- Az új lemez témája a család lesz. Ez egy következő magánéleti szakaszt is jelez az életedben Veronika?

Harcsa Veronika: Nem vagyok terhes, ha arra gondolsz... (nevet). Ebben az időszakban fontos dolgok történtek a családomban, a szüleimmel való kapcsolatomban, és ez ihletett meg több dal megírására. De ez a témaválasztás nem azt jelenti, hogy a saját családomról fogok énekelni, ez csak az ihletforrás, aztán hogy a hallgatónak mit jelentenek majd az adott dallamok és szövegek, az teljesen más kérdés.

DSC4024 (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

- Bálint, te hogyan kapcsolódsz ebbe a történetbe?

Gyémánt Bálint: Szigorú értelemben nem kapcsolódom... (nevet). Nyilván egy dalban nem feltétlenül kell, hogy a történetmesélő életét élje meg a hallgató. Tehát a hallgatók nem Harcsa Veronika családi életét fogják boncolgatni a lemez hallgatása kapcsán, hanem sokkal inkább a saját életükre tudnak reflektálni a zenén keresztül.

DSC3890 (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

- A zenészek, főleg a hozzátok hasonló világutazó zenészek esetében mindig kérdés, hogy hogyan tudják ezt a fajta művészlétet összeegyeztetni a családdal. Ez is beleíródott a dalokba?

HV: Nem, igazából nem ilyen praktikus dolgokról van benne szó, hanem sokkal inkább érzelmekről és gondolatokról.

Az, hogy a logisztika szintjén mi hogyan élünk, az egy egyszerű és másodlagos dolog ahhoz képest, hogy érzelmi szinten mi zajlik egy emberben.

De az tény, hogy a lemez készítése során nagyon sokat utaztunk Bálinttal és ez tükröződik a lemezen is. Nemcsak azért, mert konkrétan három-négy országban próbáltunk és több országban születtek a dalok, hanem azért is, mert hatnak ránk a különböző kultúrákból érkező impulzusok, a világ sokszínűségének és gazdagságának megismerése.

- Fordítva is igaz ez? Tehát amikor dalokat írtok, szem előtt tartjátok azt, hogy egy kísérletező zenéhez hozzászokott nyugat-európai fülnek, egy magyar és egy távol-keleti hallgató fülének is jól essen a végeredmény?

HV:

Nem az irányít minket, hogy a hallgató fülének mi fog jólesni, hanem a saját ízlésünk.

Nyilván egy koncerten figyelünk arra, hogy úgy építsük fel a sorrendet, hogy a hallgatónak könnyebbé tegyük a befogadást, de egy lemezen ez nem szempont. Az a szempont, hogy a mi fülünk mit diktál.

DSC3910 (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

- A hangzásban folytatjátok a Lifelover című előző duólemezeteken hallott kísérleti világot?

GYB:

Mindenképpen kísérletezős lesz az új anyag is, de hangzásában mégis teljesen más, mint a Lifelover volt.

Ebben nagy segítségünkre volt Jeremy Friedman amerikai producer, ütőhangszeres és elektronikus zenész. Ő egyrészt mint producer, mint külső fül volt jelen a felvételeknél, másrészt apró elektronikákat, groovokat is hozzátett a számainkhoz. Az ő tevékenysége a lemez hangzását nagyban befolyásolja. Ettől is különleges számunkra ez az anyag, mert más metódussal készült, mint az előző album.

HV: Ugyanakkor nagyon nehéz meghatározni, hogy mit is jelent az, hogy mainstream, és mi a kísérleti. Ez egy skála, amin való igaz, hogy a popzenéhez képest mi a kísérletibb irányban helyezkedünk el, de egyáltalán nem érezzük nehéznek ezt a zenét a befogadó számára, akkor sem, hogyha szeretünk új hangzásokat kipróbálni.

GYB: Azt is hallottam már pop-zenészek szájából, hogy free zenét játszunk.

HV: A free-jazz zenészek pedig mondtak már olyat, hogy ez pop-zene (nevet).

DSC3927 (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

- Ebben az értelemben tehát nem célotok a közönségigények kielégítése? A közönség lépést tud tartani a zenei irányváltásokkal, ha ti önazonosak vagytok?

HV: Sokszor találkozom ezzel a kérdéskörrel.

Persze, a közönségnek van egy olyan része, aki a quartettem 10 évvel ezelőtti dalait szeretné hallani, de én egy másik élethelyzetben vagyok már és nekem fontos, hogy a zeném az tükrözze azt, amit éppen megélek.

Amikor a quartettem első lemezét, a Speak low-t fölvettük, akkor huszonhárom éves voltam, most pedig harmincnégy vagyok. Ez két teljesen más korszak egy ember életében: változik a személyiségem, impulzusok érnek. Két évet töltöttem például Brüsszelben egy mesterképzésen, ahol nagyon erős szakmai hatásokat kaptam: ez az időszak sokat formált mind azon, hogy hogyan írok dalokat, mind pedig azon, hogy mit tartok fontosnak a színpadon. Önazonosnak kell lenni, és hogy ez a közönséget viszi magával, vagy sem, az már más kérdés. A közönség egy részét viszi, a másik része lemorzsolódik.

GYB:

Az önazonosság nem azt jelenti, hogy az embernek azt kell csinálnia egész életében, amit 20 évesen csinált.

Attól még nagyon is önazonos tud lenni valaki, hogy elektronikus zene után akusztikus zenével foglalkozik, vagy fordítva. Sokszor találkozom azzal, hogy azt várják, hogy döntsd el, most te milyen zenész vagy, milyen műfajt képviselsz. Én csak azt játszom, amit helyesnek látok és szerintem ezt mindkettőnk nevében mondhatom. Sajnáljuk, ha ezzel morzsolódik a közönség, de ez egy teljesen természetes folyamat.

DSC3976 (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

- Ez azért egyfajta bátorságot is feltételez, mint ahogy az is, hogy nem féltek „megőrülni” a színpadon. Ez tanulható képesség vagy adottság?

HV:

Nekem meg kellett tanulnom nem félni attól, hogy változik a közönség összetétele.

De amikor ráéreztem arra, hogy ettől nem kell félni, az nagyon felszabadító volt. Persze, lesz, aki elmegy, de lesz olyan hallgató is, akinek többet fog jelenteni az új produkció. Nem mi keressük meg a lemezünk közönségét, hanem a zene maga találja meg a hallgatóságát és ez egy automatikus folyamat, amibe nekünk bizonyos szempontból nincs is beleszólásunk. Nyilván kell ahhoz sikerélmény, hogy az ember bátor tudjon lenni és meg merjen őrülni, vagy merjen irányt váltani. De hál' Istennek nekünk megvan az ehhez szükséges biztonságérzetünk, mert már megtapasztaltuk azt, hogy számíthatunk a közönség nyitottságára.

GYB: Mindamellett mi az egészbe egy nagyon komoly háttérmunkát fektetünk. Azon túl, hogy rengeteg koncertet játszunk és készítünk együtt lemezeket, nemcsak próbálunk, hanem sokszor előfordul az is, hogy tudatosan gyakorlunk valamit. Ez is magabiztosságot ad a színpadon, nem csak a közönség reakciója.

- Hogyan viszonyul a lemezre vett zene az élő, színpadon látott, improvizatív zenéhez?

HV: Más. Ez már a Lifelover esetében is így volt, és most is így lesz. Eleve más élmény lemezt hallgatni és koncerten ülni, úgyhogy nem is törekedtünk arra, hogy a kettő ugyanaz legyen. Ezért is hívtunk producert, mert éreztük, hogy ami egy koncerten elég, az a lemezen nem biztos, hogy elég, hiszen az élő energiák máshogy működnek. Az volt a célunk, hogy egységes, erős és modern hangzása legyen a lemeznek és ebben volt a segítségünkre Jeremy Friedman, aki nagyon finom elektronikus szövetekkel járult hozzá a gömbölyűbb hangzáshoz.

- Az, hogy már a második albumotok jelenik meg Berlinben, azt is jelzi, hogy kezd kialakulni egy közönségbázisotok Nyugat-Európában és ezzel együtt sikerülhet nektek az, amiről a legtöbb magyar zenész csak álmodik, hogy jelen legyen a nyugat-európai zenei piacon?

HV: Viszonylag sokat léptünk fel Nyugat-Európában, van egy német koncertügynökség, akikkel együtt dolgozunk, illetve nekem volt Berlinben egy havi rendszerességű sorozatom 2014-15-ben, ahol minden koncertre a berlini szcénából hívtam meg vendégzenészeket, valamint közreműködőként is jelen vagyok több nyugat-európai produkcióban. Tehát van nyugat-európai jelenlétünk, ezért úgy érezzük, hogy indokolt ott is megjelentetni a lemezt. Reménykedünk benne, hogy a zenénk kint is közönségre talál.

DSC3878 (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

- A fogadtatása más ott a zenéteknek, mint itthon?

GYB: Nagyon jó élményekkel térünk mindig haza. Nyilván más Magyarországon magyar előadóként színpadra állni és bárhol máshol a világon külföldiként. Fantasztikus lecke az, hogy minden egyes alkalommal úgy kell lenyűgöznünk a hallgatót külföldön, hogy nincsenek rólunk prekoncepcióik. Ez egy nagyon izgalmas feladat.

HV: Úgy érezzük, hogy mindig lépünk egyet előre az előző évhez képest: több meghívást kapunk és egyre több színpadra jutunk el. Ehhez, amit Bálint mondott, még hozzájön az, hogy a magyar jazz, mint olyan, nem egy befuttatott brand. Úgyhogy mi még azzal is szembesülünk Nyugat-Európában, hogy abszolút nem tudják, hogy mit várhatnak tőlünk: hogy ez most vajon népies jazz lesz, vagy pedig olyan, mint a lengyel jazz... Nincs előképünk, ami a közönség elcsábítása szemponjából nehéz, hiszen 

nekünk mindig valami újat kell ott átvinnünk, és ez egy nagyon szép feladat.

- Mi a helyzet ebből a szempontból Japánban, ahol már Veronika, te is, illetve több magyar előadó jelentetett meg lemezt?

HV: Ott teljesen más a szituáció. Ott eleve a magyar az európait jelenti, tehát ott inkább arról van szó, hogy Európából jövünk, ami egy nagyon nagy plusz. Jazzt játszunk, ami szintén egy nagyon nagy plusz, mert irtó népszerű a jazz Japánban és hihetetlenül jó ízlésük van. Emlékszem, amikor kint voltunk, bármelyik kávézóba tértünk be, mindenhol gyönyörűséges lemezek szóltak. Úgyhogy ott nagyon hálás dolog megjelenni és fellépni.

- Veronika, rád most egy izgalmas színpadi feladat is vár, méghozzá a Jiří Menzel rendezésében megvalósuló Kurt Weill -daljáték és a dadaista cseh opera, amikben főszerepeket fogsz énekelni. Ez a felkérés hogyan jött?

HV: Egy baseli fesztiválon történik mindez, ahol én már szerepeltem korábban és a szervezők visszahívtak. Ez egy klasszikus zenei fesztivál, ahol mindig van valamilyen jazz-közeli produkció is. Kurt Weil mind a 20. századi klasszikus zenében, mind a jazz-zenészek számára nagyon fontos alkotó. Martinu pedig, a darab zeneszerzője szintén nagyon sokat foglalkozott jazzel, illetve nagyon sok jazz-hatás van ebben a konkrét operában is. Úgyhogy ezért is kértek fel engem és nem egy klasszikus énekest. Egyébként mostanában több olyan szereplésem is van, ahol klasszikus zenészekkel klasszikus műveket, de a saját hangomon adok elő, tehát nem bel canto hangon, hiszen nekem olyan nincs is. Ez egy nagyon izgalmas feladat. Másrészt ezek a különböző zenei kitérők hatnak a saját zenémre és minden valószínűség szerint beépül majd a duó zenéjébe is.

DSC3983 (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)

- Az eddigi legnagyobb szabású magyar turnétok lesz, ami most indul. Hogyan vágtok neki?

GYB: Én nagy izgalommal várom. Azért is, mert a turnéidőszak alatt végre egy irányba tudunk fókuszálni, ami szerintem a legnagyobb luxus egy zenész életében. Nagyon sok mindent csinálunk mind a ketten: a zenélés mellett én például tanítok, és vannak egyéb projektek, amire igyekszem koncentrálni. Viszont most elindul ez a magyarországi turné 14 állomással, és tényleg semmi másra nem kell koncentrálnunk, csak arra, hogy napról napra bemutassuk ezt a lemezt. Másrészt egy lemezmegjelenés mindig olyan, mint egy gyermek megszületése. Az ember kíváncsi, hogy milyenek lesznek a reakciók.

HV: Nagyon fontos kiemelni, hogy a turné során Magyarország legszebb és legjobb akusztikával rendelkező koncerttermeiben léphetünk föl, ami mindig nagy élmény és nagyon örülök, hogy ez megvalósulhat.