Jazz/World

Adventi videóklipet készített a Sárközy Collective

2024.12.03. 17:00
Ajánlom
Az immár kvartettként működő együttes Irving Berlin halhatatlan slágerét, a White Christmast dolgozta fel, amelyhez a 40-es 50-es évek világát megidéző videó is készült.

„Ez a projekt egyúttal a zenekarunk új irányvonalának első állomása is.

A Sárközy Collective célja, hogy kvartettként folytassa munkáját, egyedi repertoárt építve, amelyben a klasszikus zene mellett a jazz, a cigányzene és a népzene elemei is megjelennek

– mondta el az újjáalakult formáció kapcsán Sárközy Lajos. Az együttes további tagjai Sárközy Rudolf, Csík Gyula és Drahoslav Bango.

A Sárközy Collective advent első vasárnapjára időzítette első klipje megjelenését, amelyben Irving Berlin klasszikusa, a White Christmas hangzik el. „A White Christmas című dal különleges, egyedi feldolgozásával egyszerre kívántunk ünnepi hangulatot teremteni és tisztelegni Jasha Heifetz ikonikus művészete előtt. A Bekker Films által készített klip a 40-es és 50-es évek eleganciáját idézi meg fekete-fehér képvilágával, és

különösen büszkék vagyunk arra, hogy a forgatás helyszíne a Százéves Étterem volt – egy hely, amely számomra a pályafutásom kezdetét is jelenti

– nyilatkozta Sárközy Lajos.

„2025-ben további vizuális és kreatív tartalmakat álmodtunk meg Bekker Péterrel, a klip rendezőjével és producerével. Több nagyszabású projekt van előkészítés alatt, amelyek nemcsak Magyarországon, de nemzetközi szinten is jelentős figyelmet kaphatnak majd. Ezek a tervek tovább erősítik közös munkát, amelyben kiemelt hangsúlyt kap az értékteremtés és a művészi igényesség, valamint közös együttműködés hazai és nemzetközi előadókkal, alkotókkal” – osztotta meg további terveit a Liszt-díjas hegedűművész.

Fejléckép: Sárközy Lajos (forrás: Concerto Budapest)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Megígérte, visszatért: 90. születésnapján ünnepelték Lehoczky Zsuzsát

A Budapesti Operettszínház legendás művésze 85. születésnapi gáláján búcsúzott a teátrum közönségétől. Akkor azt ígérte, 90. születésnapjára visszatér: jubileuma alkalmából köszöntötte őt a társulat.
Zenés színház

„A szeretet képes áthidalni a szakadékokat” – Peller Károly a Gül baba örökérvényű üzenetéről

A Benczúr Kerti Esték című programsorozat részeként július 20-án a Gül baba című operettet láthatja a közönség. Az előadás rendezőjével és címszereplőjével, Peller Károllyal beszélgettünk.
Jazz/World

Debütál a Quimby a Mézesvölgyi Nyár színpadán

A Mézesvölgyi Nyár idei szezonjának egyik legjobban várt estéje az augusztus 8-ai: a hazai alternatív rockzene ikonikus formációja, a Quimby pályafutása során most először lép fel a veresegyházi fesztivál színpadán.
Vizuál

Az örökkévalóság nyomában: az ókori egyiptomi művészet titkait tárja fel a Szépművészeti Múzeum

Az ókori egyiptomi művészet szépségét, vallásban betöltött szerepét és a műtárgyak megalkotásának folyamatát szemlélteti a múzeum szobrokat, sztéléket, domborműveket, koporsókat, mágikus-rituális szerepet betöltő műtárgyakat bemutató kiállítása.
Színház

Göttinger Pál: „Vannak kikötők, ahová szellemileg vagy színházilag be lehet húzódni egy kicsit, a Pöttyös Panni is ilyen”

A Kultkikötő és az Összpróba Alapítvány a legkisebbekre gondolva mutatja be nyáron a Pöttyös Panni és Kockás Peti – A varázsházikó című mesejátékot. Göttinger Pállal, a darab rendezőjével beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Debütál a Quimby a Mézesvölgyi Nyár színpadán

A Mézesvölgyi Nyár idei szezonjának egyik legjobban várt estéje az augusztus 8-ai: a hazai alternatív rockzene ikonikus formációja, a Quimby pályafutása során most először lép fel a veresegyházi fesztivál színpadán.
Jazz/World magazin

„Ezt megcsíptük, Fenyőkém” – így született meg a Limbó hintó, a Hungária legnagyobb dobása

1981-ben a Hungária nem egyszerűen benevezett a Táncdalfesztiválra – fel akarta forgatni azt. A Limbó hintó nemcsak a fesztivál fődíját nyerte meg, hanem a zenekart is pályafutása csúcsára repítette, miközben meg is osztotta a közönséget.
Jazz/World ajánló

Idén hét országban ünneplik a Nemzetközi Cigány Dal Napját

Augusztus 8-án – a legendás észak-macedón énekes, Esma Redžepova születésnapján – rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját. Idén hét ország 11 helyszíne vesz részt, és harminc zenekar fellépésére kerül sor itthon és külföldön.
Jazz/World ajánló

VeszprémFest: blues, latin rock és elektronikus zene egy helyen

Juanes, Beth Hart, a Kraftwerk és a Pink Martini is Magyarországra érkezik hamarosan. Július 15. és 18. között rendezik meg a VeszprémFestet, ahol a négy nap során idén is világhírű előadókat hallhat a közönség. 
Jazz/World ajánló

A Miles Electric Band, Ledisi és Corinne Bailey Rae zenéjével pörgeti a júliust a Müpa

A nyári jazzfesztiválok hangulata a Müpát is átjárja júliusban. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe érkező világhírű muzsikusok a jazz, a soul, az R&B és a pop sokszínű világába kalauzolják a közönséget három egymást követő estén.