Tessenek csak belegondolni! Omara Portuondo hetvennyolc éves, hatvan éve énekel, megjárta az eget, a földet és a poklot, vagy ha azt nem is, a cukornádültetvényeket biztosan. Tavalyelőtt, amikor szimfonikus zenekari kísérettel énekelte kedvenc boleróit, úgy tűnt, mintha összegezné beteljesülő álmait, de most még rátett egy lapáttal. Térben és időben, vágyakban és emlékekben még nagyobbat lépett. Pedig csupán arra az egyszerű kérdésre kellett válaszolnia, hogy melyek azok a dalok, amiket annyira szeretett volna már elénekelni… Persze igen gyakran a legyegyszerűbb kérdésekhez kell a legtöbb bátorság.

Hogy ennek az "utazásnak" mi lett a vége, azt elmondom azonnal, de előtte még lássuk, hogy honnan indult. – Omara édesanyja jómódú spanyol családban született, ám a társadalmi elvárásokra fittyet hányva egy fekete baseball-játékoshoz ment feleségül. Igen szerény körülmények között éltek, így nem tellett lemezjátszóra, úgyhogy maguk daloltak, miközben felnevelték három lányukat. A lányok közül Haydee a havannai Tropicana kabaré táncosnője lett, s mivel Omara folyton ott lebzselt a próbákon, egyszer csak egy váratlanul lebetegedő táncosnő helyére került.

Ugyancsak a Tropicanában kezdett énekelni is, mégpedig kubai bossa novával átitatott amerikai dzsessz-sztenderdeket – az úgynevezett feeling stílusban. 1952-ben a Cuarteto Las D’Aida nevű női énekegyüttes tagja lett, majd – tizenöt év múltán – a szólókarrier évei következtek. Omara képviselte Kubát a sopoti dalfesztiválon, de természetesen olyan felkéréseknek is eleget kellett tennie, mint amikor kivezényelték a művészeket a cukornádültetvényekre a munkásokat szórakoztatni. Mindenesetre Omara a "kiválasztottak" közé tartozott: Juanito Marquez nagylemezt írt neki (Esta es Omara Portuondo), a hetvenes években az Orquesta Aragon kíséretében Franciaországba és Japánba is eljutott, s a kilencvenes évek elején újabb albumokat jelentetett meg a spanyol Nubenegra kiadónál (Palabras, Desafios).

1996-ban, amikor Ry Cooder Havannában a Buena Vista Social Club című album felvételébe kezdett, véletlenül Omara is az Egrem stúdióban dolgozott. Cooder kapott az alkalmon, és arra kérte, hogy a Veinte Anos című bolerót énekelje el Compay Segundóval. A többire ugye már emlékszünk… A dalból az album egyik fénypontja, Omarából pedig a Buena Vista Social Club turnéinak és lemezsorozatának egyik kirívó csillaga lett. 2000-ben Buena Vista Social Club presents Omara Portuondo, 2004-ben Flor de Amor címmel jelent meg szólóalbuma, aztán a szimfonikus projekt következett, s ezzel máris a Graciashoz értünk.

Ez az album bizonyára megosztja majd Omara népes rajongótáborát, hiszen elmélyültebb figyelmet, több empátiát és jóval kevesebb tánclépést kíván. De ez egyáltalán nem baj. Éppen ellenkezőleg. Hadd jelezzem újra: egy ilyen kalandhoz nem kevés bátorság kell. Az intimitásához, a szomorúságához, a másságához. Az emlékezéshez. S mindeközben ahhoz, hogy elszakadjon a talajától, és messzire szárnyaljon, megmerítkezni a brazil zenék keserédes tengerében. Az utolsó dal egy altató, amit Omara a fiának, majd az unokájának énekelt. De most e sorok végére is jól jön. Elvégre egy álmodozásban gazdag koncert előtt állunk. Csupán az a kérdés, utána mire ébredünk…

(2008. november 5. - Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem 19:30 - Gracias – Omara Portuondo (Kuba); km.: Omara Portuondo (ének), Swami Jr. (gitár), Harold Lopez Nussa (zongora), Felipe Calrera (nagybőgő), Andrés Coayo, Rodney Yllarza Barreto (ütőhangszerek)