Jazz/World

Alerant Jazz Est: Tzumo-Pukl-Rambsbol-Curtis Project

2015.11.04. 08:49
Ajánlom
Tzumo Árpád a Berklee-n megismert Jure Pukl-al és a nemzetközi élet más kiválóságaival veszi magát körbe november 7-ei koncertjén a BJC-ben.

Ahogyan azt a zenekar neve is sejtetni engedi, alkalmi formációról van szó, mely a nemzetközileg is elismert zongoristától megszokott módon eredeti, modern hangvételű darabokkal készül erre az estére. Jure Pukl és Tzumo Áprád még 2001-ben találkoztak a Berklee College of Music-on. Barátságukat közös tanáraiknak és a mindig inspiráló jammeléseknek köszönhették. Néhány évvel később aztán mindketten hazatértek Európába. A földrajzi közelségnek köszönhetően nem volt akadálya, hogy közös projektet indítsanak.

A ritmusszekció jól csengő nevei pedig még izgalmasabbá teszik ezt a nemzetközi formációt, mely kifejezetten a CAFe Budapest fesztivál kedvéért állt össze tavaly októberében. Az Alerant Jazz Estek keretében most szombaton, november 7-én ezt a koncertjüket ismétlik meg az egy évvel ezelőtti hatalmas siker hatására. A koncerten a zongorista Tzumo Árpád mellett Jure Pukl szaxofonon, Morten Toftgård Ramsbøl bőgőn, Howard Curtis pedig dobokon hallható.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Fenyő Iván: „Úgy éreztem, hogy megszűnt az összetartás”

Idén folytatódik a „legendás” Máté-Horvai osztály előadássorozata a Jurányi Házban, amely most Fenyő Iván életével foglalkozik. Őt kérdezte a Jurányi Latte a főiskolás emlékeiről, illetve arról, miért szállt ki az AlkalMáté Trupp-ból, és vajon játszik-e majd a róla szóló előadásban.
Zenés színház

Oszvald Marika: „Semmi ok az aggodalomra, jó idők járnak az operettre”

A Halhatatlanok Társulatának tagja, Kossuth- és Jászai-díjas, és cigánykerekeiről azok is ismerik, akik nem járnak operettbe. Oszvald Marika a budavári gálakoncertről, és arról is beszélt, hogy kell-e félteni az operett műfaját.
Klasszikus

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.
Klasszikus

Ők a King’s Singers új tagjai

A következő évtől Edward Button kontratenor és Nick Ashby basszbariton a legendás énekegyüttes új tagjaiként állnak színpadra.
Plusz

A balatonfüredi Anna-bál mítosza és a valóság

Szombaton 193. alkalommal rendezik meg a balatonfüredi Anna-bált, aminek névadó kisasszonyát lehet, hogy nem is Annának hívták.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World quincy jones

Egy életmű megünneplésének kihívásai

Az idén 85 éves Quincy Jones prominens társasággal ünnepelte a születésnapját a Papp László Budapest Sportarénában, az ő esetében azonban egy életműkoncert kivitelezése eleve problémás, a megvalósítás viszont a kényszerből leszállított elvárásokat is képes volt helyenként alulról súrolni.
Jazz/World interjú

„Próbálok nem dobosként hozzáállni a zenéléshez”

Gyárfás Attila egy sokat gondolkodó ember benyomását kelti, de a zenében pont ennek ellenkezőjére, a lehető legnagyobb ösztönösségre és szabadságra törekszik. Zenekarával nemrég jelentette meg Cloud Factory című albumát, ennek apropóján kérdeztük zenei vízióiról.
Jazz/World blues

A blues nem más, mint életérzés

Ezt vallja a VI. Óbudai Blues Fesztivál egyik amerikai fellépője, Big Daddy Willson. A július 23. és 27. közötti eseménysorozat idén is a műfaj legfontosabb hagyományaival és a legélesebb kortárs jelenével való találkozást ígéri.
Jazz/World lemez

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg júliusban!

Új – régóta időszerű – sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent magyar és külföldi kiadványok közül. Az első cikk jogán megengedjük magunknak, hogy az előző hónapok terméséből is válogassunk.
Jazz/World marokkó

Igazi riport egy marokkói popfesztiválról

Essauriában, a Gnawa és Világzene Fesztiválon járt szerzőnk, ahonnan egészen ambivalens érzésekkel távozott.