Jazz/World

„Az egy másik embertípus, aki mindig elöl van” – interjú Varga Kornél zenésszel

2022.04.18. 10:50
Ajánlom
World Music Charts Europe listás lemezek, Kölcsey-érem, fesztiválok... Varga Kornél, a Zűrös Banda alapítója, a Fonó Klub Szeged vezetője, a Triplex Fest megálmodója, a Szegedi Ifjúsági Napok egyik színpadmestere, számos formáció gitárosa Zűrös BigbandA koncertjéről is beszélt, mely április 21-én lesz a Fonóban.

Szeretsz a háttérben maradni, de közben mindenhol ott vagy.

Ez a hangszerből is adódik. Nem vagyok szólógitáros, világéletemben szólisták kísérője voltam. Szeretek részt venni a zeneszerzési munkálatokban, a szervezési, pályázatírási munkákban kevésbé, de azokat meg kénytelen vagyok csinálni. A zenei háttérmunkákba minden zenekarban belefolyok. Közben maradok a háttérben, zenélek a zenésztársaimmal.

Nem vagyok egy harsány, nyomulós típus.

Az nem az én utam. Az egy másik embertípus, aki mindig elöl van, mindig az ő hangját lehet hallani. Ez biztosan nem én vagyok. Szeretek belesimulni a közösségekbe, hullámozni velük, minthogy kiugróan kitűnjek belőlük. Jelen lenni a jelenlétben.

Tehát nem az első vagy, aki megszólal, hanem a második, de mindenképpen megszólalsz. Nagyon szeretsz horgászni, az viszont egy elvonulós program.

Igen. Van egy kis ladikom, Algyőnél van kikötve a Tiszán. Imádom a vizet, a Tisza a szerelmem. Annak az illata teljesen más, mint más folyóké. Szeretem a természetet is nézni, miközben horgászom. Javarészt pergetek, ami azt jelenti, hogy megtalálom a ragadozó halakat, majd különböző műcsalikkal becsapom őket. Szóval ez nem az a leülős, besörözős, haverokkal röhögős horgászat. Nekem ez kell. Nyugtat és izgalomban tart egyszerre. Beszívom a jó levegőt, nézem hogy mi történik a vízen, figyelem, hová kellene dobnom a csalit. Ezzel el tud telni egy nap. Buddhista barátom mondta, hogy ilyenkor tulajdonképpen meditálok.

VargaKornel-155314.jpg

Varga Kornél (Fotó/Forrás: Demeter Ádám / Fonó Budai Zeneház)

Mindig egyedül csinálod?

Nem, bár itt tényleg csendben kell maradni. Ez egy lopakodó, megfigyelő program, de van egy barátom Szegeden, néha kettesben megyünk. Ketten még pont jól elférünk a csónakban. Van köztünk összhang, nincs harsányság, vele komolyan lehet csinálni.

A halakat megfőzöd vagy visszadobod a vízbe?

Ha túl nagy a hal, akkor visszaengedem, tisztelem a korukat. Természetesen a méreten aluliakat is! Ha fogok egy szép süllőt, vagy harcsát, azt hazaviszem, mert imádom, bár párszor előfordul, hogy mindet visszaengedem.

Van szakács végzettségem is, nagyon szeretem a gasztronómia minden ágát. A főzés egy kreatív folyamat, szeretem az újdonságokat, de mint szegedi, a szegedi halászlevet fejlesztettem ki a legjobban.

A halászléhez viszont kell ponty is, amire én nem szoktam horgászni, úgyhogy azt mindig veszem. Ha karácsony van, vagy valamilyen társaságnak főzök halászlevet, akkor mindig megyek a piacra, viszont az alaplébe való keszeget mindig én fogom.

Számos sikeres helyen és zenekarban munkálkodsz. Melyik elismerést, díjat emelnéd ki?

Amire büszke vagyok és nagyon jó visszacsatolás volt, hogy 2018-ban Szeged Város Önkormányzata Kölcsey-éremmel jutalmazott Szeged kulturális életében való tevékenységeim miatt: tizenhat éves korom óta vannak zenekaraim, illetve hozzám kötődik a Fonó Klub Szeged. Amit még kiemelnék, hogy mind a két Zűrös lemez WMCE (World Music Charts Europe) listás lett. Illetve

most volt koncertem Branford Marsalissal, ami egy életre szóló élmény. Abból még táplálkozom. Olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy láthattam, ők hogyan dolgoznak, hogy még az is lehet, elkezdek jazzt tanulni, improvizációt fejleszteni.

Olyan energiák és tempók voltak, amilyeneket én még nem tapasztaltam ezelőtt. Mivel április 2-án történt, még bőven a hatása alatt vagyok. Hogy kerültem én oda? Nagyon jó jazz gitárosok vannak, és én állhattam ott. Salamon Soma és Borbély Mihály ajánlottak engem. Branford Marsalis őket bízta meg, hogy keressenek Magyarországon erre a hangszerre embert. Rám gondoltak, amiért nem lehetek elég hálás nekik, mert így hozzájuttattak egy hihetetlen élményhez. Szerencsére nem jazzt kellett játszanom, de azért voltak nehézségek. Nagyon jó volt megismerkedni ezekkel az emberekkel, benne lenni a próbafolyamatban.

Mit éreztél, amikor megkerestek ezzel a lehetőséggel?

A Müpa felkérte Branford Marsalist, hogy írjon egy darabot. Kaptam az emailben egy hivatalos felkérőt. Olvastam – közben nem értettem, hogy miért nekem címezték –, de ott volt benne, hogy szeretnének engem felkérni, hogy gitározzak ebben a produkcióban. Becsuktam a laptopot, és egyből hívtam Borbély Misit, hogy itt valami tévedés történt. Megnyugtatott, hogy nincs itt semmi félreértés. Nehéz volt elhinni, mert ők világhírű jazz-zenészek, ennél nincs följebb. Volt is zabszem, amikor beültünk az első próbára:

Hogy nyúljak a gitáromhoz, amikor Branfordék olyan jazz gitárosokkal játszottak már együtt, mint Pat Metheny vagy Mike Stern? Hihetetlen és egyben adrenalindús is volt az egész.

Elégedett vagy ezzel a szerepléseddel?

Elégedett vagyok. Rendesen összepróbáltuk, mindenki kellőképp odatette magát. Bár ha ezt nemcsak egyszer, hanem kétszer-háromszor előadhattuk volna, az lett volna az igazi, de így is jó volt. Érződött, hogy ez egy frissen összeállt csapat; a fele a quartet, a másik fele a magyar csapat. Marsalis írott, hattételes darabját kellett eljátszani. Ezt eddig is tudtam,

nem is tartom magam igazi gitárosnak, inkább zenésznek. Ritmusgitáros vagyok, tudok dallamot és írott zenét játszani, zenei általánosba és kórusba jártam, a Nyíregyházi Főiskola ének-zene-, népzene-tanár szakán is koptattam a padot, de bőven maradt még korlátom.

Ismét rájöttem, hogy mennyi mindent lehetne művelni ezen a hangszeren. Eljátszottam ami a kottában volt úgy, ahogy a többiek is tették. A szerénység nem a produkcióról szól – mert az szuperül sikerült –, hanem magamról;  más szemmel nézem azóta a dolgokat; fejleszteni kell magam. Jó inspiráció, hogy ilyen zenészeket láthattam testközelből, mert így látom, hogy milyen jó lenne még jobban odaadni magam a zenélésnek.

Fantasztikus, hogy nem azt mondod, hogy nincs keresnivalód ezután a pályán, hanem azt, hogy itt a szint, amihez fel kell nőni.

Igen. Jó lenne a feléig, vagy a harmadáig felnőni. Iszonyat tudás és rutin van náluk.

Van körvonalazható szakmai célod?

Konkrét nincs. Mindig olyan emberekkel dolgozok együtt, akik inspirálnak. Már azzal is fejlődöm, ha egy produkció kicsit is a komfortzónámon kívüli, mert mindig föl kell készülnöm. Néhány zenésztársam kreativitása által is alakulok a zenében. A zene mellett rengeteg adminisztratív dolog foglal le. A Zűrösnek én csinálom szinte minden háttérmunkáját; pályázatírás, szerződések, elszámolások. Emellett van nagyon sok fellépés, plusz a próbák három zenekarral: Zűrös Banda, Cimbaliband, Babcsán Projekt. A Szegedi Ifjúsági Napokon is tevékenykedem mint színpadmester és szervező.

Nincs időm otthon lenni sem rendesen. Ez nem panasz, ez egy felismerés: most ez van, de látom, hogy szelektálni kell majd. Meg kell találni az egyensúlyt. Nagyon jó a zenésztársakkal együtt lenni, de több időt kell szánnom arra is, hogy a családommal legyek.

Megszületett 2020-ban a pici fiam, Vince, aki annyi örömöt ad, hogy nem tudom elmondani. Többet szeretnék vele is lenni, rengeteg dolgot közösen átélni, jó embert nevelni belőle. Időt szánni arra, hogy le tudjak menni egyedül a vízre, vagy Cser Ádám karmester barátomhoz grillezni valami tengeri herkentyűt. Ilyen tavaly nyáron volt utoljára. Rémisztő. Szóval lehetne sorolni. Van olyan életszakasz, amikor az ember nemcsak a két végén, hanem még középen is meggyújtja azt a gyertyát. Amúgy én ezt élvezem, még bírom is, de már szeretnék mást is.

Jól érzem, hogy fontos neked, hogy akikkel zenélsz, ne csak szakmailag, hanem emberileg is kedvesek legyenek neked?

Rátapintottál a lényegre. Minimum ötven százalékban az a fontos, hogy milyen a viszony azzal, akivel együtt zenélek. Nem vagyok session-zenész. Több zenekarral játszom ugyan, de ezek érzésre mind a sajátjaim. A Babcsán Projektben például Babcsán Bence írja a zenéket, de nem szokott elzárkózni a mi ötleteinktől sem. Nem ez sülne ki belőle, ha nem lennénk barátok. Szirtes Edina „Mókussal” gyerekkorunk óta ismerjük egymást, közös zenekarunk volt a Fabula Rasa. Egy kis szünet után most alkalmanként megint együtt játszunk.Ő is egy elég kreatív, alkotó ember, mint Bence. Fontos az emberi szál.

Ebből a szempontból is kísérő vagy? Megoldod mások ötleteit?

Sok ötletem van, de kell, hogy elindítsanak. Nem vagyok annyira termékeny, mint Mókus vagy Bence. Egyedül ritkán írok teljes zenét, de ha elkap egy erős ihlet, akkor azt könnyedén végigviszem. Belőlem ez nem jön olyan sokszor, mint például belőlük. Erőltetni pedig nem lehet. Ha valami természetesen jön, azt nagyon élvezem és a végeredmény is olyan.

Az első vidéki Fonó Klub a szegedi. Hogy indult?

Úgy, hogy Török Feri, a zenekarunk akkori menedzsere felhívta a figyelmemet egy 2016-ban indult pályázatra, hogy lehet klubhoz támogatást kérni. Egyből beugrott, hogy hívom Horváth Lászlót, a Fonó vezetőjét, hogy mit szólna egy szegedi klubhoz. Ő is tervezett már ilyet, de én csaptam bele a lecsóba.

Mondtam neki, legyen ennek is Fonó a neve és ebből akár egy klubhálózatot is ki lehetne építeni. Benne volt, azóta csináljuk, működik, terjeszkedik. Szabad kezet kaptam.

Félévente össze kell állítanom egy programsort, a tervet elküldöm Laciéknak, és általában áldást kapok rá. Ott én vagyok az ügyeletes; széket pakolok, jegypultban vagyok, fogadom a zenekart, dokumentálom az eseményt.

Nem tudsz oda delegálni?

Nem is akarok. Szeretek ott emberekkel kapcsolódni. Most kéthetente van program, azokon rendre ott vagyok.

Nekem Szeged nagyon fontos; így haza is tudok járni, találkozom ismerősökkel, barátokkal és rengeteg zenésszel, ami megintcsak fontos.

Amikor Szegeden vagyok, akkor anyukámnál alszom, a húsleves és a rántotthús, vagy csirkepaprikás nokedlivel alap. A jelenlegi félév végén a Fonó Klub Szeged összeér egy régi fesztiválötletemmel.

Már nyolc éve szeretnék egy magyar-szerb-román hármashatár fesztivált.

A Triplex Fest egy háromnapos esemény lesz április 28-tól 30-ig a szegedi IH Rendezvényközpontban. Már lehet kapni a jegyeket. Világzenei koncertek lesznek: Parno Graszt, Besh o droM és Aurevoir., utánuk pedig táncházak. Szeretném majd kibővíteni Szabadkára, Temesvárra és Szegeden is több helyszínre.

Ám előtte még lesz a Fonóban a Zűrös BigbandA és a Fehérvár Bigband. Mesélj erről!

Ez is egy pályázat miatt alakult ki. Az az igazság, hogy a pályázatok is inspirálnak. A Zűrös hiába van tele népzenei témákkal, a dobszerkó és a basszusgitár, valamint a groove-ok miatt tulajdonképpen könnyűzene. Kitaláltam, hogy egészítsük ki még plusz fúvósokkal. Balkáni rezesbandák már vannak, nem is ezt akartam, hanem hogy a Zűrös Banda felduzzasztva még több fúvóssal valódi big band hangzást alakítson ki. A hangszerelésre Hámori Jánost kértem fel, aki a Fehérvár Bigband vezetője, illetve a Zeneakadémia jazztrombita-oktatója. Kiválasztottunk tizenkét számot a két Zűrös-lemezről. Ő már december óta dolgozik ezen. Janó által összeválogatott fúvósok fognak velünk játszani. Nálunk van három szaxofonos: Bede Péter, Babcsán Bence, Deáky Marci és hozzájuk jön még negyedikként az előző zenekaromból jó cimborám, Cserta Balázs. Hozzájuk pedig három trombita és két harsona fog csatlakozni.

Milyen közönségre számítasz?

Zenészként és szervezőként máshogy gondolkodik az ember. Mindkét oldalon tevékenykedem, ami sokszor előny, sokszor hátrány. Most nem a jegyeladásra gondolok, hanem, hogy valami kreatív és értékes dolgot hozzunk létre.

Ha tetszik az embereknek, akkor abból merítünk, de azért csinálni valamit, hogy kiszolgáljunk egy ízlésvilágot, arra már vannak elegen.

Aki a világzenét, a balkáni zenét szereti, azoknak izgalmas lesz, de olyan lesz a hangszerelés, hogy jazzkedvelőknek is ajánlom. Janóban bízom, biztosan nagyon jól fog szólni.

Készítette: Vörös Eszter

A Zűrös BigbandA és a Fehérvár Bigband közös koncertje

2022. április 21., 20:00

Fonó Budai Zeneház

Információ és jegyek itt.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Varga Kornél (fotó/forrás: Demeter Ádám / Fonó Budai Zeneház)

Fonó Budai Zeneház

Budapest folkfőváros, ahol összegyűlik a Kárpát-medence színes zenei világa és a mezőségi muzsikák, a balkáni fúvósok, vagy a roma közösségek zenéje békésen megfér egymás mellett. Ennek a színes zenei világnak az egyik első számú központja a Fonó, amely az újbudai Sztregova utcában olyan, mint egy városi falu: napról napra megtöltik a táncházak, a kötetlen örömzenélős közösségek, a világzenei- és a jazzkoncertek, teret adva a kísérletezésnek, az új utaknak épp úgy, mint bemutatva a nagy neveket, ápolva jelentős életműveket.

Itt próbál, találkozik, kávézik, sörözik a nép-, világ és jazz muzsika színe-java, ha betérsz, nagy eséllyel találkozol valakivel, akit ismersz, színpadról, vagy azon kívül. Kiadóként a kelet-közép-európai piac első számú képviselője a Fonó, a WOMEX a Top Label listán a régió egyetlen szereplőjeként jegyzi. Itt rögzítették az ezredforduló legnagyobb népzenei gyűjtését, az Utolsó Órát, amelynek gyűjteménye a mai napig meghatározó anyag a népzenészek számára.

A Fonó igazi zeneház, fészek, istálló, ahol tisztelik a régit és bátran adnak teret a gyökereinkből kinövő új zenei gondolatoknak, ahol az idős erdélyi hagyományőrzők épp úgy visszatérő vendégei a háznak, mint Dresch Mihály, Ferenczi György, vagy Harcsa Veronika.

Legolvasottabb

Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.
Zenés színház

Fiatal tehetségek gálakoncertjével köszöntik a nyolcvanéves Marton Évát

Egykori és jelenlegi növendékei, valamint a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny díjazottjainak fellépésével köszönti születésnapja alkalmából az énekesnőt a Magyar Állami Operaház.
Tánc

Összművészeti ünnepi esttel zárul a 10. Színházi Olimpia

Június 24-én nívós zenei kísérettel megvalósuló táncelőadásokkal és Szent Iván éji mulatsággal zárul az idei év legnagyobb színházi eseménye, a 10. Színházi Olimpia. A színpadi produkcióknak és az azokat követő rendhagyó programoknak a Margitszigeti Színház ad otthont.
Vizuál

Elhunyt a Petrocellit alakító Barry Newman

A 92 éves Newman május 11-én természetes halállal hunyt el egy New York-i kórházban – közölte a hírt a színész felesége a Hollywood Reporterrel, vette észre a HVG.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

„A közös nevezőt a jazz biztosítja, illetve az egymás iránti nyitottság” –  interjú Dés Andrással a T.E.L.D. első lemezéről

Négy remek művész találkozásából megszületett a T.E.L.D. első lemeze a Fonó gondozásában. Az új zenei anyagról a jelenleg Bécsben élő, Budapesten sokat koncertező Dés András ütőhangszeres művésszel beszélgettünk.
Jazz/World hír

Őselemek a Napfonat tolmácsolásában – megjelent a Harmatcseppben él a világ bennem című lemez

Második nagylemezével jelentkezik A Dal 2022-es döntőjébe is bejutó a capella együttes. A lemez már kapható digitális terjesztésben, hamarosan fizikai formájában is megjelenik a Fonó gondozásában.
Jazz/World ajánló

Június első hétvégéjén a jazz zene körül forog minden Szentendrén

Nyolc koncerttel várja a jazzrajongókat a Jazz Estek Szentendre rendezvénysorozat a Barcsay udvarban június 2. és 4. között.
Jazz/World magazin

Bornai Tibor a Balatoni nyárról: Az igazi líra a hétköznapok apró rezdüléseiben bújik meg

A KFT együttes énekes-billentyűsét a Fidelio új, Dalok nyomában című sorozata kapcsán kérdeztük a zenekar legendás, Balatoni nyár című slágeréről.
Jazz/World interjú

„A nagyon jó dalokat régen megírták”

A Canarro New York, Párizs, Budapest című lemeze idén Fonogram-jelölést kapott. A francia manouche swinget unikális módon képviselő zenekar május 27-én a Fonó színpadán lép fel. A zenekar vezetőjével, Szakál Tamással beszélgettünk.