A vadregényes Schlossberg gyomrában immár 13. alkalommal júliusban megrendezett Vokaltotal Nemzetközi Acappella Versenyen a legkiválóbb acappella együttesek képviseltették magukat a világ minden tájáról. A pop kategória 16 indulója és a jazzben debütáló 12 formáció versenytörténeti rekordokat döntögetett: soha még ilyen színes versenyanyag, ilyen gazdag repertoár és szám szerint ilyen sok együttes nem kápráztatta a négytagú nemzetközi zsűrit, név szerint Kim Nazariant, a Grammy-díjas New York Voices énekesnőjét, Bob Stoloffot, a ritmikus vokálimprovizáció nagymesterét, Anders Jalkéus svéd basszusénekest a The Real Groupból, és a német Matthias Becker versenyalapítót.
A jazz kategóriában induló olasz, orosz, osztrák, német, finn, holland, dán, grúz és taiwani versenyzők közé 2013-ban egy magyar csapatot is beválasztott a jelentkezésképpen kiküldött kép- és hangfelvételek alapján előválogatást is végző zsűri: a budapesti székhelyű Jazzation együttest. Öt ifjú művész: Csernus Szilvi, Várallyay Katus, Kanizsa Georgina, Fábián Attila és Homor Máté. A versenyen és a gálaesten egyaránt elsöprő sikert arató acappella formáció arany diplomát, első helyezést és a jazz kategória nagydíját, a Ward Swingle Awardot hozhatta haza júliusi szakmai kirándulásáról.
A nagy gonddal összeállított versenyanyag a Jazzation saját feldolgozásait tartalmazta olyan világhírű sztenderdekre, mint a Fly Me To The Moon vagy a Dindi, és olyan hungarikumokra is, mint a két világháború között virágzó magyar filmgyártás dalbetét gyöngyszeme, a Köszönöm, hogy imádott. Míg a harmincas évek Amerikájában a jazzkorszak dübörgött, itthon a gramofon sercegte - a Jazzation szóhasználatával élve - az „ómagyar sanzonokat". Gramofon-effekt és vörös rózsa sem maradt ki a színpadi megformálásból - szerencsére csak ez utóbbit repítette Homor Máté a dal végén az állva tapsoló közönség soraiba.
A 2005-ben alakult csapat első nemzetközi sikerét a 2009-es Lipcsei Nemzetközi Acappella Verseny második helyezése hozta meg, mely megnyitotta számukra külföldi fesztiválok művészbejáróit. 2010-ben megjelent első CD-jük, a Cirque du Jazz, mely bohém cirkuszi kavalkádja vokális varázsával ejtette rabul a hallgatókat. 2012 decemberében Hópihék peregnek címmel különleges karácsonyi középlemezzel lepték meg közönségüket, tisztelegve Volly István peregi népzenegyűjtő munkássága előtt.
A Jazzation tiszta forrásból merít: „emberi hangokkal teljes" zenéjük túlmutat az acappella műfajának a „hangszerek nélküliséget" hangsúlyozó, hiányközpontú megközelítésén. Kulturális küldetésüknek érzik a vokális jazz zene élményének minél szélesebb körben történő megtapasztaltatását, kortárs magyar könnyűzenei művek megszólaltatását, ezeken keresztül pedig az acappella műfajának hazai népszerűsítését.
2013 tavaszán ezért különleges koncertsorozat indult Duplicappella! címmel, melynek minden koncertestéjén a Jazzation vendége egy meghívott acappella együttes. A két kórus közös koncertje a közönséget felejthetetlen élménnyel gazdagítja, a fellépők számára pedig szakmailag és emberileg egyaránt inspiráló és izgalmas szakmai találkozásra ad lehetőséget. A májusi meghívott Octovoice és júniusi Whim 'n Rhythm (USA) után a szeptember 21-i Duplicappella! vendége a Négyes-Hatos Vokálegyüttes lesz, a mindkét együttes számára kedves svábhegyi Jókai Klubban.