Jazz/World

Amerika egyik legmenőbb rádióját is érdekli Vághy Tamás új zongoraműve

2020.05.16. 11:00
Ajánlom
Új, minimalista zongoraműveket tartalmazó lemezének előfutáraként megjelent az Abandoned Forest című kompozíció, amely KEXP figyelmét is felkeltette.

Az Anna and the Barbies billentyűseként is ismert Vághy Tamás néhány évvel ezelőtt döntött úgy, hogy a rockzenétől teljesen eltérő hangvételű, elsősorban a zongora, szintetizátorok és egyéb vintage hangszerek hangzásán alapuló szerzeményeit szélesebb körrel is megossza. Először a vaghy ensemble-lel egy videósorozat társaságában kaptunk vonósokkal és énekesekkel színesített szerzeményeket, és közben a Palkovics Edinával és Halász Mátéval közös pianoset projekt is működött.

Az elmúlt években a Piano Day Budapest egyik főszervezőjeként is aktív vaghy eközben folyamatosan kísérletezett zenéivel, és több lemezre való dal gyűlt össze virtuális fiókjában. Első hivatalos megjelenése 2018 végén jött ki: az Invisible Touch az olasz Blue Spiral Records kiadó The Minimal Piano Series című, minimalista stílusú zongoradarabokat magába foglaló válogatáslemezének nyitódalaként debütált. Az elmúlt években a rengeteg improvizációval és rendszeresen váltogatott hangszerparkkal összeálló koncertműsorával olyan előadók mellett lépett színpadra, mint Lubomyr Melnyk, Lisa Morgenstern, Simeon Walker, James Gillespie vagy iamyank.

Most itt az új kislemez, az abandoned forest, amelynek születése egy gyermekkori álomra vezethető vissza. Erről így mesélt vaghy:

Kiskoromban mindig volt egy állandóan visszatérő álmom, ahol egy elhagyatott erdőben bolyongtam, látszólag teljesen céltalanul, de mégis keresve valamit, miközben folyamatosan dúdoltam egy dallamot. Ez a dallam rendszerint ugyanaz volt, és mindig ismétlődött. A melódia annyira beivódott a tudatalattimba, hogy még felnőttként is emlékeztem rá.

Pár éve, egy borongós délutánon, amikor vaghy épp a szólólemezén dolgozott, ismét eszébe jutott ez a melódia, amely végül az abandoned forest gerince lett. „Sosem gondoltam volna, hogy ezt a már szinte elfeledett víziót párhuzamba tudom állítani a mostani időszakkal ennyi év eltelte után. Gyerekkoromban ez az álom egy szeparált helyet jelentett számomra, ahol nyugalomban és békességben tudok lenni magammal. Ez az állapot végigkísérte az életemet: mindig is szükségem volt és van olyan lelki és fizikai elvonulásra, amikor a megnyugvás mellett kívül-belül rendszerezhetek mindent. Az abandoned forest mindig képes ezt a lelkiállapotot előidézni és a – nem olyan rég még mindennapi – rohanós életet lelassítani” - foglalta össze a művész.

vaghy03_credit_Pandur-BaloghNorbert-102939.jpg

Vághy Tamás (Fotó/Forrás: Pandur-Balogh Norbert)

A veszélyhelyzet kihirdetése miatt az előzetesen tervezett videoklipet már nem lehetett megvalósítani, így az abandoned forest mellé végül egy ingyenesen elérhető felvételekből összeállt hangulatvideó készült. „A dalhoz mindenképp természeti képekből építkező kisfilmet képzeltem el. De mivel az elmém nem tud szabadulni a szám eredeti, gyermekkori víziójától, mindezt fekete-fehérben láttam magam előtt. Ez a képi ábrázolás hűen tükrözi a jelenlegi állapotokat szerte a világban” - meséli vaghy.

Az abandoned forest – amelyet már a legendás amerikai rádióállomás, a KEXP is bekért lejátszásra – csak a felvezetése az idei évre tervezett megjelenéseknek. Az első vaghy-nagylemez, a minimalism várhatóan 2020 második felében érkezik, de addig még több dal és – a járványhelyzet adta lehetőségek mellett készülő – videó is kiadásra vár.

Fotók: Pandur-Balogh Norbert

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Ezt a viccet bizony mi értettük félre – kritika a Joker második részéről

Látszólag az egész világ gyűlöli Todd Philips kultikus filmjének folytatását. De vajon mi lehet az oka annak, hogy a rendező elképzelései és a rajongók várakozásai ennyire elmentek egymás mellett?
Vizuál

Japán lampiontól a fonott vécéülőkéig – megnyílt a Néprajzi Múzeum gyűjteményi állandó kiállítása

Több évnyi előkészítő munka után október 10-én megnyílt a Néprajzi Múzeum 3600 műtárgyat felvonultató, új gyűjteményi állandó kiállítása az Ötvenhatosok terén. Ennek létrejöttéről kérdeztük Szarvas Zsuzsanna főkurátort.
Színház

Duplapremierre készül a Katona József Színház

Október 11-én este debütál a Kamrában az Itt élet című előadás Máté Gábor rendezésében, míg október 12-én Tarnóczi Jakab Radical Relax című produkcióját mutatják be a nagyszínpadon.
Színház

A Szalon Nyitány című zenés irodalmi esttel nyílik meg a Vígszínház negyedik játszóhelye

Október 12-én nyitja meg kapuit a Víg Szalon. Az első időszakban a Szalon Nyitány előadásai mellett Filmklubbal, a Víg Társalgó beszélgetéseivel, a Szívlapát című versszínházi produkcióval és a Vígkorúak Klubjával várja az érdeklődőket.
Vizuál

Oscar-díjra kvalifikáló fesztivál lett a Friss Hús

A 2025-ös fesztiválon a legjobb magyar animációs rövidfilm és a legjobb magyar élőszereplős rövidfilm kategória díjazottjai már jogosulttá válnak a 98. Oscar-díjra való nevezésre, ezzel jelentősen lerövidítve az egyébként bonyolult és szigorú jelentkezési procedúrát.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World hír

Távozik Csík János a Csík Zenekarból

Az együttes október 10-én kiadott közleménye alapján a zenekar alapító-névadója harminchat év után válik meg tőlük. Utódjaként Gál Tibor prímás-énekes követi, aki már lépett fel a muzsikusokkal.
Jazz/World magazin

Szívbemarkoló énekléssel mondott végleg búcsút a színpadnak a 93 éves kubai ikon, Omara Portuondo Budapesten – VIDEÓ

A kubai zene élő legendája, a 93 éves Omara Portuondo az előzetes tervek szerint Budapesten adta volna élete utolsó koncertjét október 6-án a Papp László Sportarénában, ám egészségügyi állapota miatt erre végül nem kerülhetett sor.
Jazz/World magazin

Mácsai Pál lesz az utolsó ember a Földön? – új klippel jelentkezik a Platon Karataev

2025 elején jelenik meg a Platon Karataev zenekar negyedik stúdióalbuma, Napkötöző címmel. A lemez második, Nem felelhet című single-jéhez a zenekar frontembere, Balla Gergely koncepciójából Topolánszky Tamás Yvan írt és rendezett klipet.
Jazz/World ajánló

A magyar és a nemzetközi jazzélet kiválóságai lepik el Bukarestet

Világsztárok, magyar jazzdinasztiák képviselői, a magyar jazzoktatás kiválóságai és feltörekvő fiatal tehetségek lépnek a román főváros közönsége elé október 7. és 11. között a 6. Bukaresti Magyar Jazznapokon.
Jazz/World gyász

Elhunyt Kris Kristofferson countryénekes

A Grammy-díjas countryzenész nyolcvannyolc éves volt, halálhíréről családja számolt be a közösségi médiában. A művészről Barbra Streisand is megemlékezett, akivel az 1976-os Csillag születik című filmben játszottak együtt.