facebook oldalán a zenekar.