Jazz/World

Az egyszerre három trombitán játszó jazz-zenebohóc is fellép a Müpa nyárzáró fesztiválján

2019.08.20. 12:15
Ajánlom
Augusztus 20-án ingyenes jazzkoncertekkel várja a közönséget a Jazz 0820. Augusztus 30. és szeptember 1. között pedig a pezsgő swingkorszakot idézi meg a New Orleans Swingfesztivál, amin a svéd jazz-zenebohóc, Gunhild Carling is fellép.

A hagyományokhoz híven a Jazz 0820 programjában ezúttal ismét a műfaj tradicionálisabb, közkedvelt irányzata dominál, és a hazai jazzszcéna kiemelkedő alakjai mellett a fiatal jazzgeneráció feltörekvő tehetségei is reflektorfénybe kerülnek majd. Az Üvegteremben a Horváth Balázs Trió muzsikál, akik a 2018-as Jazz Showcase-en ejtették rabul a közönséget és a szakmát, a Zászlótérben pedig szintén egy fiatalokból álló együttes, az Ifj. Tóth Pisti Trió zenél majd. A kültéri nagyszínpadon a 2019-es Jazz Showcase közönségdíjasa, a Szczuka Panka Quartet nyitja a fellépők sorát. Őket olyan legendás muzsikusok követik, mint Szakcsi Lakatos Béla és az Oláh Kálmán-Tony Lakatos Quartet, akik jazzes hangszereléssel szólaltatják meg Gábor S. Pál örökzöld szerzeményeit. A koncert már csak amiatt is izgalmasnak ígérkezik, mert a To Meet Again című album anyagát ritkán hallani élőben. A tűzijátékot ezúttal is a Szalóky Béla vezette Police Big Band koncertje vezeti fel, és azt követően is az ő produkciójukra táncolhat a közönség.

20190820_Jazz0820_c_Palyi_Zsofia_Mupa-134643.jpg

Müpa (Fotó/Forrás: Pályi Zsófia)

Az elmúlt évekhez hasonlóan augusztus végén swingtől lesz hangos a Müpa: a New Orleans Swingfesztivál augusztus 30-i nyitókoncertje rögtön a műfaj legjavából ad ízelítőt, egy tekintélyes hangszert és annak legendás művelőjét állítva a középpontba. Bár a 20. század első felében tevékenykedő Adrian Rollini számtalan hangszeren játszott, mégis a szaxofonok legnagyobb, legmélyebb hangú tagja, a basszusszaxofon virtuózaként vált ismertté. Annak ellenére, hogy a nagyközönség körében neve talán kevésbé ismert, mint kortársaié, a ’20-as és 30-as évek zenei ikonjaival, a hot jazz és a korai swingszíntér legnagyobbjaival – Bix Beiderbecke, Frankie Turmbauer, Benny Goodman vagy épp Gene Krupa – dolgozott együtt.

A Korb Attila vezette The Rollini Project elnevezésű nemzetközi együttes épp azt tűzte ki céljául, hogy a jazzkorszak elfeledett kincseit felszínre hozva ismertesse meg őket a közönséggel.

20190830_New_OrleansSwingfesztival_Korb_Attila_Rollini_Project_c_Erdocs_Fanni-134656.jpg

Korb Attila és a Rollini Project (Fotó/Forrás: Erdőcs Fanni)

A grazi jazzfőiskola növendékeiből összeállt Coquette Jazz Band a jazz aranykorának is nevezett időszak muzsikáját játssza: a swingkorszak örökzöldjeit saját hangzására formálva, kiváló humorral és stílusos játékkal csavarja el a hallgatóság fejét. Ezúttal egy itthon kevésbé ismert stílus, a jive adja majd az est tematikáját; a jitterbug elnevezésű tánc továbbfejlesztett változatának lüktető ritmusai a közönség kissé tartózkodóbb tagjait is biztosan kimozdítják komfortzónájukból. A vendégszólistaként csatlakozó holland szaxofonos, Frank Roberscheuten játéka pedig csak tovább fokozza majd a hangulatot.

20190831_New_Orleans_Swingfesztival_CoquetteJazzBand1-134637.jpg

Coquette Jazz Band (Fotó/Forrás: Müpa)

A fesztivál záróestjén, szeptember 1-jén egy igazi nagyágyú lép majd a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadára. A svéd Gunhild Carling igazi „jazz-zenebohóc”, a szó legnemesebb értelmében.

Hol három trombitán játszik egyszerre, hol harsonán és dudán, miközben énekel és szteppel mellette.

Saját big bandjével többször szerepelt a svéd királyi udvar ünnepségein, többek között XVI. Károly Gusztáv svéd király hetvenedik születésnapján is felléptek. Legtöbben azonban Scott Bradlee popslágereket swing stílusban feldolgozó Postmodern Jukebox projektjéből ismerték meg. Magyarországi bemutatkozásán a Budapest Jazz Club házi nagyzenekara kíséri majd Csizmadia Dávid vezetésével.

(A fejlécképen Gunhild Carling, forrás: Müpa)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Orgona, csembaló, kamarazene – kezdődik a 17. Budavári Bach Fesztivál

Korhű hangszereken, köztük a Budavári Evangélikus Templom csodálatos orgonáján hallgathatja meg a közönség Johann Sebastian Bach műveit a május 15. és június 1. között tartott ingyenes koncerteken.
Színház

Cseri Hanna saját darabot, Zsótér Almodóvart rendez Budaörsön

Nyolc új bemutatóval készül a 2025/26-ös évadra a Budaörsi Latinovits Színház: klasszikus drámák, filmadaptáció, abszurd operett és többféle korosztályt megszólító, érzékenyítő gyerekelőadások is helyet kaptak. Ősztől Nagypál Gábor is csatlakozik a társulathoz.
Jazz/World

„A saját élményeimet akartam zenébe önteni” – Dresch Mihály közelgő koncertjéről

Mindhárom zenekara, a Dresch Quartet, a Dresch Alternativ Quartet és a Dresch Vonós Quartet is fellép a Kossuth-díjas jazzszafonművész május 14-i koncertjén az Eiffel Műhelyházban, aki a JazzFest Budapest podcastjának vendége volt.
Vizuál

Véletlenül nyertek két díjat: amerikai és norvég premierjén is elismerték Lakos Nóra filmjét

Lakos Nóra családi filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet az elmúlt héten két elismerést is bezsebelt: az alkotás a Tumbleweeds Filmfesztiválon tartott amerikai premieren közönségdíjat, míg Norvégiában a legjobb európai egész estés gyerekfilm díját nyerte el.
Színház

Slava’s Snowshow: varázslat, hóvihar és gyermeki csoda a Nemzeti színpadán

Május végén a világ egyik legkülönlegesebb színházi élménye érkezik Budapestre: a Slava’s Snowshow nemcsak lenyűgöz, hanem felemel. A legendás bohóc, Szlava Polunyin mágikus univerzumot teremt, ahol mindenki újra gyermekké válhat – legalább egy estére.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World hír

Kiosztották az Artisjus-díjakat: Geszti Péteré az életműdíj

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenegy zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Geszti Péter életműdíjat kapott.
Jazz/World ajánló

„A saját élményeimet akartam zenébe önteni” – Dresch Mihály közelgő koncertjéről

Mindhárom zenekara, a Dresch Quartet, a Dresch Alternativ Quartet és a Dresch Vonós Quartet is fellép a Kossuth-díjas jazzszafonművész május 14-i koncertjén az Eiffel Műhelyházban, aki a JazzFest Budapest podcastjának vendége volt.
Jazz/World ajánló

Amikor a csend is zenél – a harmincéves e.s.t. együttesre emlékeznek a JazzFest Budapesten

Május 12-én különleges zenei találkozás várja a rajongókat az Erkel Színházban a 30 YEARS OF e.s.t. – Tribute to Esbjörn Svensson Trio elnevezésű eseményen, amely során az elmúlt évtizedek egyik legikonikusabb jazz-zenekarának dalai szólalnak meg.
Jazz/World ajánló

Többszörös díjnyertes magyar együttes lép fel a JazzFest Budapesten

Az instrumentális jazzt játszó Symbiosis 5 koncertjén a közönség megismerheti, mit gondol a műfajról az ifjabb generáció – május 11-én, a Jazzfest Budapest keretében, a Premier Kultcaféban.
Jazz/World ajánló

A Youtube-rekorder basszusgitáros, Kinga Glyk a JazzFest Budapesten

A lengyel származású basszusgitáros, Kinga Glyk ad koncertet az Eiffel Műhelyházban május 10-én. A zenész Youtube-videói nézettségi rekordokat döntenek, sokan őt tartják a fiatal generáció legtehetségesebb basszusgitárosának.