Jazz/World

Al Jarreau a Milleárison

2009.04.17. 00:00
Ajánlom
Az, hogy a Millenáris Teátrum dugig volt csütörtök este nyolc órára, feltehetően senkit sem lepett meg. Al Jarreau, aki összesen hét Grammy-t zsebelt be, azt is három kategóriában, igazi sztár, akinek rajongótáborába a legkülönfélébb zenei ízlésű emberek tartoznak.

Al Jarreau (fotó: Sánta István Csaba)

Mondhatnánk, populáris zenét ”játszik”, vagyis énekel, hiszen a jazz klasszikusokon nevelkedett zeneóriás legalább olyan bátorsággal énekel soul slágereket, mint jazz sztenderdeket. Jarreau azonban úgy tud populáris zenét előadni, hogy az mégsem válik kommersszé. És ezzel képes koncertjeire vonzani jazzrajongók, vagy akár rock/soul zenét kedvelők tömegét, imígyen népszerűsítve a zenét, legyen az rhythm and blues, gospel, jazz vagy funk. Bevallása szerint az ő előadó művészetének afféle zeneterápiás célja is van, mert számára a legfontosabb, hogy az emberekben örömteli érzést keltsen a zene, amit tőle hallanak. Mindehhez vegyük hozzá, hogy Al Jarreau leírhatatlan jelenség a színpadon. Inspirálja a (lelkes) közönség, látszik, hogy élvezi a koncert minden pillanatát, így ő azok közé tartozik, akinél nem mindegy, hogy CD-n hallgatjuk a nappaliban, vagy élőben halljuk, látjuk bármilyen koncertteremben. Természetesen az utóbbi javára.

Az énekes most koncertezett negyedszer Magyarországon, és most beszélt először a színpadon arról a magyar zenészről, aki 20 éves korában elindította az amúgy is tehetséges énekest a világsiker útján. Ő legalábbis ezt vallja. Zimber László, akivel azóta is jó kapcsolatot ápolnak, volt az, aki meghallgattatta vele Coltrane-t, Bill Evanst, Miles Davist (akivel később Jarreau zenélt is együtt), és bevezette az improvizáció világába, ami azóta is meghatározza Jarreau stílusát.

És nemcsak Zimberről beszélt rendhagyó módon, hanem a közönség kitörő lelkesedését átvéve egy fergeteges koncertet adott a hetvenhez közeledő Al Jarreau és együttese. Az énekest billentyűkön Larry Williams és Joe Turano (ő alt-tenor és szoprán szaxofonon is játszott, illetve ő az együttes zenei vezetője), dobon Mark Simmons, basszusgitáron Stan Sargeant, gitáron John Calderon kísérte, a színpadi látványt és a vokális hangzást Debbie Davis énekesnő fokozta, aki afféle ceremóniamesterként a koncertet énekkel felvezette, és az extatikus számokat (így az utolsó ráadást is) befejezte Jarreau nélkül a színpadon.


Al Jarreau (fotó: Sánta István Csaba)

A zenészek jól játszottak könnyedebb soul kíséreteket és jazz sztenderdeket egyaránt, akkor is, ha a stílusok egy számon belül is változtak. A multiinstrumentalista Joe Turano és a basszusgitáros Stan Sargeant vokálként is megállta a helyét, sőt, Sargeant egy virtuóz szólót is kerekített nekünk énekléssel egybekötve.

Jarreau hagyta érvényesülni a zenészeit, John Calderon gitározott egy balladát, a dobos dobszólót, bár rövidet, és ezzel, illetve a stílusok váltakozásával egy színes, egy percig sem unalmas koncert részesei lehettünk. Az igazi változatosságot azonban az adta, ahogy Al Jarreau a már ezerszer elénekelt nótáit ismét másként prezentálta. Az, hogy nem unja még a Take Five-ot, Paul Desmond klasszikusát, amelyhez ő írt dalszöveget, azért lehet, mert minden alkalommal mást énekel ki belőle. A bevezetés, majd a dallam itt-ott felbukkanása, aztán a latinos, majd jazz-rockos ritmusokkal való megbolondítása magát az örökzöldet is változatossá tette, nemhogy a koncertet a hasonlóan megformált dalokkal. Volt többek között Boogie Down és After All a saját slágerek közül, elhangzott Elton John Your Songja is és a végén az elengedhetetlen brazil blokk az Aqua de Beberrel és a Mas que Nadával. Ezek már persze a közönség aktív részvételével szólaltak meg.

Jarreau megmutatta, hogyan lehet a különböző zenei érzékenységű embereknek igényeset nyújtani. Volt bőven virtuóz scattelés, olyan sajátos stílusban és hanghordozással, amit más nem csinál utána, voltak lírai dallamok, melyek mindig kaptak olyan zenei árnyalatokat, amitől pont nem lett csöpögős az amúgy csöpögős szerzemény és voltak bravúros technikával – sokszor humorral, ami nála sosem hiányozhat – megoldott funky-s, jazzes éneklések. És mindez egy fiatalembertől is meglepő energiával. Várjuk ötödszörre is.

(2009. május 16. Millernáris Teátrum (Budapest – Al Jarreau)

Programkereső

Legolvasottabb

Zenés színház

Tomboló sikert aratott Berlinben Eötvös Péter új operája

November 28-án este mutatta be a Berlini Állami Opera Eötvös Péter legújabb, Jon Fosse Trilógiája alapján készült operáját. A Sleepless Mundruczó Kornél rendezésében került színre.
Zenés színház

Elhunyt a Broadway-legenda, Stephen Sondheim

Az Oscar-, Tony- és Pulitzer-díjas zeneszerző, dalszövegíró, az amerikai zenés színház egyik legismertebb alkotója 91 éves volt – tudatta az MTI.
Klasszikus

Klasszikus koncertek karácsonyra – a Zeneakadémia adventi ajánlata

Élményt ajándékozni mindig jó: remek ünnepi meglepetés a Zeneakadémia háromféle értékben megváltható ajándékkártyája, amely felhasználható például a világklasszis előadókat és különleges hangversenyeket kínáló 2022. tavaszi szezonra is.
Vizuál

Újra látható a Moholy-Nagy Lászlóról szóló film az Urániában

Alysa Nahmias sokszorosan díjnyertes amerikai dokumentumfilmje a 125 éve született világhírű művész és tanár, Moholy-Nagy László életútját és örökségét mutatja be, azt az újító szellemű, a modern technikai lehetőségeket integráló művészi gondolkodást, amely máig inspirálja az alkotókat.
Zenés színház

„A Diótörő mérföldkő egy balerina életében” – interjú Rotter Biankával

Rotter Bianka életét végigkísérte a Diótörő: az Operaház színpadán a darab csaknem összes gyerekszerepét eltáncolta, a Budapesti Operettszínházban pedig most a női főszereplő, Klára bőrébe bújik. A táncművészetis évekről, Klára hercegnőről és a jövőbeli terveiről beszélgettünk vele.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World hír

Növények „zenélnek” két budai villamosmegállóban

Egy klímaváltozás elleni kampány részeként különleges installációt telepítettek két budai villamosmegállóba, ahol – szonifikációs technológia segítségével – növények biorezgéseiből generált zene szól.  
Jazz/World ajánló

A Showtime Budapest adventi ajánlatai

Falusi Mariann 2022. május 7-én Darabjaim címmel ad koncertet a Budapest Kongresszusi Központban, a Dead Can Dance pedig „Europa – 2022” turnéjukon látogat el Budapestre, a Papp László Arénába 2022. május 8-án.
Jazz/World ajánló

Hazaszeretet-export magasfokon - Interjú Rosonczy-Kovács Mihály népzenésszel

Idén ünnepli megalapításának tízedik évfordulóját a Junior Prima Díjas hegedűs, Rosonczy-Kovács Mihály által alapított Hungarian FolkEmbassy. Az együttes november 30-án kétrészes ünnepi koncerttel várja a közönséget a Fonóban olyan vendégművészekkel, akikkel az elmúlt évtizedben dolgoztak együtt.
Jazz/World ajánló

Perfekcionizmus és dallamközpontúság

Bill Stewart perfekcionista, mégis lélekkel teli játékmódja több generációnyi jazz-dobost inspirált és inspirál mai napig, több tucat jazz lemez megszólalását emeli a legmagasabb fokra, miközben élőben – az aktuális zenekar stílusától függetlenül – minden pillanatban száz százalékos jelenlétével varázslatos élményt nyújt.
Jazz/World ajánló

Újra színpadon a Rackaláka

November 27-én a Kaláka együttes a Ferenczi György vezette 1-ső Pesti Rackákkal ad közös koncertet a Marczibányi Téri Művelődési Központban. A két formáció nem először lép együtt színpadra, ilyenkor úgy nevezik magukat: Rackaláka.