A felesége nélkül valójában John Coltrane utolsó lemezei is máshogy szólaltak volna meg, nem pusztán azért, mert modális jazzhez több szálon kötődő McCoy Tynert ő váltotta a zongoránál a férje kvartettjében, de legalább ennyire a kettejük közti spirituális kapocs megtermékenyítő hatása miatt. A John Coltrane utolsó lemezein hallható transzcendens önkívület egyik legfontosabb és folyton megújuló forrása volt a házasságuk.
John és Alice Coltrane
Alice McLeod 1937-ben született, gyerekként került Detroitba. Az autóiparnak köszönhetően prosperáló város zenei élete ekkoriban is meglehetősen gazdag volt, itt tevékenykedett többek között Paul Chambers (Mr. P.C.), vagy Elvin Jones, aki Coltrane kvartettjének volt a dobosa. McLeod itt kezdett el előbb klasszikus zenét tanulni, majd egy párizsi kitérő idején a félrekezelt zseni, Bud Powell tanítványa lett. A klasszikus zenei gyökerei mindvégig meghatározóak voltak a pályáján, az ötvenes évek második felében azonban erősen a bebop hatása alá került, olyannyira, hogy az innen származtatható kötöttségeket teljesen csak a férjének köszönhető spirituális ébredése után tudta levetkőzni.
John Coltrane és Alice McLeod 1962-ben találkoztak először. John Coltrane eddigre már maga mögött hagyta a heroint és az alkoholt is, bár állítólag időnként kísérletezett a még legális LSD-vel. Sokkal lényegesebb azonban az a szellemi ébredés, aminek ekkora alárendelte a zenéjét. John Coltrane alakja legalább annyira mitikus, mint Miles Davisé, erre a kollektív emlékezet által eltorzított személyes beszámolók mellett a zene szolgál bizonyítékul. Az a megmagyarázhatatlan nyugalom, amely Coltrane zenéjében ekkortájt feltűnik, Alice-szel való megismerkedésének is köszönhető. Zenéjének fejlődését visszafejtve természetesen határozottan kirajzolódik annak iránya, kettejük spirituális és zenei fejlődése között azonban egyértelmű párhuzamok fedezhetőek föl.
Alice Coltrane a hárfával, ami férjéé volt
Utolsó közös felvételeiket hallva tényleg úgy tűnik, mintha elértek volna zene végéhez. Talán ezért sem véletlen, hogy John halála után Alice csupán egyetlen lemez erejéig kapcsolódott kettejük közös útjához: ez a Cosmic Music (1968) című album, amelyen a házaspár mindkét tagjának neve szerepel. Egyébként pedig Alice Coltrane a saját útra lépett, és – noha fontosnak tartotta a szellemi hagyaték ápolását –, olyan egyéni hangon szólalt meg, amely fokozatosan tágult a kezdeti gospel-sugalmazásoktól sem mentes, bluesos, helyenként modális alapokon nyugvó jazztől, és engedett be különböző hatásokat. A hatvanas évek végén járunk, amikor már nem lehetett megúszni, hogy mindenféle címkéket ragasszanak a zenére, így született a kozmikus vagy a spirituális jazz, amibe sok minden belefért a keleti hatásoktól a free jazzig. Alice Coltrane is ezekhez kapcsolódva alakította ki a sajátos zenei világát, perkusszív billentéssel, lebegő hatást keltő arpeggiókkal, a formákat szabadon kezelve, helyenként a klasszikus zenei hangszereléssel. A hetvenes években az elsők között emelte be a műfajba a manapság ismét egyre több előadónál feltűnő mikrotonális (félhangoknál kisebb hangközökkel dolgozó) skálákat. A jazzben abszolút rendhagyó módon ráadásul hárfán is játszott, azon a hárfán, amit John Coltrane vásárolt magának, nem sokkal a halála előtt.
Alice Coltrane
Kettejük kapcsolatát nem szélsőséges kilengések, hanem meghitt bensőségesség jellemezte. Spirituális életük olyanfajta mély vallásosságot jelentett, ami a vallások közös gyökerét kereste, és ugyanúgy táplálkozott a hinduizmusból, a buddhizmusból, mint a kereszténységből. Közös életüket nem a művészi útkeresésnek szentelték, sokkal inkább a művészi útkeresést rendelték alá annak, amit John Coltrane szolgálatnak nevezett, és aminek talán legszebb példája az 1964-ben megjelent A Love Supreme című album. Alice Coltrane a férje halála után is folytatta a keresést. A hetvenes évek elején visszavonult a világi élettől, és egy kaliforniai ashramba költözött, ahol felvette a Turiyasangitananda nevet. Készített közös lemezt Pharoah Sanders-szel (Journey in Satchidananda), Joe Hendersonnal (The Elements), McCoy Tynerrel (Extensions), de dolgozott Carlos Santanával is, bár a maguk idejében a felvételek egyike sem volt üzleti siker.
A hetvenes évek végén közel húsz évre kivonult a zenei életből, önálló albuma csupán 2004-ben jelent meg, Translinear Light címmel. 2007-ben, egy Los Angeles-i kórházban hunyt el, miután összeomlott a légzése. Férje mellett temették el. Nem kerülte el, hogy több szempontból is hatással legyen az utókorra, és nem szokás John Coltrane özvegyeként hivatkozni rá. Alice Coltrane az a típusú művész, akinek az életművét újra és újra felfedezik, mert a maguk idejében is egyedülálló felvételei elég tartalmasak ahhoz, hogy a későbbi korok mindig más árnyalatokat találjanak benne.
hírlevél
