Jazz/World

Afousis Kréta szigetéről – megjelent a Meybahar új online kislemeze

2023.01.30. 15:10
Ajánlom
Online kiadványként napvilágot látott a görög-magyar gyökerű Meybahar újabb single-je Afousis címmel. A zenekar első, Abyss (2019) című albuma rögtön a nemzetközi toplistákra került, az új kislemez klipje pedig azonnal nagy elérést produkált az online felületeken. Afousis története a Kréta mellett fekvő Kasos szigetéről származik. Ahogy az alkotók fogalmaznak: „Egy gyönyörű ballada, egy nehéz sorsról, de mellette az élni vágyásról is, a talajtvesztettségről és kilábalásról, a szeretetről és a közösség erejéről.”

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

A Meybahar Marilia Pilti görög szantúr játékos (a „santouri” a magyar cimbalom rokona) és Kopcsik Márton hegedűs, hangmérnök-producer találkozásakor született Budapesten. Az alkotópáros az elmúlt időszakban új anyagon kezdett el dolgozni, aminek megszólalásához Gerzson János ud (arab lant), valamint Radisz Afrodité énekhangja társult.

A zenekart közvetlenül inspirálja a régmúltba visszanyúló, keleti modális zenei örökség, napjaink különböző zenei hatásai, és a szabadon átélt pillanat varázsa.

A most megjelent single egy születőben lévő új hangzásvilágot is mutat a zenekar életében. A kislemezhez az NKA támogatásával új klip is készült, amely felöleli és egyben bemutatja a zenekar elmúlt időszakát:

A Meybahar az új felállásban és hangszerelésben itthon a Magyar Zene Házában mutatkozott be először, Lukács Miklós cimbalomművésszel és Sokratis Sinopoulos lyra játékossal közösen tartott koncertje alkalmával. Mindeközben Grazban és Belgrádban is sikeres koncerteket adtak. „Görögországban egyre népszerűbb ez a dal, nem véletlenül! Úgy érzem a mondanivalója ma is aktuális, ma különösen könnyen átérezhetjük Afousis történetét!” – nyilatkozta Marilia Pilti.

Afousist életében bekövetkezett tragédiák sorozata kíséri. A történet szerint miután szemtanúja volt, ahogyan édesapját meggyilkolják, végül a Kréta mellett fekvő kicsi Kasos szigetére költözött. Azonban a történtek miatt nem tudott a megszokott módon tanítóként tovább élni és dolgozni. Folyton csak a történtek jártak a fejében, míg

végül magányosan bolyongva, mintegy a falu megbolondult farkasává vált.

Mindezek ellenére mindenki nagyon szerette, hatalmas szíve és jó humora miatt mindig fizettek neki a faluban egy italt, hogy elmesélhessen egy-egy újabb történetet, hogy könnyíthessen a lelkén. Halála után az egész falu összegyűlt, hogy méltó módon elbúcsúztassák.

Élete nagy szerelmével, egy tengerész özvegyével is csak titokban találkozgathatott, mivel a helyi régi szokásoknak megfelelően az asszony komoly megvetetés tárgyává vált volna. A történet szerint egy éjjel Afousis már nem bírta tovább, és a kedvese ablaka alá lopózva énekelte el neki ezt a dalt.

Meybahar – Afousis

 

Marilia Pilti – görög szantúr, ének

Kopcsik Márton – hegedű, zengőhúros brácsa

Radisz Afrodité – ének, ütőhangszer

Gerzson János – ud

 

A lemez megtalálható a digitális szolgáltatók felületein, elérhető a fono.hu oldalon.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: A Meybahar zenekar (Fotó/Forrás: Fonó Budai Zeneház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Emilia Pérez – megnéztük a 13 Oscarra jelölt botrányfilmet

Összességében érthetőnek tűnik, miért jutott el Jacques Audiard új rendezése tizenhárom Oscar-jelölésig, azt azonban már túlzásnak tartanánk, ha a legfontosabb kategóriákban diadalmaskodna is – ezt ugyanis több más produkció is jobban megérdemelné.
Plusz

Hegyet hágék, lőtőt lépék – tíz éve hunyt el Erdélyi Zsuzsanna

Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajztudós, a nemzet művésze tíz évvel ezelőtt, 2015. február 13-án hunyt el Budapesten. Tanítványai, szellemi örökösei nem felejtik.
Könyv

Közös sorozattal jelentkezik Nyáry Krisztián és Bősze Ádám

A magyar széppróza napján, Jókai Mór születésének kétszázadik évfordulóján mutatják be az Óbudai Társaskör második jubileumi produkcióját Jókai sétány 200 címmel. Nyáry Krisztián irodalomtörténész és Bősze Ádám zenetörténész új sorozata február 18-án debütál.
Könyv

„Világos volt számomra, hogy haldoklom” – támadója tárgyalásán szólalt fel Salman Rushdie

A hetvenhét éves, világhírű író megrázó vallomást tett annak a férfinak a tárgyalásán, aki 2022-ben egy nyilvános beszélgetésen késsel támadt rá, és tizenöt késszúrással sebesítette meg.
Vizuál

Vasárnap zár a Magyar Nemzeti Galéria biedermeier-kiállítása

Február 16-ig láthatja a közönség a Biedermeier mindennapok. Művészet és polgárosodás a 19. századi Magyarországon (1815-1867) című tárlatot a Magyar Nemzeti Galériában. A kiállítás egyedülálló módon ad átfogó képet a biedermeier nevével fémjelzett korszak művészetéről, mely Valentin-napon páros kedvezménnyel tekinthető meg.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

A sanzonok királynője – a Benczúr Házban látható Nádasy Erika Piaf-estje

Egy halhatatlan legenda, Edith Piaf drámai fordulatokkal teli élettörténete és magukkal ragadó, keserédes érzelmekkel teli dalai elevenednek meg február 25-én a Benczúr Házban. A francia sanzonénekesnőt a darab írója, Nádasy Erika kelti életre.
Jazz/World hír

Idén is meghirdeti Fringe felhívását a Magyar Zene Háza

Mivel az intézmény kiemelt céljának tekinti a zenei tehetségek támogatását, a zenélés népszerűsítését kortól és zenei háttértől függetlenül, 2025-ben is meghirdeti a Fringe-t. Jelentkezési határidő: március 2., vasárnap éjfél.
Jazz/World magazin

KÉP-regény: Alice Cooper 77

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Alice Cooper születésnapján lepődött meg, és arról írt, hány tekerss filmet használt el a botrányhős előadó koncertjén.
Jazz/World interjú

Ajtai Péter: „Édesanyám kinyitotta a telefonkönyvet, és másnap már mentem bőgőórára”

Improvizációesztétikából doktorált, tanult klasszikus zenét, hagyományos jazzt, ma már legfőképpen free jazzt vagy szabad improvizációs zenét játszik. Tanít, számos zenekarban muzsikál, egy százhúsz éves bőgőt nyüstöl. Ajtai Péter bőgőssel beszélgettünk.
Jazz/World ajánló

Ismét megmérettethetik magukat a jazz feltörekvő tehetségei a Müpában

Az idén 20 éves Müpa 2025. február 7. és 9. között ismét megrendezi a Jazz Showcase-t. A régió egyik legjelentősebb zenei tehetségbörzéjére ez alkalommal is hat ígéretes pályakezdő formáció jutott be, akiknek produkcióit neves szakmai zsűri bírálja majd el.