Jazz/World

Aretha Franklin beköltözik a magyar mozikba

2019.10.31. 11:15
Ajánlom
Csaknem fél évszázaddal eredeti felvétele után mutatták be az Egyesült Államokban az Amazing Grace - A szeretet hangja című filmet. Aretha Franklin 1972-es kultikus Los Angeles-i templomi gospelkoncertje október 31-től látható a magyar mozikban.
amazing-111258.jpg

Amazing Grace - A szeretet hangja (Fotó/Forrás: ADS Service Kft. )

Aretha Fanklin tizennyolcszoros Grammy-díjas énekesnő, a soul zene királynője tavaly augusztusban hunyt el hasnyálmirigyrákban. 1972-ben éppen pályája csúcsán volt, nem kevesebb mint tizennyolc stúdió- és három koncertalbummal a háta mögött, holott még csak 29 éves volt. De folyamatosan új kihívásokra vágyott és elhatározta, hogy rögzít egy gospelkoncertet a Los Angeles-i New Temple Baptist Mission templomban.

1972. január 13-án és 14-én két esti programot vettek fel élőben képben és hangban egyaránt. A néhány száz fős, szinte kizárólag afroamerikaiakból álló közönség előtt Aretha Franklin saját zenekara, a zongorán közreműködő James Cleveland tiszteletes, valamint a Southern California Community kórus társaságában adta elő erre az alkalomra válogatott műsorát.

A felvétel hanganyaga Amazing Grace címmel dupla lemezen jelent meg 1972 nyarán, ez lett az énekes legnagyobb (kétmillió) példányban elkelt albuma, emellett minden idők legsikeresebb gospelkorongja.

A koncertfilm elkészítésére Sydney Pollackot kérték fel, akinek három évvel korábbi, A lovakat lelövik, ugye? című mozija Oscar-jelölésig jutott. Az Amazing Grace-koncertfilm azonban sohasem készült el, mégpedig egyszerű technikai hanyagság miatt: Pollack elhanyagolta összhangba hozni a felvétel kép és hanganyagát.

Évtizedek teltek el, aztán a kilencvenes években a Franklin-rajongó Alan Elliott, aki az Atlantic Recordsnál dolgozott, kapcsolatba került Jerry Wexlerrel, az énekesnő számos lemezének producerével és megtudta tőle, hogy létezik a filmanyag. Kapcsolatba léptek Sydney Pollackkal is, aki ösztönözte Elliottot a film befejezésére. Már csak Aretha Franklint kellett megnyerni az ügynek. A dolog nem ment simán: az énekes előbb aláírta a beleegyező dokumentumot, később azonban vitatta azt, és mindent elkövetett, hogy az időközben összeálló mozifilm bemutatását megakadályozza. Ezt éveken át sikeresen meg is tette, miközben Elliott elmondása szerint 5 millió dollárt kért a végső hozzájáruláshoz.

"Az igazi ok, amiért nem ment előre a történet, nem ez volt, hanem Aretha súlyosbodó betegsége"

- mondta Elliott a The Guardian című brit lapnak adott interjújában. Aretha Franklin 2018 augusztusi halálát követően unokahúga, Sabrina Owens és a család zöld utat adott a bemutatónak.

A film egyszerre világi és egyházi: a hatalmas koncentrációval, csukott szemmel éneklő Aretha Franklin a gospel segítségével mintha Isten és a hívek között közvetítene. A közönség és a 30 tagú kórus tagjai a koncerten szinte transzban énekelnek és táncolnak együtt Aretha Franklinnel, még a hátsó fal előtt álló két Rolling Stones-tag, Mick Jagger és Charlie Watts is (ők az Exile on Main Street című lemez felvételei miatt tartózkodtak éppen Los Angelesben). A felvételen olyan óriási gospelslágerek hangzanak el, mint a Wholy Holy, a God Will Take Care of You vagy az Amazing Grace.

A dalok között színpadra lép az énekesnő édesapja, CL Franklin tiszteletes is, aki lánya gyerekkoráról mesél.

Az Aretha Franklin: Amazing Grace - A szeretet hangján című filmet az ADS Service Kft. forgalmazza Magyarországon.

(Fejléckép: Amazing Grace Movie LLC)

A királynő varázsol - Ikonikus pillanatok Aretha Franklin pályájáról

Kapcsolódó

A királynő varázsol - Ikonikus pillanatok Aretha Franklin pályájáról

Az augusztus 16-án rákban elhunyt soul királynő személye már életében kultikussá vált, amiről rengeteg videofelvétel is tanúskodik. Ezekből az emlékekből szemezgettünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Nem csak egy könyv a Budapest Nagyregény – Kiss Noémi a Lírástudók vendége

Huszonkét társával együtt ő is tagja a Budapest Nagyregény szerzőgárdájának, és elmesélte, miért érdekes számára Cinkota és a XVI. kerület, amelynek történetét ő írta meg. Kiss Noémi azt is elmondta, miért tartja nagy vívmánynak, hogy a vaskos kötet szerzőinek fele nő.
Színház

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Színház

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.
Vizuál

Ridley Scott filmjében Napóleon csak egy díszlet a saját életében

Hiába lett rendkívül látványos Ridley Scott Napóleonja, az európai történelem egyik legnagyobb hatású alakjáról végső soron csak egy sekélyes, koncepciótlan filmet sikerült rendeznie, amely ráadásul hemzseg a tárgyi tévedésektől.
Vizuál

A fekete arany és a fehér ördög – kritika a Megfojtott virágokról

Martin Scorsese egy három és fél órás krimi-drámával tért vissza, amelyben az amerikai történelem egy kevéssé ismert, sötét foltját mutatja be. Megfojtott virágok című filmjében a művészet klasszikus témáiról beszél, hogy megmutassa, mi is volna eredetileg a mozi célja.   

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Ecuadori, perui és bolíviai örökzöldekkel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját a Los Gringos

A dél-amerikai zenét játszó hazai együttes új dalokkal is kedveskedik a december 2-i jubileumi koncerten, amelyet követően sztorizós közönségtalálkozót is tartanak a Fonóban.
Jazz/World magazin

Kenny Garrett, a jazz-szaxofonosok élő ikonja tudja, mit kell hallgatni

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatában a hazai, valamint a nemzetközi jazz és világzenei színtér egy-egy kiemelkedő alakja osztja meg olvasóinkkal, milyen zenéket hallgat szívesen. A sorozat legújabb részében a világhírű altszaxofonos, Kenny Garrett kedvenceibe hallgathatunk bele.
Jazz/World ajánló

Határátlépés Ligetivel – Lukács Miklós és muzsikustársai a BMC-ben

Nem számít, hogy a klasszikus, a kortárs zene vagy a jazz területén működnek, hiszen mindannyian kiváló zenészek. Lukács Miklós Cimbiózis Triója a Ligeti Ensemble-lal lép fel.
Jazz/World ajánló

Muzsikás 50 – Jubileumi évadzáró koncert a Magyar Nemzeti Múzeumban

Az 50 éve alakult Muzsikás jubileumi koncertsorozatát a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében zárja a zenekar, egy mély és feledhetetlen koncerttel december 8-án.
Jazz/World interjú

Az alkotás öröme – interjú Czakó-Kuraly Sebestyénnel

Nagyinterjú a budapesti Platon Karataev zenekar egyik énekes-gitárosával, Czakó-Kuraly Sebestyénnel, akinek hamarosan új szólólemeze jelenik meg.