Pátkai Rozina saját bevallása szerint tizenéves kora elején szeretett bele a latin-amerikai dalokba, és gyorsan el is kezdett portugálul tanulni. Alighanem a korai pályaválasztás a titka különlegesen tiszta és autentikus stílusának. Sallangmentes hangképzése, precíz, ízes szövegkiejtése predesztinálja őt az énekes pályának erre az egzotikus ösvényére. Az első próbálkozások létjogosultságát hamar nemzetközi sikerek igazolták: a Pátkai Rozina Kvintett 2013-ban elnyerte az amerikai Independent Music Awards közönségdíját, és idén ismét öt kategóriában jelölték őket. Májusban pedig New Yorkban is bemutatkozik a zenekar, miután beszavazták őket a NY Jazz Competition döntőjébe.
A zenekar nemrég megjelent első lemezén és a koncerten javarészt egy csokor bossa nova örökzöld hangzott el, amelyekhez kiváló egyéni színt ad Pecze Balázs hűvös eleganciájú trombitajátéka. Itt nyilvánvalóan tetten érhető Chet Baker hatása, az egész formáció művészi stílusára pedig a nagyon visszafogott, már-már naiv báj jellemző, amely érdekes, meglepő kontrasztban áll Rozina érett orgánumával. A muzsikusok (Tóth Mátyás - gitár, Pecze Balázs - trombita, Soós Márton - nagybőgő, Cseh Balázs - dob) komolysága, talán kissé megszeppent jelenléte hűvös eleganciával árnyalta az alapvetően életvidám, dinamikus bossa színvilágát.
Az este második fele az elsővel összehasonlítva és önmagában is legalább ennyire érdekes volt. Csemer Boglárka a francia sanzon hatása alatt formálta stílusát, a zenék viszont javarészt saját szerzeményei, közülük több francia nyelven. Boggie franciája ugyan talán nem annyira autentikus, mint Rozina portugálja, ám kirobbanó energiája, pozitív kisugárzása és nem utolsó sorban szélesvásznú hangi adottságai nem hagyják az aktív hallgató figyelmét elkalandozni. Zenéjének további különlegessége az egyedi hangszerelés: Boggie állandó zenész- és szerzőtársa, a billentyűs Sebestyén Áron nyilvánvaló természetességgel mozog a saját maga alkotta zenei világban, amely erre az estére elektromos vonósokkal és ütőhangszerekkel egészült ki.
A Boggie formáció 2013 áprilisában jelentkezett debütáló lemezével, ám a nemzetközi áttörést a Parfüm című számhoz készült videóklip hozta meg számára, amely pár nap alatt a videómegosztók sztárjai közé röpítette az énekesnőt. A hirtelen népszerűség nem ijesztette meg az énekest, aki ugyanolyan kedves és franciás közvetlenséggel szólítja meg közönségét, mintha a Müpa Showcase fesztiváljának színpadán várná, hogy felfedezzék. Ez a kislányos báj a markáns hangi adottságokkal és meglepő hangszerelési megoldásokkal együtt jelenti Boggie egyéniségének zálogát.
Számomra mindig furcsa és érthetetlen, ha valaki azért megy el egy nyilvánvalóan meghirdetett, jól kommunikált zenés eseményre, hogy ott hangos beszéddel jelezze: valójában nem kíváncsi arra, amire a belépőt váltotta. Nehéz megmagyarázni ezt a jelenséget, de egyet biztos lehet róla tudni: a hangosan társalgók azt fejezik ki, hogy a zenész olyasvalaki számukra, aki tiszteletre és figyelemre csak másodsorban méltó.
Mégis mindennek megvan a maga értelme. Ha ugyanis nem lett volna a közönség egy része udvariatlan, akkor talán a két művész nem kapta volna meg a lehetőséget, hogy a maga igazán nőies módján adjon valami még többet a művészetéből, mint amire képes. Rozina ugyanis az egyik pillanatban bekonferálta Jobimtól az Orfeu Negrut, majd közölte, hogy régen ezt a dalt mikrofon nélkül énekelték - majd ő is félrerakta a mikrofont, és a saját hangjára hagyatkozott. A közönség pedig szép lassan elhallgatott, és leesett állal figyelt. Boggie is valami hasonlót tett: nem elég, amit adok nektek? Akkor adom ugyanezt halkabban, intimebben - személyesebben Neked. Így énekelt el egy balladát, miközben a közönség becsukott szemmel, a szomszéd néző kezét megfogva, saját meglágyult szívét ott tartva hallgatta végig.
Pátkai Rozina és Csemer Boglárka koncertje
A38 hajó, március 19.
hírlevél
