Egy interjúban, ahol azt kérdezték tőled, ki inspirál téged a legjobban a zenei karriereden, azt válaszoltad, hogy a természet. Mit jelent ez?
Vidéken nőttem fel, sok hegy és kevés ember között. Szóval, amikor gyerek voltam, rengeteg terem volt, és azt hiszem, ez nagyban befolyásolt engem, mert itt megszereztem a szabadság „skilljét”. Néha, amikor visszanézek egy-egy kompozíciómra, időnként olyan benyomást keltenek, mintha valamiképpen ezeket a gyerekkori tapasztalatokat visszhangoznák a jelenben. Tehát
néha nem is tudom, hogy konkrétan honnan jön az inspiráció egy-egy szerzeményhez, csak amikor a színpadon játsszuk őket, hirtelen képzeletben visszakerülök azokba a régiókba, ahol a gyerekkoromat töltöttem.
Konkrét inspirációt is szerzel a svájci táj ihlette tradicionális zenékből?
Tudod, a svájci népzenét hosszú időn keresztül uralták és kisajátították a társadalom konzervatívjai, tehát egyfajta politikai állásfoglalás is kapcsolódott hozzá. És bár az utóbbi tizenöt évben sem lett nyitottabb ez a közeg, a kortárs zenészek elkezdték felülvizsgálni a népzenét, és más nézőpontból közelíteni hozzá. Például a jódlizás, az alpesi kürt, vagy a természet mintájára létrejött tradicionális skálák – amik nagyon hasonlóak a jazz egyes skáláihoz – felkeltették a kortárs zenészek érdeklődését, akik így újra kapcsolódni kezdtek ehhez a zenéhez. De engem nagyon mélyen nem befolyásolt a népzene. Van egy albumom, amin az egyik számban használom a jódlizást, de ez volt az első alkalom, amikor ideiglenesen beemeltem a zenémbe.
Andreas Shaerer (Fotó/Forrás: Reto Andreoli)
És hogyan kapcsolódsz Bobby McFerrinhez? Az éneklésed időnként erősen emlékeztet az övére, és ha jól tudom, több ízben játszottatok is együtt.
Igen, ő egy nagyon fontos figura mindannyiunk számára, akik a jazz, vagy az improvizatív éneklés útját választjuk. Nagy hatást gyakorolt rám abból a szempontból, hogy hogy lehet a színpadon egyedül, csak a hanggal előadni valamit, akár looper és elektronika nélkül is. Az ő példája arra ösztönzött, hogy kövessem azt a fajta megközelítést, hogy az énekhang is egy hangszer. Az az időszak, amikor együtt dolgoztunk, nemcsak zeneileg, de szellemileg is nagyon inspiráló volt. Szinte spirituális élmény volt beszélgeti vele a zenéről, vagy arról, hogy milyen kulcsszerepet játszhat egy zenész a társadalomban. Sokat tanultam tőle.
A felvételeid alapján olyan ember vagy, aki minden pillanatban keresi a komfortzónáján kívül eső területeket, de ez mégsem kellemetlen, hanem inkább izgalmas és inspiráló a közönség számára.
Azt gondolom, az egyik legszebb dolog az improvizált zenében, hogy nyitva tarthatod az ajtót minden lehetőség és hatás előtt: a klub, koncertterem, vagy színházi tér akusztikai tulajdonságai, az adott közönség hangulata mind-mind befolyásolhatják azt, hogy milyen zenei témákat improvizálsz aznap este. Ez egyfajta döntés is részemről:
eldönthetem, hogy egy előre megírt tervet követek, vagy pedig szabadon hagyom ezt a keskeny ösvényt, és hagyom magam oda sodródni, ahol az igazi varázslat történik.
Ez kevésbé biztonságos út, mert soha nem tudhatod, hova lyukadsz ki, de minél többször merészkedsz erre a veszélyes útra, annál magabiztosabb leszel a kockázatvállalásban. És persze beletelik némi időbe, míg igazán élvezni fogod azt, hogy nem a múltban kigondolt zenei ötleteidet reprodukálod, hanem a jelenben alkotsz, de megéri a befektetést. Én személy szerint nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy olyan zenészekkel dolgozhatok, akik hasonló utat követnek a zenében. Például sokszor abban a pillanatban kezd el működni egy kompozíció, amikor hirtelen felülírjuk az eredeti ötletet, mert ha ragaszkodnánk hozzá, már csak egy újrahasznosított ötletté válna és elveszítené az őszinteségét. Egy koncertnek mindig azok a legerősebb momentumai, amikor fejest ugrunk az ismeretlenbe és teljességgel szabadon kezdünk játszani. És szerintem a közönség számára is ez a legnagyobb élmény, mert ilyenkor nemcsak megfigyelők, hanem maguk is részévé válnak a folyamatnak.
Andreas Shaerer (Fotó/Forrás: Reto Andreoli)
Voltak konkrét módszereid is arra, hogy ezt a hangszerszerű, instrumentális éneklést ilyen magas szintre fejleszd?
Már gyerekkoromban is szívesebben játszottam a hangommal, mint játékokkal.
Több száz órát töltöttem ezzel, tehát nem valamilyen konkrét metódus szerint gyakoroltam. Ezáltal már öntudatlanul, nagyon korai éveimben elkezdtem dolgozni a ritmussal, a hang többrétegűségével, azzal, hogy hogyan tudok egyidejűleg, vagy felváltva perkusszívan és melodikusan énekelni. Ekkor még nem terveztem azt, hogy zenész leszek. Volt olyan is, hogy gitáron játszottam el, amit a fejemben hallottam, de rájöttem, hogy sokkal gyorsabban le tudtam fordítani azt a hangomra. Felismertem, hogy a hang jelenti a legrövidebb utat a képzeletemhez.
Milyen a viszonyod a (dal)szövegekhez?
Nagyon élvezek szövegekkel dolgozni. A kvartettünk, a Novel Of Anomaly igazi nemzetközi banda, szóval sok-sok nyelvünk van: német, olasz, finn, angol, és sokszor a franciával is dolgozom.
Minden nyelvnek külön zeneisége van, és ezeket váltogatni olyan, mintha hangszert váltanál.
Gyakran a feleségemmel dolgozom a szövegeken, aki nagyon tehetséges a költői képek létrehozásában, ráadásul még bonyolult ritmusú zenékre is képes szöveget írni. Én elmondom, hogy milyen témákra, képekre gondoltam, és ő ezekből gyönyörű szövegeket képes varázsolni. Így történt például a Big Wig című szimfonikus művem szövegeinek esetében is.
Az európai jazzben egyre gyakoribb, de összességében még mindig ritka ebben a műfajban a humor, ami viszont rád nagyon is jellemző. A humoros zenei pillanatokat tudatosan is keresed?
Mindenféle intenzív érzelmi minőséget szeretek a zenében: a humort, az őrületet, a békét, az agressziót – mindezek részei lehetnek a zenének. A humort azért is szeretem, mert egy nagyon jó eszköz arra, hogy kapcsolódjak a közönséghez. Szerintem mi, emberi lények hajlamosak vagyunk védeni magunkat, falak mögé bújni.
A humor egy nagyon jó fegyver arra, hogy ezt a védelmi falat áttörje és létrehozzon egy nyugodt közeget, ahol a feszültség feloldódhat, és megszűnhet a szakadék a zenészek és a közönség között.
Másrészt szerintem, ha a zenészek túl komolyan veszik magukat, előfordul, hogy nehézzé válik egy koncert hallgatása. Ilyenkor azt érzem, hogy a komolyság tulajdonképpen a zenészek félelméből adódik, akik nem merik magukat igazán elengedni. Az is egy kockázatvállalás, hogy kilépek a komoly zenész szerepéből.
Budapesten Kalle Kalima gitárossal fogsz játszani, aki a kvartetted tagja is. Mit szeretsz az ő zenéjében és a duó formátumban?
A duó egy nagyon jó kombináció, mert nagyon közvetlen. Extrém gyorsan tudsz reagálni a másikra és ez nagyszerű pillanatokat eredményez, mert nincs szükség egy átfogóbb zenei hangzás megteremtésére. A duóforma lemeztelenít, ugyanakkor rengeteg teret biztosít például arra, amit annyira szeretek, hogy perkusszív hangszerként használjam a hangomat a ritmus szekciót helyettesítve. Néhány éve Olaszországban játszottunk ebben a formában egy fesztiválon, és rájöttünk, hogy nagyon hasonlóan közelítünk a zenéhez. Kalle zenéje mélyen a jazztradícióban gyökerezik, de ő maga nagyon erősen kapcsolódik a rockzenéhez is, és remekül helyt áll klasszikus zenei környezetben is, operát is írt egy francia zenekarnak. Szóval hozzám hasonlóan ő sem zenei műfajokban gondolkodik, hanem egy minden hatásra nyitott muzsikus. Sőt, ő is egy punk zenész: ha valami túl komfortos vagy túlságosan előkészített, akkor megváltoztatja a zene irányát, és én imádom ezt a radikalizmust.
Kalle rendkívül őszinte a zenével szemben: mindig provokál és csapdákat állít fel, hogy interakcióra kényszerítsen. Nagyon érdekes élmény vele játszani.
Te magad tanítasz is. Mi a legfontosabb tanács, amit a tanítványaidnak szoktál adni?
Az, hogy ne ítélkezz magad fölött. Ha mindig minősíted magadat, hogy „ez most jó volt, ez pedig rossz”, „ez hangnemben volt, ez meg nem”, „ez most érdekes volt, ez meg unalmas”, soha nem fogod megtapasztalni a szabadság állapotát. Szóval én próbálom őket segíteni abban, hogy szabadnak érezzék magukat és megmutassák, kifejezzék önmagukat. Hogy ne akarjanak másra hasonlítani. Csak találd meg a saját hangodat, soundodat. A legmagasabb minőség, amit elérhetsz, ha olyan vagy, amilyen.
hírlevél
