Antonio Sanchez utoljára Metheny zenekarával járt Budapesten, 2014-ben. Mostani koncertjén, november 21-én a Trafóban a Migration nevű kvartettjével ad koncertet olyan nagyágyúkkal, mint a brooklyni új generáció két üstököse, John Escreet zongorista és Matt Brewer bőgős, valamint Seamus Blake tenorszaxofonos.

Antonio Sanchez (Fotó/Forrás: Justin Bettman)

- Nemzedéke egyik legprominensebb dobosa, zeneszerzője és zenekarvezetője. 2007-ben lépett elő első szólóalbumával, a Migrationnel. Mi késztette arra, hogy megalapítsa a Migration formációt?

- Sok éven át más művészek elképzeléseihez csatlakozva játszottam. Elérkezettnek láttam az időt arra, hogy a saját zenémet tolmácsoljam, a saját zenekarommal. Szeretem, ha ellenőrzésem alatt tarthatom, hogy milyen termék kerül ki a kezeim alól, és átültethetem a gyakorlatba mindazt, amit az általam nagyra becsült zenekarvezetőktől megtanultam.

- Milyen műfajok, hatások, zenekarok befolyásolták az ízlésvilágát?

- Többnyire a rock and roll hatott rám. A Beatles, a Rolling Stones, a Who, a Cream, Jimmy Hendrix, a Led Zeppelin, a Rush, a Police. A fúziós jazzt és a latin jazzt csak később fedeztem fel, majd a straight ahead jazz és az improvizatív zene felé fordultam.

- Milyen családi háttérrel indult Mexikóban, ahol sokan ma is Ignacio Lopez Tarso televíziós színész unokájaként ismerik?

- Művészcsaládban nőttem fel Mexikóvárosban. A nagyapám kilencven éves és még mindig játszik szappanoperákban. Nagy hatással volt rám az ő vitalitása. A nagybátyám szintén színész. Anyám pedig a filmiparban és a könyvkiadásban dolgozott. Öt évesen kezdtem el dobolni, mellette klasszikus zongorát tanultam a konzervatóriumban. 1993-ban költöztem az Egyesült Államokba, hogy a Berklee College of Musicban folytassam a tanulmányaimat.

- Minek a hatására váltott a jazz zenére?

- Szerencsére még időben felismertem a lehetőségeimet. Nehéz lett volna bejutni rockbandákba dobosként. Rengeteg gyakorlat, a hangszerrel való kísérletezés és improvizáció vezetett el végül a jazz irányába.

- 2000 óta Pat Metheny elmaradhatatlan „kísérője”. Hogyan jellemezné a kapcsolatukat?

- A Berklee-i tanárom, Danilo Perez akusztikus triójával turnéztam éppen, amikor Pat dobost keresett a Pat Metheny Groupba. Életem egyik legjobb tapasztalata a vele való közös munka. Ő inspirált többek között abban is, hogy hogyan kell nagyon koncentrált és kemény munkát végezni zenekarvezetőként.

- A nemzetközi jazz színtér egyik legkeresettebb dobosaként a műfaj szinte minden sztárjával játszott, rendszeresen együttműködik nemzedéke legjobbjaival - Michael Breckertől Charlie Hadenen át Gary Burtonig, Joshua Redmantól, Chris Potteren át John Patitucciig. Milyen nevek hiányoznak még a „repertoárjából”?

- Valóban szerencsésnek mondhatom magam, hogy szinte mindenkivel játszottam már, akivel szerettem volna játszani. Nagy megtiszteltetés volt, hogy Herbie Hancockkal és Wayne Shorterrel is zenélhettem Don Cheadle Miles Davisnek szentelt filmjében. Talán csak Peter Gabriel és Sting maradt ki a kívánságlistámról.

- Honfitársa, Alejándro González Inárritu rendhagyó kalandra hívta, amikor a Birdman című filmhez dobszólót komponáltatott Michael Keaton zaklatott lelkivilágú figurájához. Hogyan találtak egymásra?

- Inárritu Metheny-rajongóként hallott élőben zenélni, majd egy napon felhívott azzal, hogy egy fekete komédiára készül, amihez szerinte jól passzolna egy eredeti dobszóló. Mellesleg elég konkrét elképzelései voltak arról, hogy mit szeretne hallani. Bevonultunk a stúdióba, ahol a forgatókönyv, az egyes jelenetek alapján improvizált zenéhez demófelvételeket készítettem. Aztán az utómunkálatok során a már megvágott filmhez újra feljátszottam élőben a zenét, közben változtattam a hangzáson a mozgásoknak, a dialógusoknak megfelelően.

- A filmzene komponálás is szerepel a további tervei között?

- Jövőre egy brit független filmhez írok zenét. Emellett több szóló projektem is van. Mindig is vágytam arra, hogy szólóalbumot készítsek dobra és big bandre. Azért érdekel ez a kettő, mert a műfaji spektrum két teljesen különböző oldalát képviselik.