Jazz/World

Akit a múzsa szíven csókolt

2012.09.09. 08:30
Ajánlom
Bármennyire is nehezen megjegyezhető, meg kell tanulnunk a trombitás Ambrose Akinmusire nevét, mert a legnagyobbak közé nőhet fel – írja ZIPERNOVSZKY KORNÉL. Heti jegyzetében kollégánk egy-egy zenei hírt, eseményt, jelenséget tárgyal E/1-ben, szigorúan a vonal alatt.

Az a benyomásom, hogy az utóbbi pár évben nagyobb arányban részesülhettünk kiugró fiatal tehetségek pályakezdésének jótéteményeiből, mint a korábbi néhány évben. Ez talán összefügg a koncertpiac telítettségével, meg a lemezpiac összeszugorodásával, és persze az is meglehet, hogy tévesen érzékelem a dolgot. De mások, nálam tapasztaltabb szakértők is leírtak már ilyesféle véleményt az utóbbi néhány évben a mostanában harmincévesekről. Akiről most szó lesz, egy San Francisco környékéről származó, de már New York-ban élő trombitás - az egyik legjobb példa arra, hogy az új generáció kibontotta szárnyát, és már repül.

A 30 éves Ambrose Akinmusire-t hallgatva aligha asszociálunk a korára, bátorság és tapasztalat, zenei érettség sugárzik minden hangjából. Már ez is imponáló lenne magában, de nálam mindent visz romantikus, csupaszív játéka, érzelmi spektruma, és ahogyan ezt mind hagyományos, mind inkább formabontó eszközökkel képes kifejezni. Tavaly jelent meg első lemeze, de ezt csak én számolom így, mert valójában már azután kiadhatott egy szólólemezt, hogy megnyerte a Thelonious Monk versenyt, az egyik legrangosabbat az egész világon. A Prelude: to Cora című lemezt önkényesen nulladiknak számoztam be Akinmusire pályáján, mert bár nagyon sokan iszonyú boldogok lennének egy ilyen teljesítménnyel a hátuk mögött, de a fiatal trombitás legalább egy egész lépcsőfokkal lépett feljebb, amikor nekilátott új, immár a Blue Note-nál kiadott szerzői lemezének. A Prelude-on szerepel a Stablemates című standard is (összesen két másik társaságában, a többi eredeti szerzemény), amelyet alább egy koncertfelvételről mutatok be. Itt egyébként Walter Smith III szaxofonos a zenekar vezetője, de Akinmusire szólózik először.

Smith és Akinmusire eléggé összeforrottak, már a Manhattan School of Music-on, majd a Monk Institute-ban töltött hallgatói éveik alatt, az új Akinmusire-lemez és -kvintett abszolút alapembere a vele egyidős szaxofonos. Együttjátékuk soundja be is kapcsolja őket a Blue Note fantasztikus jazztörténeti hagyományába, a jellegzetes kvintett hangzással. Ugyanakkor semmi sem áll ettől a csapattól távolabb, mint a neoklasszikus stílus vagy a klasszicizálás. Erről a kvintett zongoristája, Gerald Clayton nyilatkozott a legfrappánsabban, aki történetesen John Clayton fia és Jeff Clayton unokaöccse, tehát már genetikusan is be van csavarozva a jazz tradícióba. A Thelonius Monk versenyen második helyezést elért, a csodagyerek-zenészpalánta utat gondosan elkerülő Clayton szerint ugyanis: "Hagyomány és újítás békésen megférnek egymás mellett". Persze erre nyílván sokan felszisszennek, hogy mondani ők is tudják, de úgy játszani, hogy ki is tűnjenek az egyre szélesedő mezőnyből, és még fel is lehessen ismerni a jazztörténet nagy eredményeit a játékukban - ezt évtizedekig lehet, vagy inkább kell tanulni és gyakorolni.

Míg a Prelude... csillogó és színes lemezanyag, a When the Heart Emerges Glistening címnek már a tördelése is intenzivitást sugall a lemezborítón,kevésbé extrovertált. Akinmusire a cím magyarázatában az érzelmi jelenvalóságra utal, és nem csak a művészetben, teszi gyorsan hozzá. Az első néhány szám rapszodikussága és tűzijátékossága után elképesztő mélységet ér el a hetedik (Regret). Az elsőhöz hasonlóan (Vallomás a meg nem született lányomnak) ez is olyan típusú érzelmeket jelez, amelyeket a huszonéves, tehetségetől és erőtől duzzadó fiatalemberek általában nem szoktak kívül viselni, és akkor még a Suicide Manifestóról még egy szót sem szóltam. Technikájában itt hallottam először némi közvetlen hatást nagy elődöktől, és Akinmusire életrajzából kiderül, hogy valóban, nagyon is sokat köszön egyik tanárának, Terence Blanchardnek. De néhány más mesterétől, gondolok itt elsősorban Steve Colemanre és Vijay Iyer-re, azt is megtanulta, hogy csak előre lehet nézni. Egy interjúban a lemez megjelenésével egyidőben pontosan ki is fejtette, hogy igenis meg akarja változtani. Át akarja alakítani a jazzt. Arra vágyik, hogy ha majd nyolcvan évesen egyszer lemegy egy jam sessionre, akkor mindenki úgy játsszon, hogy senki, de senki másra ne hasonlítson, mindenki száz százalékig önmaga legyen, és akkor majd izgalommal fogja várni, hogy a következő résztvevő milyen hangon szólal meg, milyen egyéniséget mutat. Mert, tette hozzá az All About Jazz riporterének, semmi szükség arra, hogy mindenki Herbie Hancock, Brad Mehldau, Jeff Tain Watts, Kenny Garrett vagy Mark Turner hangját utánozza. Nos, azért bátorkodtam a pár évvel ezelőtti Akinmusire-lemezt nulladikká visszasorolni, mert éppen ehhez képest jut olyan messze a fent jellemzett folyamatban a trombitás az itthon is kapható Blue Note-os bemutatkozásán. A Heart Emerges...-re csak egy standard került fel, a What's New, egy melankolikus-önironikus szövegű dal, amelyben brillírozik a kvintett. Az egyik legjellemzőbb szám pedig a fantasztikus intróval induló The Walls of Lechuguila.  

Akinmusire technikai tudása lehengerlő, de sosem a hangszer hagyományos, katonai szerepének betöltése a célja, amikor ajkához emeli azt, hanem hogy beszélgetést kezdeményezzen, vagy hogy abba belekapcsolódjon. Számára valahogyan evidencia volt a jazz útjára lépni, a baptista templomban kisgyerekként mindig odaszaladt a zongorához, az oaklandi középiskolában minden jazzkoncert teltházas volt, csak az volt véletlen, hogy a trombitát választotta, mert a kedvenc hangszere inkább a cselló. 19 évesen hívta el turnéra először egy igazi világsztár, Steve Coleman, és akkor megérezte, hogy még mennyire homály mellettük. Akkor nekilátott gyakorolni, azóta egyre kevésbé a hogyan, és egyre inkább a mit került játékában előtérbe. Így aztán harminc éves korára már legalább egy tucat fontosabb lemezen szerepel, mint vendégművész, nem számítva a pénzkereset gyanánt játszott koncerteket és felvételeket. Mostanában pedig, amikor már az első Blue Note-os lemezének turnéi - egyébként nagy sikerrel - lecsengtek, foglalkozik zongora-duó, big band és kortárs zenei terveivel is.

Egyébként egy rap-szerűséget is feltettek a lemezre, de ez is inkább a trombitás életéből vett hívószavak el-elpöttyentése, mint dumagépezés. Egymás szavába vágó csivitelést hallok ki a Falak... című, fent hivatkozott kompozícióból. Nyugodt, business-like zenélés hömpölyög a Henya című témában, én azt hiszem, itt is a szerelemről van szó. Valami erős jelenlét, intenzitás a játékos altatónak felfogható nyolcadik számból is átsüt, ugyanez a téma fenségesen tér vissza a zárószámban. Az összesen 13 track érzelmi skálája borzasztó széles, számomra ez a lemez legnagyobb erénye.

Most már állati kiváncsi vagyok, hogy hova tud Akinmusire még innen fejlődni?

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Színes, szélesvásznú életműdíjak a magyar film ünnepén

Megszámlálhatatlan filmben és televíziós alkotásban játszottak az 5. Magyar Filmhét életműdíjasai: Andorai Péter, Bánsági Ildikó, Bodrogi Gyula, Koncz Gábor és Venczel Vera. A díjátadóval megkezdődött a filmhét, hét kategóriában összesen 203 filmet vetítenek a Corvin moziban.
Színház

Udvaros Dorottya: „Mintha az élet direkt adná nekem ezeket a szerepeket”

Világhírű román rendező, Silviu Purcărete állította színpadra a Nemzeti Színházban Csehov utolsó, összegző főművét, a Meggyeskertet. A román és az orosz színházi iskoláról, Csehovról és a tavaszról is beszélt a női főszerepet alakító Udvaros Dorottya.
Klasszikus

Megújul a Virtuózok, május elejétől már nézheti a tévében

Idén kamaraegyüttesek versenyeznek a Virtuózok 5. évadában, május 3-án lesz a széria első adása. Mutatjuk, kik versenyeznek!
Jazz/World

Mary Lou Williams, aki az ujjaival imádkozott zongorázás közben

A női zenészekről szóló sorozatunkból nem hiányozhat Mary Lou Williams, aki nemcsak azért izgalmas, mert elsőként szerzett érvényt magának női zeneszerzőként és zongoristaként, de azért is, mert beemelte zenéjébe azt a spirituális töltetet, ami a szakrális jazz anyjává avatta őt.
Vizuál

Ruben Brandt visszatért a tett helyére – interjú Milorad Krstić-csel

Milorad Krstić animált krimije, a Ruben Brandt 40 ezer néző felett jár, és közel került az Oscar-jelöltséghez. A Műcsarnokban rendezett kiállítással a kör teljessé vált, a festménytolvaj visszatért születési helyére. A művészettörténeti utalásokkal zsúfolt mozi 2018 egyik legmeghatározóbb mozzanata volt a magyar kultúrában, így alkotója bekerült az idei Kult50-be is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Budapesten játszik a (női) jazzbőgősők egyik legjobbika

Linda May Han Oh már unja, ha arról kérdezik, milyen érzés nőként egy erősen férfias szerepben, jazzbőgősként és basszusgitárosként létezni. Csak teszi a dolgát szívből, az emberek pedig nem győznek ámuldozni.
Jazz/World interjú

Salamon Soma: „A népzene vibráló energiája átjön a színpadon is"

Salamon Soma nemrég az USA egyik legnagyobb presztízsű zeneoktatási intézményében, a Berklee College of Music-on szemléltette a magyar népzenekutatás módszereit Hodorog András moldvai furulyással. Erről az útról is kérdeztük a Népzene Tanszék oktatóját, aki zenészként is praktizál.
Jazz/World magazin

Mary Lou Williams, aki az ujjaival imádkozott zongorázás közben

A női zenészekről szóló sorozatunkból nem hiányozhat Mary Lou Williams, aki nemcsak azért izgalmas, mert elsőként szerzett érvényt magának női zeneszerzőként és zongoristaként, de azért is, mert beemelte zenéjébe azt a spirituális töltetet, ami a szakrális jazz anyjává avatta őt.
Jazz/World ZSIMÜ 2019

Szabad Hangok - Dés László Free Sounds Quartet

Dés László és zenekara csak hangszeres tudásukra, a fülükre és érzékenységükre hagyatkozva, minden előzetes próba, egyeztetés nélkül játszanak, a teljes szabadság örömével május 27-én az Óbudai Társaskörben.
Jazz/World ZSIMÜ 2019

Alinda Chagallról és tüdőkapacitásáról is kérdezte Horgas Esztert

Folytatódik a heti rendszerességgel jelentkező portréinterjú széria, melyben Veiszer Alinda kérdezi a Zsidó Művészeti Napok művészeit. Horgas Eszter fuvolaművésszel arra is kitértek, mennyire kemény fizikai munkát jelent a fuvola, és hogy jönnek ehhez a gumimatracok.