Agócs Gergely az Atyai ág című produkcióban a Fonó zenekarral együtt a magyar népzene Kodály által kijelölt, keleti irányú kapcsolatait kívánja a közönség elé tárni. A népzenész rendszeresen jár gyűjteni a nogaj, kumuk és egyéb, az egykori Kazár Kaganátus területén élő türk népcsoportok falvaiba. Legutóbb 2019 június végén tért vissza egy intenzív gyűjtőútjáról, amelynek során három kaukázusi régió mintegy 15 különböző (egymástól többszáz kilométerre fekvő) helyszínén végeztek gyűjtéseket. 2019 őszén Dagesztánból, a Karacsáj-Cserkesz Köztársaságból, a Kabard-Balkár Köztársaságból és Baskortosztánból érkeznek énekes és zenész vendégek, adatközlők, akikkel a Fonó Zenekar közösen hoz létre egy – a párhuzamokat megvilágító – színpadi produkciót.
A vendégek között szerepel Arszlanbek Szultanbekov énekes és dombra-játékos is, aki A mongol című hollywoodi produkció zeneszerzőjeként vált ismertté Ázsia-szerte.
„A magyar népzene keleti párhuzamait felvonultató első konkrét adatokat Kodály Zoltán A magyar népzene című művében (1937) találhatjuk. Kodály a magyar népdalok rokonságát (cseremisz, nogaj, udmurt, tatár és baskír dallampárhuzamok mentén) egyértelműen a nagy eurázsiai füves pusztán, illetve az azt övező területek ugor és türk népeinek népzenéjében állapítja meg. Ez a felismerés indított el engem is a különféle türk és finnugor népek szállásterületeire, hogy a Kodály által vázolt feladatok elvégzésén, illetve a tudományosan megalapozott összehasonlító vizsgálatok kidolgozásán munkálkodjak. A szúrópróba-szerű hanti, komi, udmurt és baskír gyűjtéseim után az Orosz Föderáció észak-kaukázusi térségébe – a Kabard-Balkár és Karacsáj-Cserkesz köztársaságok, valamint Dagesztán területére – más népzenekutató és folklorista kollégák bevonásával eddig hat hosszabb gyűjtőutat szerveztem. A karacsájok, balkárok, nogajok és kumukok falvaiban végzett gyűjtőutaim során sok olyan nyilvánvaló, nem egyszer gyakorlatilag dallamazonosságot mutató népzenei párhuzamot sikerül feltárni, melyek igazolják Kodály feltevéseit, illetve megerősítik tanítványai és követői eddigi eredményeit” – mondja a produkció kapcsán Agócs Gergely.
Az Atyai ág című projekt már látható volt a Pesti Vigadóban 2017. október 11-én, amikor a Fonó Zenekar, valamint balkár, nogaj, baskír és kumuk vendégek a magyar népzene és a kipcsak török népek zenefolklórja közötti párhuzamokat mutatták be. A produkció az új gyűjtésekkel együtt szeptember 24-én ismét látható a Müpában, majd turné keretében magyarországi és határon túli nagyvárosokban is bemutatkozik. Ennek tervezett állomásai a következők:
Szept. 21. Kecskemét – HírösAgóra (a XXVII. Kecskeméti Népzenei Találkozó keretében)
Szept. 23. Székesfehérvár – Vörösmarty Színház
Szept. 24. Budapest – MüPa, Bartók Béla Hangversenyterem
Szept. 26. Székelyudvarhely – Városi Művelődési Központ
Szept. 27. Marosvásárhely – Kultúrpalota
Szept. 28. Debrecen – Csokonai Színház
Atyai Ág
A Fonó Zenekar:
Navratil Andrea – ének
Agócs Gergely – ének, tárogató, magyar duda, furulyák, koboz
Gombai Tamás – hegedű
Pál István „Szalonna” – hegedű
D. Tóth Sándor – brácsa, tekerő, ütőgardon, koboz
Tárkány-Kovács Bálint – cimbalom
Kürtösi Zsolt – bőgő, cselló, harmonika
A produkció vendégművészei:
Bolatov, Mahmúd– ének, agacskomuz
Halilova,Kuszum– ének
(HelliAul, Karabudahkent rajon, Dagesztán)
Szultanbekov, Arszlanbek– ének, dombra
Szatirov, Iszlam – ének, dombra
(AlakayAul, Nogaj rajon, Karacsáj-Cserkesz Köztársaság)
Taulula Együttes – ének, férfikar (7 személy)
(Kaskhatau, Csegem rajon, Kabard-Balkár Köztársaság)
Atangulov, Azat– ének, kuraj
Abubakirova, Xenife– ének, doromb
(Boranbaj, Bajmak rajon, Baskortosztán)