Jazz/World

Almás-menti népzene

2010.12.28. 18:37
Ajánlom
A Hagyományok Háza gondozásában 2010-ben megjelent Új Pátria sorozat nyolcadik lemeze Almás-mente népzenéjét mutatja be.

A 19. század vége óta a köztudatban Kalotaszeg mint egységes népi kultúrájú vidék terjedt el (lásd ebben Gyarmathy Zsigmondné, a gödöllői művésztelep, a Malonyay-kötet, valamint Kós Károly szerepét), valójában azonban több, egymástól jól megkülönböztethető belső régióra tagolódik. E belső résztájak egyike az Alszeg, amely az Almás-patak vízgyűjtő területét öleli fel, lényegében az almási vár köré szervezett falvak tartoznak ide (Váralmás, Bábony, Középlak, Ketesd, Magyarbikal, Zsobok, Farnas, Sztána, Kispetri, Nagypetri). Északi határát leginkább Középlaknál szokás megvonni, bár egyes kutatók a mára szórványmagyarsággal bíró Magyarzsombort is a Kalotaszeghez számítják.

Ezzel a válogatással a kalotaszegi magyar és Kalotaszeg körüli román zene egy másik arcát szeretnénk megmutatni. Első pillantásra ez az arc nagyon hasonlít a már klasszikusnak nevezhető ismerthez. Nem véletlen, hiszen hagyományosan a közeli Váralmás volt régen ennek a kistájnak a zenei központja, komoly cigányzenész-dinasztiákkal, akik egyformán jól tudtak románoknak, magyaroknak és cigányoknak játszani. Felvételeinken két olyan prímás játszik, akik e zenének és a dinasztiák tudásának örökösei, viszont akik már az 1948 utáni "új világba", a Gheorghe Gheorghiu-Dej és Nicolae Ceauşescu nevével fémjelzett kommunista érába születtek. Ők gyerekként még nagyon sokat megtanultak abból a '60-as, '70-es években az Almás mentén is végnapjait élő hagyományos kultúrából, amit teljes pompájában a kalotaszegi "nagy" generációtól (Varga Ferenc "Csipás", Fodor Sándor "Neti", a Samuk vagy Nonika Miklós "Hitler" vagy a váralmási Zágor Aladár "Pici") ismertünk meg.

 

A lemezsorozat ide kattintva vásárolható meg.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

„Molnár műveinek épségére figyelni fogunk a jogok lejárta után is”

Lukin Ágnes rendező, Molnár Ferenc dédunokája tette közzé saját álláspontját az általa csak „Delila-gate”-ként emlegetett esettel kapcsolatban.
Klasszikus

Nagy zeneszerzők szerelmi életéről szól Bősze Ádám új előadássorozata

Nem a komolyzenét akarja népszerűsíteni, célja csupán, hogy érdekes legyen. Új előadássorozatában a női szemszögre különös figyelmet fordítva beszél nagy zeneszerzők nagy szerelmeiről Bősze Ádám.
Klasszikus

Kurtág operája a negyedik a legjobb 21. századi művek listáján – a Guardian szerint

Habár úgy tűnt, soha nem készül el, végül Kurtág életművének eklatáns darabja lett A játszma vége – írja a Guardian. A tekintélyes brit lap összeszedte a 21. század legjobb kortárs klasszikus zenei alkotásait. Íme a lista.
Színház

Elhunyt Ababi Csilla, a nagyváradi teátrum fiatal színésznője

A nagyváradi Szigligeti Színház 36 éves színésznője méltósággal és különleges erővel viselt, hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el szeptember 16-án. FRISSÍTVE!
Klasszikus

10 érdekesség a 35 éves Amadeusról

1984 szeptemberében mutatták be az Egyesült Államokban Miloš Forman filmjét, amely ugyan hemzseg a történelmi pontatlanságoktól, mégsem tudjuk megunni. Összeszedtünk tíz érdekességet róla.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

"Nem élhetünk a természettől elszigetelten" - Interjú a máltai Tribali zenekarral

Hatalmas népszerűségnek örvend itthon a pszichedelikus cross-over örömzenét játszó Tribali zenekar, akik legközelebb szeptember 28-án lépnek fel a Dürer Kertben. A zenekar alapítótagja, a didgeridoo-n és dorombon is játszó énekes, Nik x Conti válaszolt kérdéseinkre.
Jazz/World ajánló

Jazztől és bortól fog pezsegni Szentendre

A varázslatos történelmi belváros sétálóutcáján és a Fő téren rendezik meg szeptember 27. és 29-e között a hetedik Jazz- és Bornapokat, ahol az ország minden borrégiójából érkező neves hazai pincészetek és jazz koncertek várják az érdeklődőket
Jazz/World womex

A Romano Drom az egyedüli magyar fellépő az idei Womexen

Az idén húszéves jubileumát ünneplő Romano Drom zenekar koncertet ad a világ legrangosabb világzenei eseményén, a Womexen, amelyet idén ősszel a finnországi Tamperében rendeznek.
Jazz/World interjú

„Engem a zenében elsősorban a kommunikáció izgat”

Tizenöt éves Nagy János Yancha egyik zenekara, a Free Style Chamber Orchestra, ami mottója szerint az „az együttes, amelybe mindenki máshonnan érkezett, de ugyanoda talált haza”. A zenekarvezetővel az október 2-ai jubileumi koncert apropóján beszélgettünk, amit a Müpában adnak.
Jazz/World ajánló

Grammy-díjas nagyságok a Budapesti Nemzetközi Gitárfesztiválon

A klasszikus gitár nagyjai, három Grammy-díjas legenda lesz a vendég az idei Budapesti Nemzetközi Gitárfesztiválon november 8-10. között a Zeneakadémián. Az Eötvös József Liszt-díjas gitárművész, a Zeneakadémia tanszékvezető tanára által hat éve életre hívott rangos fesztivál a klasszikus gitárzenét helyezi el a hazai zenei életben a megfelelő helyre, bemutatva a hangszer és irodalmának sokoldalúságát és kiemelkedő művészeit.