Franciaországban született, mégis autentikus andalúz cigányzenész közegben nőtt fel. Hogy kell ezt elképzelni?
A nagyszüleim a harmincas években indultak el egy jobb élet reményében az aragóniai Zaragózából Franciaországba, hátrahagyva a mélyszegénységet, amiben éltek. Több ezer emberrel (nem csak cigányokkal) együtt menekültek át a Pireneusokon a Franquist rezsim elől. De a hagyományaikat megtartották: a Claveria-családban mindenki zenélt, így nekem már négyévesen a kezembe adtak egy gitárt, hétévesen pedig már rendes, felnőtt hangszeren játszhattam.
Családi összejöveteleken elbújtam az asztal alá, mert onnan egészen közelről leshettem a zenészeket.
A másik tanulási módszerem az volt, hogy flamencogitárosok felvételeit próbáltam lemásolni. De hivatalos keretek között, iskolában sohasem tanultam gitározni. Azt hiszem, amikor játszom, a zenémben benne van az őseim gyökértelenségének fájdalma is.
Amikor zenét ír, belefogalmazza a francia és a spanyol identitását is?
Igen, és közben igyekszem a tradíciót és a modernitást is ötvözni. Rengeteg jazzt és francia manouche swinget, valamint klasszikus zenét hallgatok – ezek mind beleíródnak a zenémbe, szerves és technikailag jól kivitelezett szintézist alkotva.
Ezt nevezik flamenco nuevónak?
Tulajdonképpen igen. Ez a kifejezés arra utal, hogy a flamenco folyamatosan fejlődik. A tradicionális flamencohangszerek – az ének, a gitár, a palmas (kezek) – mellé ma már szinte bármilyen hangszert be lehet hozni, és új színekkel, harmóniákkal és témákkal gazdagítani. Én magam is egy olyan cigányzenei utazásra hívom a közönséget, ami Andalúziából indul, és számos más műfaj keresztezi az útját. Ezekben a kereszteződésekben szinte felizzik az amúgy sem hűvös flamencozene. Közben igyekszem kerülni az imitációt, a karikatúrát.
Úgy szoktam fogalmazni, hogy én megnyitom a zenémet a világ felé, és így a világ is megnyílik felénk.
Még mindig jellemzőek Andalúziában az undergound, zárt flamencoösszejövetelek?
Igen, abszolút. Ez a legbiztosabb módja annak, hogy fennmaradjon a flamencozene és -kultúra.
Önnek spanyol felmenői révén „jogában áll” szabadon kezelni a saját zenei hagyományait. De mit szól ahhoz, hogy mára a világ legkülönbözőbb tájain a legkülönbözőbb stílusokkal ötvözik a flamencót?
A zenének univerzális lélegzése van, és azt gondolom, hogy ez egy széles folyó, ami könnyedén be tud fogadni innen-onnan becsatlakozó patakokat. Az egyetlen kitétele a zenei stílusok ötvözésének, hogy szívvel tegyük.
Juan de Lerida
Mit gondol, mi a flamenco óriási népszerűségének titka?
A flamenco erős és ősi érzelmeket közvetít, egyszerre énekelhetjük meg benne az örömöt és a bánatot. Nemcsak zene, hanem életmód is, ami olyan értékeket rögzít, amik kezdenek eltűnni a mindennapokból. Ráadásul több művészeti ágat egyesít – az éneket, a gitárt és a táncot – amik nem elnyomják, hanem kiegészítik egymást, és ez elképesztő.
Amikor saját flamencodallamokat ad elő, milyen arányban keveredik a megírt kompozíció az improvizációval?
A megszerkesztett részekben saját magam által felállított szabályokhoz igazodom, de
amikor elkezdek improvizálni, nincsenek határok. Ilyenkor csak hagyom, hogy a zene beszéljen, megélem a pillanatot.
Több ízben játszott az oláh cigány zenét játszó Romengóval. Lát valami hasonlóságot a magyar és a spanyol cigányzene között?
Engem nagyon meghat a Romengo őszinte zenéje. Ugyanaz az érzésvilága, mint a flamencónak: akkor is dögös, ha szomorúságról szól, és akkor is, ha vidámságról. Egyszerre jellemzi őserő és finomság ezt a zenét. Lakatos Mónika csodálatos hangja pedig minden egyes alkalommal megérint engem. Egyébként eddig még csak magyar cigányzenészekkel dolgoztam együtt, a Budapest Folk Fest lesz az első alkalom, amikor más stílus képviselőit is alkalmam lesz megismerni és együtt zenélni velük.
Mit hallhatunk majd ezen az estén?
A flamenco forrásból táplálkozó saját dalaimat játsszuk majd Nagy János jazz-zongoristával, Viviane B. Szabó énekessel, Mazura János tubaművésszel és Badics Márk dobossal. A flamenco lesz a koncert fő cselekményszála, de közben mindannyian beleadják majd a saját expresszivitásukat. Nem akarjuk utánozni az eredeti flamencót, sokkal inkább a találkozásokon és a tapasztalatcserén, a műfajok közötti párbeszéden lesz a hangsúly. A flamencóban szokatlannak számító hangszerek, a zongora, a tuba és a dob miatt szerintem különleges élményben lesz része a közönségnek.
hírlevél
