Jazz/World

Az elektronikától a fotel nyugalmáig

2010.10.06. 18:00
Ajánlom
A Müpában három úttörő - és népszerű – világzenei produkció van soron: Nitin Sawhney, a Mitsoura és Palya Bea.

A flamencogitáros DJ, aki szimfonikusoknak komponál, nem számít meghökkentőnek manapság, amikor a világzenében már-már feltétel a meglepő zenei és hangszerpárosítás, illetve a különleges egyéniség. Az említett személy éppen egy brit-indiai fiatalember, azonban itthon is bőven találunk a világra nyitott, eredeti ötletekből építkező nagyszerű zenészeket. Ilyen Palya Bea énekesnő, aki most éppen egy nyugodtabb, meditatív időszakát éli és a világon mindenütt ismert hangú Miczura Mónika együttese, a Mitsoura is.

Bár a londoni utcák és földalattik által ihletett zene és a roma autentikus dalok modern feldolgozása érdekes párosítás volna egy közös koncerten, a Mitsoura zenekar és Nitin Shawney csak egymás után mutatkozik be a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A két fellépő közötti stafétabot a mindkettőben erőteljesen jelenlévő elektronika.

A brit főváros zenei világának fenegyereke, az indiai-brit Nitin Shawney kezdeti tanulmányai után nem ragadt le a klasszikus zongorázás mellett, hanem a flamenco gitártól kezdve a dj pulton át a producerkedésig számtalan területen kipróbálta alkotókedvét, ráadásul magas színvonalon. Zenekari műveket komponált például olyan megrendelőknek, mint a Londoni Szimfonikusok, a Kínai Nemzeti Balett vagy a Playstation 3 alkotói. Saját zenekara mellett számos formációban játszik, két koncert között pedig olykor beugrik a televízióba közéleti műsort vezetni. Shawney lenyűgöző tehetséggel gyúrja össze a legkülönfélébb stílusokat, s alkot egy sajátos világot, amelyben ugyanúgy megfér a klasszikus, a világzene, az elektronika, a pop és még több más zenei stílus. Nyolc stúdióalbumot készített eddig, a legutóbbit a londoni földalattiban történt merényletek emlékére. A könnyű- és világzene nagy neveit is vonzotta már, így Paul McCartney vagy Natacha Atlas is szerepelt legutóbbi albumán.

Az elektronika azonban nem csak a modern város hangjaival párosulhat. Izgalmasabbá és talán befogadhatóvá tehet autentikus népdalokat - persze megfelelő hangszereléssel és énekhanggal kombinálva. Noha mára Magyarországon egyre többen próbálkoznak az amúgy is népszerű autentikus cigány folkdalok elektronikus „felpörgetésével", a Mitsoura együttes továbbra is egyedülálló utat és hangzást képvisel az itthoni és a nemzetközi világzenei térben egyaránt.

A zenekarban meghatározó kétségtelenül Mitsou, vagyis Miczura Mónika egyénisége és hangja. Ő már gyerekkora óta a roma zenében él, rengeteg dalt tanult meg az itthoni cigány közösségben, illetve a nemzetközi fesztiválok inspiráló forgatagában. Ezt a különleges repertoárt tárta négy nagyon különböző irányból érkezett zenész társa elé: kezdjenek velük valamit úgy, hogy a népdalok ősi energiája megmaradjon, de a modern, illetve más népek hangjait magába olvasztó zene egy új hangzásvilágot teremtsen. A dalok többsége abban is eltér a hazai cigány népzene repertoárjától, hogy az énekesnő személyiségéből fakadóan is jóval több úgynevezett „hallgatót", azaz lassú, kesergő, sokszor tragikus témákkal foglalkozó énekeket dolgoznak fel. A közös hangszerelés, az együttjátszás nem ment mindig zökkenőmentesen. „El kellett telnie egy kis időnek - mondta el a zenekar egyik zenei vezetője, Moldvai Márk -, míg összeszoktunk annyira, hogy megbízzunk egymás játékában, hogy elfogadjuk, a másik ötlete jobb lehet, mint az enyém. Annyira más területekről jöttünk, hogy ezt nem is volt olyan könnyű megvalósítani."

A négy zenész - Monori András, Moldvai Márk, Szalai Péter, Lukács Miklós - és Miczura Mónika mellett a zenekar munkájának szerves része Mandula Éva videóanimációja. Zenéjük pszichedelikus jellege szerintük segít a közönségnek a képi asszociációkban, s erre építve a koncerteken kész képeket kapunk: a cigány festők műveiből, cigány mesék képi világából összeállított videóvetítés egy komplexebb és egységesebb hatást közvetít a közönség felé. S hogy miben más a Müpa nagytermében egy Mitsoura-koncert? Moldvai Márk szerint: „Egy klubban vagy egy fesztiválon az emberek állva hallgatnak minket, így sodróbb lendületű, dinamikus koncertekkel készülünk. A Müpa színpada számunka egy színházi tér, amelynek a közönsége is más. Így ezen a zenekar történetében is különleges estén inkább egy kamarazenekari, koncentráltabb, mélyebb zenélésre készülünk".

Palya Bea nem bújik el az emberek elől. Blogot ír, videoüzenetet küld a mexikói tengerpartról, a nyári fesztiválszezonban a Művészetek Völgyében tíz napon át „Palya-udvart" működtet Kapolcson, és persze az év többi részében koncertezik és utazik. Ma már elterjedt gyakorlat, hogy énekesek, zenészek honlapjukon keresztül önmagukba is betekintést adnak híveik számára. Palya Bea ebben is többet ad: megnyílik. Szól vívódásairól, örömeiről, a világhoz való viszonyáról és annak folyamatos változásairól.

Népszerűségének azonban éppen ez a nyitottság és őszinteség, valamint az ezeken keresztül kibontakozó megkapó személyiség az egyik fő hajtóereje. Az a zene, ami ugyanilyen őszintén, nyitottan árad az énekesnőből s amely - ahogy maga Palya Bea is -folyton változik. Énekelt már ő magyar, cigány, bolgár dalokat, megzenésített verseket, s most mindezeket más, nem csak zenei impulzusokkal összegyúrva ismét egy új szakaszban ereszti ki saját szűrőjén - dal formájában.

Bevallása szerint eljött a "hátradőlés" ideje. A Müpa színpadára ezért fotelek kerülnek, szimbolizálva számára azt a biztonságot, amely az élet bármely területén a „hátradőlésekhez" kell. „Az egyetlen biztos, amit ígérni tudok: hogy mindig változom, és ezzel együtt változik a zene is, amit játszom. De azért ami most van legbelül - ahonnan a zene feltör belőlem -, az engem is meglep. Igazán lelassulni, igazán csak játszani vágyom, hátradőlni, megnyugodni, lerakni a magam által magamra aggatott terhek egy jó részét. Annyit mentem (megyek is még), annyit rezegtem kifelé (rezgek is még), de most van valami, ami befelé húz: intimitásban lenni, akár egy koncert közben is." Ezt az intimitást hat remek zenész osztja majd meg Palya Beával a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán.


Október 8, 19:30
Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Nitin Sawhney; Mitsoura
Km.: Miczura Mónika (ének), Monori András (szaxofon, kaval, gadulka, szitár), Moldvai Márk (computer, keyboard, live surround), Szalai Péter (tabla, kalimba, ütőshangszerek), Lukács Miklós (cimbalom), Mandula Éva (élő videoanimációk)

Október 27, 19:30
Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Palya Bea
Km.: Szokolay Dongó Balázs (fúvós hangszerek), Bolya Mátyás (koboz, citera), Dés András (ütőhangszerek) és további vendégművészek

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

A néző bosszantása és kényeztetése – jegyzetek az idei POSZT-ról

Ha valaki valóban egy fesztiválra kíváncsi, arról szeretne összbenyomást kapni, leküzdhetetlen akadályokba ütközik. Csak látszólag egyszerű megoldás, hogy módszeresen végignézi valamennyi előadást.
Tánc

40 évesen Júliát táncolni? Nem lehetetlen!

Kenneth MacMillan Rómeó és Júlia-koreográfiájának címszerepében debütál New Yorkban a 40 éves ragyogó szépség, Stella Abrera.
Zenés színház

Mi történik, ha Don Giovanniból RockGiovanni lesz?

Ütős napunk volt tegnap Miskolcon. Délután stand-up, este pedig a várva várt idei népopera: a RockGiovanni. Nevettünk, izgultunk, elámultunk, ünnepeltünk, kutyagoltunk, fáztunk... És persze jól el is fáradtunk. De megérte.
Zenés színház

Bartók Plusz Operafesztivál: Rohanok koncertről koncertre

Milyen jó is azoknak, akik nem szeretik a klasszikus zenét! Jaj nem, persze nem úgy értem, szóval milyen könnyű is azoknak... Hm, nem, nem könnyű, sőt... Akkor meg milyen jó azoknak, akik két-három helyen is tudnak lenni egyszerre! Olyan meg nincs...
Vizuál

Hollywood elfeledett férfi ikonja

James Dean és Marlon Brando mellett a legnagyobb sztárok közé tartozott - míg rájuk azonban ma is emlékszünk, Montgomery Cliftnek csak zseniális filmjei maradtak fent.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World lukács miklós

Lukács Miklóssal lép fel Charles Lloyd Budapesten

A tervezettől eltérő helyszínen, a RAM Colosseumban lesz a világhírű amerikai jazzszaxofonos, Charles Lloyd és formációja, a Marvels budapesti koncertje július 1-jén.
Jazz/World ajánló

90 évesen is a legjobbak között a BJC-be látogató Lee Konitz

A Világsztárok a Budapest Jazz Clubban sorozat következő vendége az idén 90 éves Lee Konitz, aki a jazz történetének élő legendája és egyben krónikása.
Jazz/World rustico

Alázattal kísérletezni

Kubinyi Júlia már tizenévesen nyakig benne volt a népzenei koncertéletben, hiszen a Dűvő Zenekar énekeseként rengeteg helyen játszottak. Most izgalmas mérföldkőhöz érkezett, amikor Szokolay Dongó Balázzsal és Zimber Ferenccel közös, Rustico című lemezén újraértelmezték a népi hangzásvilágot.
Jazz/World

Billy Cobhammal és Richard Bonával vár a SopronDrum Fesztivál

A június 15-én kezdődő SopronDrum ütősfesztiválon világhírű ütőszenészek és világzenei előadók muzsikáján keresztül ismerhetjük meg az ütős zene sokszínűségét a fertőrákosi barlangszínház gyönyörű környezetében és Sopronban.
Jazz/World zenés állatkerti esték

Hallgasson zenét az Állatkert csodás környezetében!

A Fővárosi Állat- és Növénykert idén is válogatott nyáresti koncertekkel várja a zenerajongókat július 4-étől minden szerdán.