Milyen főbb mérföldkövek voltak eddig a zenekar életében?

Mester Dániel: Négy fővel alakultunk meg, akkor még Budapesten élt az első dobosunk, Cem Aksel. Amikor ő hazaköltözött Isztambulba, volt egy kis csend, bár csináltuk egy EP-t négy számmal és volt egy-két fellépésünk is. Az igazi mérföldkő az volt, amikor csatlakozott Szegő Dávid dobos, Smuk Tomi darbukás, illetve Arif testvére, Derya Ocak, aki szintén énekel, akárcsak Arif, emellett kisebb ütőhangszereken játszik. Ez egy nagy löketet adott a zenekarnak.

Hogyan találtatok egymásra?

MD: Ariffal teljesen véletlenszerűen egy németországi fesztiválon találkoztam. Ő is, én is más-más formációkkal léptünk fel. Majd kiderült, hogy Arif Budapesten él. Szintén előadóként találkoztunk a Babel Sound Fesztiválon. Aztán véletlenül futottunk össze a pesti éjszakában egy lampionos kiülős helyen. Akkor mondta, hogy szeretne csinálni egy együttest. Örültem neki, mert a török zene nekem személyes érdeklődésem volt már akkor is. Ennek négy-öt éve.

Lehet, hogy annyira nem is volt véletlen, hogy mindig ugyanott botlottunk egymásba. A többiek pedig a hazai zenészkörökből jöttek. Tomi nagyon jó darbukás, Dávid elismert dobos, Eged Marci szintén neves basszusgitáros. Két éve játszunk így együtt.

Van emblematikus koncertélményetek?

MD: Minden koncertnek nagyon örülünk, és minden koncert eddig nagyon jól sikerült.

Arif Erdem Ocak: Valóban minden koncert különleges, de egyszer felléptünk a Három Hollóban. Nem tudom, mi történt ott. Az elmúlt negyven évben mindenféle helyen jártam már, de ilyen energiákat még nem éreztem soha előtte. Az emberek megőrültek, sikoltoztak, érezték a zenét. Úgy éreztem magam, ahogy a Nirvana érezhette magát a korai időkben, amikor még nem voltak híresek.

MD: Igazad van, a Három Holló olyan volt, hogy azt éreztük, hogy ez az, ez ilyen lesz. Ott volt az első bombasztikus élményünk, tényleg meghülyültek az emberek.

Hogyan alakult ki ez az eklektikus de mégis harmonikus stílus? A török zenét tiszta sor, hogy Arifék hozzák. Mi a helyzet a többiekkel?

MD: A külső szemlélők általában azt jegyzik meg, hogy én hozom a jazzt, mert szaxofonon is játszom és sok improvizációm van. Ez igaz, de ott van Dávid és Marci is, akik szintén jazz zenészek, így én ezt a titulust nem sajátítanám ki. Arifról itthon nem sokan tudják, hogy ő volt a gitárosa a 2000-es évek egyik legnépszerűbb törökországi rockzenekarának. Amellett, hogy török – és minden török rendkívül jól ismeri a saját népzenéjét –, Arif rendelkezik rockos háttérrel is. Hozza az elektromos gitárt a sok effektjével. S ott van Tomi is, aki a török, a közel-keleti, a délszláv és a görög zenében is járatos.

Miért van az, hogy a törökök jól ismerik a saját népzenéjüket?

AEO: Nem tudom, hogy mindenki jól ismeri-e a török népzenét, de szerencsére az én családom nagyon jól ismerte.

Az igaz, hogyha elmész ott egy bárba, ahol élőzene szól, ott általában török zene szól. Török popzenei csatorna van a tévében, és vannak műsorok, ahol tradicionális török népzenét játszanak.

MD: Én Törökországban azt tapasztaltam, hogy mindenhonnan török zene folyik. Ott jobban tapasztaltam ezt, mint Európában bárhol. Itthon ez a táncházmozgalomban van meg, de az sajnos csak egy rétegműfaj. Itthon nincs ott a mainstream médiában a magyar népzene.

Mennyire van benne az oktatási rendszerben a török népzene?

AEO: Egyáltalán nincs. Legalábbis harminc évvel ezelőtt, amikor én iskolába jártam, egyáltalán nem volt. Van olyan egyetem, ahol van népzeneoktatás, de ez csak egy kis szelet. Nincs olyan kormányzati döntés sem, hogy sok török zene kellene a tévébe. A kultúránk része, hogy egészen a XIII. századtól generációról generációra ezeket vittük tovább. Persze nem mindenki, de én például meghalok ezekért a dalokért. Sok hozzám hasonló zenész van, akik miatt ez a kultúra folytatódik tovább. Amit Dani hallott nálunk, az a török pop zene. A mi pop zenénket nem lehet összehasonlítani másokéval. Esetleg az arabokéval. A török pop más, mint a nyugati.

MD: Az is hozzátartozik, hogy Törökország egyes részein nagyon tradicionális viszonyok között élnek az emberek. Ha a déli részre mész, olyan érzésed van, mintha a századfordulón lennél. A kereskedő bácsi megy az úton és talicskát húz maga után. Szinte harmadik világbeli viszonyok vannak még most is, amik kedvezhetnek a tradicionális kultúra megőrzésének.

Ki hozza a zenekarba a spirituális vonalat?

AEO: Senki. Ez a zene sajátja. Az EP-n a számaink még spirituálisabbak voltak. Azon nagyon régi dalok voltak, akár a XIII. századból. Most egy kicsit a gyorsabb dalok felé megyünk.

A magyar-török együttes, a Nasip Kismet (Fotó/Forrás: Alec Macias)

Akár egy számotokon belül is egyszerre érezni, hogy bulis és nyugodt.

MD: Vannak nyugodtabb számaink. A koncerteket úgy állítjuk össze, hogy ezekkel kezdjük, és a végére elszabadul a pokol. Nálunk helye van a szólónak, az improvizációnak. Egy kimondottan buliztatós zenekarnak nem biztos, hogy ez beleférne. Sokfajta zenében a robbanás úgy érhető el, ha van előtte egy kis lenyugodás. Ez így van egyensúlyban.

Hogyan néz ki nálatok az alkotó folyamat?

MD: A kiindulópont Arif török zenei ismerete. Kiválaszt egy népdalt, mi pedig meghallgatjuk, aztán akinek van hozzá ötlete, az bedobja, majd átbeszéljük. Organikus a folyamat.

Szokott lenni nézeteltérés?

MD: Persze.

Hogyan kezelitek?

MD: Nincs olyan, hogy minden ember mindenről ugyanúgy gondolkodik. Ami az egyik embernek ezt jelenti, az a másiknak a szöges ellentétét. Valaki engedhet a végén, ha többen vannak a másik állásponton. Egy idő után minden nyugvópontra kerül.

Ezeket a kompromisszumokat sikerül úgy meghozni, hogy mindenkinek jó legyen?

MD: Én nem kompromisszumnak élem meg, hanem inkább úgy, hogy valaki rávezeti a másikat valam újra. Az egyik legcsodálatosabb érzés, amikor az ember rájön, hogy nem volt igaza. Magad felé könnyebb ezt beismerni, de mások felé egy felhevült vita után nem biztos, hogy rögtön kész erre az ember.

Ez mindenkinek ismerős a magánéletéből.

MD: Igen. Arra rájöttem rá, hogy egy zenekarban való együttlét majdnem olyan, mint egy párkapcsolat. Érzékeny pontokat érintünk, érzékeny emberek vagyunk. Egy párkapcsolatban, egy barátságban vagy egy szülő-gyerek kapcsolatban is vannak feszültségek. Ez elkerülhetetlen. A kérdés az, hogy mi következik utána. Nem attól fejlődik egy kapcsolat, hogy minden rendben van és soha sincs kihívás, hanem pont attól, hogy hogyan tudunk ezen túllépni.

Van-e fő zenei csapásirány?

MD: Az eddigiek folytatása.

A következő lépés, hogy még több embert elérjünk, még több helyen felléphessünk.

A Fonó Budai Zeneházban március 19-én játszatok. Merre zenéltek még a közeljövőben?

MD: Májusban Romániában lépünk fel. Ez lesz az első alkalom, hogy külföldre megyünk a Nasip Kismettel. Tényleg azt gondolom, hogy zeneileg nagyon sok mindent elértünk már. Innentől kezdve elsősorban nem zenei céljaink vannak, inkább az, hogy hogyan tudunk ismertségben előrelépni.

AEO: Áprilisban az Akváriumban, júniusban a Bánkitón, júliusban pedig a Magyar Zene Házában leszünk. Igen, valóban zeneileg már a helyünkön vagyunk, de kell idő ahhoz, hogy megtaláld a megfelelő kapcsolódási pontokat. Ez nagyon fontos, de jó úton haladunk.

Hova szeretnétek nagyon eljutni, hová szeretnétek kapcsolódni?

MD: Dédelgetjük az álmot, hogy egyszer eljutunk Törökországba. Én más projektekkel már jártam ott többször, és ott az élőzene egy egészen kivételes tisztelettel és népszerűséggel bír. Ott állunk zeneileg, hogy a koncert végén mindig megőrülnek az emberek. Innentől annyi a dolgunk, hogy minél több embernek eljuttassuk ezt az élményt.

A Nasip Kismet együttes (Fotó/Forrás: Alec Macias)

AEO: Nagyon szeretnénk eljutni Németországba is, mert ott rengeteg török él. De bárhová szívesen mennénk. A mi zenénk tényleg kivételes lehet mindenhol, mert a közönségünk is nagyon színes.

MD: A koncertünkön látsz nyugat-európait, magyart, törököt, latint. Teljesen vegyes.

Az állandó közönségünk most alakul ki. A magot a törökök, illetve a mi ismerőseink alkotják, de mindig jönnek egyre többen ugyanazok az arcok, valamint újak is. Budapesten kívül eddig csak Kapolcson játszottunk.

AEO: Megmutatkoztunk Veszprémben is a Music Hungary Showcase Fesztiválon is.

MD: Ott ugyan csak fél órát játszottunk, de nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk.

AEO: Az ott kezdődött kapcsolatok révén játszani fogunk a Bánkitó Fesztiválon, az Akváriumban és Zalaegerszegen is.

MD: Ennek az elején vagyunk: nemhogy Törökországba nem jutottunk még el, de hazánk vidéki városaiba sem. Ez a folyamat most úgy tűnik, elkezdődött.

Mit jelent a Nasip Kismet?

AEO: Ezt nehéz megválaszolni. Megpróbáltuk megtalálni a legjobb kifejezést arra, amikor nagyon vársz valamire. Ez a zenekar az én álmom volt, és valóra vált. Mindig is akartam egy ilyen formációt. Ez a szófordulat a sorsszerűségre utal. „Ha a sors úgy akarja.” Valami ilyesmi.

Mire számítsunk a március 19-i koncerten?

MD: Sok emberre és nagy bulira. Nemrég volt egy koncertünk az Opus Jazz Clubban, és a végén állva táncoltak az emberek. Arra a helyre ez nem jellemző, hiszen az egy ülős, vacsorázós hely. Mondták is a szervezők, hogy legközelebb hagynak táncteret nekünk. Ehhez talán hozzátartozik az is, hogy nincs hasonló zenekar Magyarországon. Ez a török pszichedelikus irány újszerű itthon. A nővérem szerint – bár ő nyilván elfogult – van a zenénknek egy megigéző jellege. Beszippant. Készüljetek fel erre!

Szerző: Vörös Eszter

Támogatott tartalom.

Fejléckép: A Nasip Kismet (fotó: Alec Macias / Fonó)