Az esten feldolgozásokat és saját, újonnan szerzett dalokat is hallhat majd a közönség, amelyek egy részéhez Nagy Dániel Viktor írta a szöveget. Játszanak olyan dalokat is, amelyeket Hrutka Róbert szerzett és amelyeket Grecsó Krisztián szövegezett, de elhangzanak még Cseh Tamás-feldolgozások, külföldi dalok feldolgozásai és Dániel verses estjéből, A nyíló combok erdein túl-ból is hoznak majd részleteket.
Kapcsolódó
Akit a színészet kétszer is megtalált
A színészet az a terület, amiben Nagy Dániel Viktor a legotthonosabban mozog, de a sokoldalú fiatal tehetség igyekszik megtalálni magát a zenében, a filmezésben és a szinkronizálásban is.
Hrutka Róbert több alkalommal dolgozott már színművészekkel, például Tompos Kátyával vagy Udvaros Dorottyával, a velük való munka mindig pozitív tapasztalatot jelentett számára. „Akkor lesz igazán jó az énekes produkció, ha hagyják magukat egy bizonyos szintig instruálni. Ebbe a fajta zenei világba úgy kell belehelyezkedni, hogy ne énekeljenek túl, ne legyenek manírosak.
Bizonyos értelemben le kell vetkőzniük, mert úgy sokkal jobban tudnak értelmezni.
Ha valaki úgy áll ki a közönség elé, hogy tudatos, letisztult – és nem mellesleg van egy jó énektudása is –, az hatalmas előny.”
A lecsupaszítás nemcsak magára a formára, a műfajra értendő, hanem az előadó személyére, a lelkére is. Abban pedig Nagy Dániel Viktor is egyetért a zeneszerzővel, hogy ez ösztönösen működik.
Aki a színészet felől jön, magától értetődő, hogy azt az identitását némileg átsugározza a zenére is. De más a színpadi jelenlét.
Nem érdemes éles határokat húzni a színész-én és az énekes-én között, bár alapvetően mint jelenség választódnak el egymástól. Az állapot szélesebb, mélyebb, miközben énekel egy színész. Azt semmiképp nem mondanám, hogy éneklés közben játszom, inkább azt, hogy egyfajta állapotban vagyok. Ebből az állapotból jön a hang, a zene. Nincs mit eljátszani.”