Jazz/World

Aretha Franklin a halála előtti hetekben még operaáriát tanult volna

2018.09.05. 12:25
Ajánlom
Aretha Franklin bármit el tudott énekelni, nemcsak a soul örök királynője, hanem az opera műfajának szerelmese is volt. Az az énektanár emlékezik rá, aki megtanította neki a Nessun dormát.

Miután Aretha Franklin egy privát partin énekelt Pavarottinak, felkeltette a figyelmét az opera műfaja. Ekkor ismerkedett meg Mary Callaghan Lynch énektanárral, aki így emlékezett vissza a soul királynőjére:

Azt hiszem, acélból voltak a hangszálai.

Egész más dimenziót adott az operának, és új közönséget hódított meg a műfajnak.” Szerinte Aretha bármit el tudott énekelni, semmi nem okozott számára gondot. „Egyáltalán nem volt ideges. Alig várta, hogy a színpadra álljon, imádta Puccinit.”

Három héttel a halála előtt új ária elsajátítására készültek. Az énekesnő Erich Korngold A halott város című operájából Marietta dalát szerette volna elénekelni. Végül nem sikerült elkezdeniük a megtanulását: „Egy üzenetet küldött nekem, azt írta, Mary, nagyon sajnálom, el kell halasztanunk” – idézte fel az énektanárnő.

Sohasem látta kottát olvasni, húsz éves ismeretségük alatt egyszer sem került elő a kérdés. „Annyira jó zenei érzéke volt, hogy nem volt rá szükség. Hallott valamit, és tudta. Készítettem neki felvételeket, amikről elsajátította az olasz kiejtést.”

Amikor Lynch megalapította a Motor City Lyric Opera non-profit zenei szervezetet azzal a céllal, hogy a detroiti gyerekekhez közelebb vigyék az operát, Aretha Franklin az ügy mellé állt. Szerette volna, ha a gyerekek úgy szeretik a zenét, ahogy ő.

A videóriport végén az énektanárnő elmondta, hogy szerinte Aretha nem fog csatlakozni az angyalok mennyei kórusához. Az angyalok énekelnek majd vokált mögötte.

Aretha Franklin augusztus 16-án hunyt el. Több cikkünkben emlékeztünk rá:

Emlékeznek arra, amikor Aretha Franklin ugrott be Pavarotti helyett?

Kapcsolódó

Emlékeznek arra, amikor Aretha Franklin ugrott be Pavarotti helyett?

Pavarotti pótolhatatlan, de helyettesíthető. Erről tanúskodik az az 1998-as felvétel, melyen a soul királynője énekli a Nessun dorma kezdetű áriát a betegeskedő tenor helyett.

Aretha Franklin ravatalához özönlenek a gyászolók

Aretha Franklin ravatalához özönlenek a gyászolók

Las Vegastól Miamiig, az Egyesült Államok minden részéből érkeztek a gyászolók Detroitba, hogy leróják végső tiszteletüket a soul augusztus 16-án elhunyt királynője, Aretha Franklin előtt a Charles H. Wright Afrikai-Amerikai Történeti Múzeumban.

A királynő varázsol - Ikonikus pillanatok Aretha Franklin pályájáról

A királynő varázsol - Ikonikus pillanatok Aretha Franklin pályájáról

Az augusztus 16-án rákban elhunyt soul királynő személye már életében kultikussá vált, amiről rengeteg videofelvétel is tanúskodik. Ezekből az emlékekből szemezgettünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Alföldi Róbert főszereplésével jön A színházcsináló

Az Orlai Produkció legújabb bemutatójára november 15-én kerül sor az Átriumban. A Thomas Bernhard drámája nyomán készült előadást Pelsőczy Réka rendezésében láthatja a közönség.
Zenés színház

A hidegvérű wagnerista – interjú Egils Siliņšsel

A lettországi Egils Siliņš ősszel újra az Operaház vendége lesz. A Wagner-énekléshez szükséges megfelelő fizikai és mentális kondícióról, a magyar zenészekről és közönségről is beszélt.
Zenés színház

Diszkó, gospel és nevetés – Apáca Show az Erkelben

November 14-én ismét felfordul egy zárda élete: az Erkel Színház ugyanis ezen a napon mutatja be Szente Vajk rendezésében, impozáns szereplőgárdával az Apáca Show című musicalt.
Vizuál

Az elmúlt egy év legjobb spanyol filmjei érkeznek az Urániába

November 18. és 24. között rendezik meg a Spanyol Filmhetet az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az eseményen egyebek közt izgalmas politikai thrillert, szatírákat és a közelmúlt történelmét feldolgozó alkotásokat is láthat a közönség.
Színház

Díjnyertes Frankenstein-parafrázissal érkezik Budaörsre a Proton Színház

November 23-án a Budaörsi Latinovits Színház közönsége is megismerheti Mundruczó Kornél többszörösen díjazott előadását, a Frankenstein-tervet, amely újraértelmezi Mary Shelley klasszikusát, valamint újabb és újabb kérdéseket tesz fel a ma emberének.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Negyvenötödik születésnapját ünnepli a Budapest Ragtime Band

A jeles alkalomból az együttes november 19-én jubileumi koncertet ad az Óbudai Társaskörben, olyan neves vendégekkel, mint a StEfrem Férfikar, ifj. Szakcsi Lakatos Béla, Balogh Kálmán cimbalomművész és Kovács Ferenc énekes, multiinstrumentalista.
Jazz/World interjú

Borbély Mihály: „A szaxofon a fő hangszerem, a tárogató meg az identitásom”

Borbély Mihály a focipályát a zenei pályára cserélte. Bár jazzt játszik, zenéjében a kortárs klasszikus zenén kívül bőven megtalálható az a sokféle szerb, sváb, tót vagy roma hatás, ami a Pomáz–Szentendre tengelyen érte gyermekkorában.
Jazz/World ajánló

Újszerű zenei közösségi élményt kínál Harcsa Veronika Flow By című lemeze

Harcsa Veronika új zenei projektje a közönség és az előadó közötti határokat kívánja feloldani. A Flow By című album megjelenése azonban egyszerre zenei és vizuális kísérlet, ugyanis Vancsó Zoltán slideshow-jával debütál.
Jazz/World ajánló

Erkel találkozik a jazzel a Modern Art Orchestra sorozatában

A MAO-XX születésnapi sorozat második koncertjére október 31-én kerül sor, Erkel Duettek címmel, tisztelegve a magyar nemzeti opera zeneszerzője előtt.
Jazz/World hír

Magyar fókusz a Jarasumon: a Dresch Quartet koncertje nyitotta a dél-koreai jazz fesztivált

A Dresch Quartet adta a dél-koreai Jarasum Jazz Fesztivál nyitókoncertjét a nagyszínpadon, míg a Jazz Lounge helyszín nyitónapi főfellépője a Gyémánt Bálint Trió, a Jazz Station színpadé pedig Lukács Miklós volt.