Jazz/World

Avishai Cohen újratöltve

2012.04.25. 08:36
Ajánlom
Igazi kuriózum mai világunkban, ha valaki képes színvonalas, kompromisszumok nélküli zenével komoly közönségsikert aratni. Az izraeli bőgős tavaly márciusban éppen a Művészetek Palotájában kezdte meg Seven Seas című albumának több kontinenst érintő turnéját, s most ismét a Ház vendége lesz.

Danilo Pérez hívta először zenész társául az izraeli születésű Avishai Cohent, amikor Cohen már New Yorkban folytatta tanulmányait. A nemzetközi karrier felé mégsem ő, hanem egy másik jelentős zongorista, Chick Corea indította el az akkor huszonhat éves bőgőst. 1996-ban lett Corea zenekarának az Originnek a tagja, és egészen 2003-ig játszottak együtt különböző felállásokban a szextettől a trióig. Corea mellett olyan kiváló zenészek ritmusszekciójában is szerepelt Cohen, mint Kurt Rosenwinkel, Herbie Hancock, Seamus Blake, Roy Hargrove, Paquito D'Rivera vagy Nnenna Freelon.

Korán megmutatkozott, hogy Cohen nem csupán kiemelkedő bőgős, de igazi központi egyéniség is, aki szívesen valósítja meg önálló elképzeléseit. Ennek legfőbb tanúsága első, 1998-ban, saját néven megjelentett lemeze az Adama volt. Zenekarvezetőként tizenegy albumot jelentetett meg azóta, s ezek igen erős és koherens képet mutatnak zenei elképzeléséről. Lemezein közel-keleti és nyugati ízek keverednek: sajátos zenei világának összetevői között találjuk Izrael popzenéjét, a jazz improvizációt, a ritmikai sokszínűséget, a lehengerlő dinamizmust és a heves érzelmeket.

A zongoristák nem csak Avishai Cohen pályájának elején voltak meghatározóak, de az általa vezetett formációkban is szinte kivétel nélkül fontos szerepet játszanak. Nem véletlen, hiszen maga is ezen a hangszeren kezdett tanulni kilenc évesen, mielőtt áttért volna a basszusgitárra, később pedig a nagybőgőre. Shai Maestro billentyűs a 2008-as Gently Disturbed címet viselő lemez felvétele óta alkotótársa, és triójának meghatározó szólistája. Vele, valamint Amir Bresler dobossal érkezik majd hazánkba. Egy éve a szükség diktálta, hogy a hármasfogat lemezein szereplő ütős, Itimar Douri helyét az utolsó pillanatban Bresler vegye át, ám személye annyira bevált, hogy azóta állandó taggá vált a zenekarban. Kompozíciói jelentős részében Cohen nemcsak bőgőzik, hanem énekel is, angol, héber vagy éppen ladino nyelven. Legyen szó a zenekarvezető saját darabjairól vagy egy népdal feldolgozásáról, az ének az, ami könnyen befogadhatóvá teszi a trió egyébként igen komplex megszólalását. Elvileg a tavalyi a műsorral, a Seven Seas album anyagával lépnek színpadra tavasszal, de jól tudjuk, hogy a jazz olyan műfaj, amelyben már két egymást követő koncert sem lehet ugyanolyan, ennyi idő elteltével pedig biztosan alakult és érett a darabok előadása.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Orgona, csembaló, kamarazene – kezdődik a 17. Budavári Bach Fesztivál

Korhű hangszereken, köztük a Budavári Evangélikus Templom csodálatos orgonáján hallgathatja meg a közönség Johann Sebastian Bach műveit a május 15. és június 1. között tartott ingyenes koncerteken.
Vizuál

Véletlenül nyertek két díjat: amerikai és norvég premierjén is elismerték Lakos Nóra filmjét

Lakos Nóra családi filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet az elmúlt héten két elismerést is bezsebelt: az alkotás a Tumbleweeds Filmfesztiválon tartott amerikai premieren közönségdíjat, míg Norvégiában a legjobb európai egész estés gyerekfilm díját nyerte el.
Jazz/World

„A saját élményeimet akartam zenébe önteni” – Dresch Mihály közelgő koncertjéről

Mindhárom zenekara, a Dresch Quartet, a Dresch Alternativ Quartet és a Dresch Vonós Quartet is fellép a Kossuth-díjas jazzszafonművész május 14-i koncertjén az Eiffel Műhelyházban, aki a JazzFest Budapest podcastjának vendége volt.
Vizuál

Időutazásra invitál a Néprajzi Múzeum

Kalandozás a londoni világkiállítás elveszettnek hitt fotói körül: a Néprajzi Múzeum Magyarország színezve – Rejtőzködő fényképek 1862-ből című kiállítása kapcsán emlékezetes programnapot tervez a múzeumok világnapja alkalmából.
Színház

Slava’s Snowshow: varázslat, hóvihar és gyermeki csoda a Nemzeti színpadán

Május végén a világ egyik legkülönlegesebb színházi élménye érkezik Budapestre: a Slava’s Snowshow nemcsak lenyűgöz, hanem felemel. A legendás bohóc, Szlava Polunyin mágikus univerzumot teremt, ahol mindenki újra gyermekké válhat – legalább egy estére.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

„A saját élményeimet akartam zenébe önteni” – Dresch Mihály közelgő koncertjéről

Mindhárom zenekara, a Dresch Quartet, a Dresch Alternativ Quartet és a Dresch Vonós Quartet is fellép a Kossuth-díjas jazzszafonművész május 14-i koncertjén az Eiffel Műhelyházban, aki a JazzFest Budapest podcastjának vendége volt.
Jazz/World ajánló

Amikor a csend is zenél – a harmincéves e.s.t. együttesre emlékeznek a JazzFest Budapesten

Május 12-én különleges zenei találkozás várja a rajongókat az Erkel Színházban a 30 YEARS OF e.s.t. – Tribute to Esbjörn Svensson Trio elnevezésű eseményen, amely során az elmúlt évtizedek egyik legikonikusabb jazz-zenekarának dalai szólalnak meg.
Jazz/World ajánló

Többszörös díjnyertes magyar együttes lép fel a JazzFest Budapesten

Az instrumentális jazzt játszó Symbiosis 5 koncertjén a közönség megismerheti, mit gondol a műfajról az ifjabb generáció – május 11-én, a Jazzfest Budapest keretében, a Premier Kultcaféban.
Jazz/World ajánló

A Youtube-rekorder basszusgitáros, Kinga Glyk a JazzFest Budapesten

A lengyel származású basszusgitáros, Kinga Glyk ad koncertet az Eiffel Műhelyházban május 10-én. A zenész Youtube-videói nézettségi rekordokat döntenek, sokan őt tartják a fiatal generáció legtehetségesebb basszusgitárosának.
Jazz/World hír

Négy zenekar képviseli hazánkat Ázsia egyik legnagyobb múltú fesztiválján

A Jazzfest Budapesttel létrejött partnerségi kapcsolat révén 2025-ben Magyarország lesz fókuszban a dél-koreai Jarasum Jazz Fesztiválon október 17. és 19. között. Ázsia egyik legfontosabb fesztiválján a Dresch Quartet, a Gyémánt Bálint Trio, a Skylark Metropolitan és Lukács Miklós adnak koncertet.