Jazz/World

Amerikai verseny döntőjében a Melodika

2016.03.31. 15:04
Ajánlom
A klasszikus zenei alapokból kiinduló, crossover zenét játszó Melodika Csoport egyetlen magyar zenekarként bekerült az USA-ban rendezendő, SAVVY Chamber Music Competition, innovatív zenei tendenciákat támogató kamarazenei verseny döntőjébe.

A Melodika csoport tagjai előadóművész-tanárok, akiknek egyik legfontosabb célja, küldetése a klasszikus zenei ismeretterjesztés, innovatív, élményszerű módon. Rövid, 2014 óta tartó fennállása alatt a zenekar komoly szakmai eredményekkel büszkélkedhet: többek között koncertjüket élőben közvetítette a Bartók Rádió, felléptek a Zsolnay Kulturális Negyedben, a Bartók Emlékházban, a MOMKultban, a BonBon matiné koncertjein, a Cérnahangversenyek sorozatban, tizenhét koncertből álló saját ismeretterjesztő sorozatot adtak budapesti és vidéki iskolákban az NKA támogatásával, de részt vettek a Budapest Film- Suli Mozi programban és a Marczi Műhelyben is. Idén májusban a Magyar Rádió Gyermekkarának év végi koncertjén működnek közre a Zeneakadémia Nagytermében, nyárra pedig többek között meghívást kaptak a Nemzetközi Orff Intézet által rendezett Orff Meets Kodály című nemzetközi, zenetanároknak szóló továbbképző kurzusra, Pécsre.

Melodika Csoport

Melodika Csoport (Fotó/Forrás: Papp Schneider)

A legörvendetesebb hír, hogy a Melodika csoport a napokban bekerült az Amerikai Egyesült Államokban június 6. és 9. között rendezendő, három fordulóból álló SAVVY Chamber Music Competition döntőjébe, a magas színvonalú nemzetközi mezőnyből kiválasztott négy legjobb együttes közé. Ezzel együtt a Melodika csoport ösztöndíjjal vehet részt a SAVVY Musicians in Action hat napos művészeti szakmai workshopján.

A szakmai elismerés mellett ez nagy lehetőséget jelent a Melodika csoport számára a nemzetközi kapcsolatok építése szempontjából, illetve azért is, mert így lehetőségük nyílik együtt dolgozni elismert művészékkel, és művészettel foglalkozó neves szakemberekkel a többnapos rendezvény során. Mint fogalmaznak: „egyetlen közép-európai, illetve magyar résztvevőként, felelősséget érzünk saját kultúránk megismertetését illetően, ezért bemutatandó zenei programunkban több magyar vonatkozású mű is szerepel”.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Jazz/World

Szívbemarkoló énekléssel mondott végleg búcsút a színpadnak a 93 éves kubai ikon, Omara Portuondo Budapesten – VIDEÓ

A kubai zene élő legendája, a 93 éves Omara Portuondo az előzetes tervek szerint Budapesten adta volna élete utolsó koncertjét október 6-án a Papp László Sportarénában, ám egészségügyi állapota miatt erre végül nem kerülhetett sor.
Vizuál

A bronzkor csodája – bárki megcsodálhatja a 3000 éves Somló-hegyi nyakéket a Nemzeti Múzeumban

A Nyakék a késő bronzkorból címmel megnyitott kamaratárlat a Nemzeti Múzeum Széchényi-termében látogatható. A bronzkor csodájára a Somló-hegyen bukkantak rá a múzeum régészei idén nyáron, a kincsleletet tartalmazó korsó felnyitásáról videó is készült.
Zenés színház

„Megéri jónak lenni” – interjú a Budapesti Operettszínház készülő operettmusicaljének szereplőivel

Pejtsik Péter és Orbán János Dénes Hamupipőke című operettmusicaljét november 15., 16. és 17-én mutatja be a Budapesti Operettszínház, Bozsik Yvette Kossuth-díjas balettművész, koreográfus rendezésében.
Vizuál

Világsztárok alakjában látható Mucsi Zoltán a közelmúltban megnyílt ingyenes kiállításon

Ingyenes kiállítás nyílt a Freyler Art Galériában, amelyben a Mucsi Zoltánról korábban naptárként megjelent fotósorozat további képei láthatók. A színművész ismert emberek és fiktív karakterek bőrébe bújva látható.
Klasszikus

Kínai és dél-koreai győzelemmel zárult a IV. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny

A döntőt a New York-i Carnegie Hall nagytermében tartották. A szervezők szerint a verseny idén újabb mérföldkőhöz ért el, és minden korábbinál nagyobb közönségnek sikerült átadni Liszt Ferenc zenéjét.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World hír

Távozik Csík János a Csík Zenekarból

Az együttes október 10-én kiadott közleménye alapján a zenekar alapító-névadója harminchat év után válik meg tőlük. Utódjaként Gál Tibor prímás-énekes követi, aki már lépett fel a muzsikusokkal.
Jazz/World magazin

Szívbemarkoló énekléssel mondott végleg búcsút a színpadnak a 93 éves kubai ikon, Omara Portuondo Budapesten – VIDEÓ

A kubai zene élő legendája, a 93 éves Omara Portuondo az előzetes tervek szerint Budapesten adta volna élete utolsó koncertjét október 6-án a Papp László Sportarénában, ám egészségügyi állapota miatt erre végül nem kerülhetett sor.
Jazz/World magazin

Mácsai Pál lesz az utolsó ember a Földön? – új klippel jelentkezik a Platon Karataev

2025 elején jelenik meg a Platon Karataev zenekar negyedik stúdióalbuma, Napkötöző címmel. A lemez második, Nem felelhet című single-jéhez a zenekar frontembere, Balla Gergely koncepciójából Topolánszky Tamás Yvan írt és rendezett klipet.
Jazz/World ajánló

A magyar és a nemzetközi jazzélet kiválóságai lepik el Bukarestet

Világsztárok, magyar jazzdinasztiák képviselői, a magyar jazzoktatás kiválóságai és feltörekvő fiatal tehetségek lépnek a román főváros közönsége elé október 7. és 11. között a 6. Bukaresti Magyar Jazznapokon.
Jazz/World gyász

Elhunyt Kris Kristofferson countryénekes

A Grammy-díjas countryzenész nyolcvannyolc éves volt, halálhíréről családja számolt be a közösségi médiában. A művészről Barbra Streisand is megemlékezett, akivel az 1976-os Csillag születik című filmben játszottak együtt.