Jazz/World

Az európai jazzt helyezi a középpontba idén a JazzFest Budapest

2024.03.20. 16:05
Ajánlom
Ünnepelt világsztárok és hazai tehetségek részvételével szervezik meg a fővárosban április 27. és május 15. között a JazzFest Budapestet, immár harmadik alkalommal. Húsz ország több mint kétszáz művésze lép fel közel kilencven koncerten.

Idén tizennyolc helyszínen szólal meg a jazz április 27. és május 15. között Budapesten számos helyszín, művész és kulturális intézet összefogásában. A harmadik alkalommal megrendezendő JazzFest Budapest programja ezúttal az európai jazzre fókuszál az Európai Unióhoz való csatlakozásunk 20. évfordulója alkalmából – mondták el a szervezők a március 20-án tartott sajtótájékoztatón.

„Nem csak az zenész, aki stadionban vagy arénában lép fel – kezdte bevezetőjében Kleb Attila, az eseménysorozat alapító-igazgatója. A JazzFest Budapestet 2022-ben azzal a céllal indították el, hogy Budapestnek is legyen egy igazi, nemzetközi rangú jazzfesztiválja. „Hiszünk ugyanis a valódi értékekben, az értékteremtésben. És hiszünk abban is, hogy az igazi kulturális értékeket nem maszatolhatja össze politika, közéleti viták tömkelege, a valódi kulturális értékek nem lehetnek sem jobb- sem baloldaliak. A kultúra mindenkié, mindannyiunké” – tette hozzá Kleb Attila, aki szerint a műfaj magas szintű képviselői kultúrát tudnak terjeszteni a világban, magyarságunkat reprezentálja, bárhol is játszanak.

klebportre-095853.jpg

Kleb Attila (Fotó/Forrás: Bazánth Ivola)

A fesztivál a Budapesti Tavaszi Fesztivál programsorozatának része, programja a művész-kurátorok javaslatai alapján áll össze. A fesztivál kurátorai ismert hazai zenészek, akik a nemzetközi jazzéletben is otthonosan mozognak: Lukács Miklós Liszt és Erkel-díjas cimbalomművész, Borbély Mihály Kossuth- és Liszt díjas fúvós művész, Oláh Krisztián Junior Prima Díjas zongoraművész-zeneszerző és Mogyoró Kornél, többszörösen az év legjobb ütőhangszeres művészének választott jazz-zenész.

Gáspár Máté a főváros képviseletében arról beszélt, Budapestnek kiemelten fontos, hogy az itt megszülető, világszínvonalú teljesítmény és a fantasztikus klubhálózat nemzetközi viszonylatban is láthatóvá váljon, elnyerje méltó helyét. Ennek erősítésére igyekeztek olyan helyszínekkel és formátumokkal jelentkezni, amelyek révén a jazz még több embert képes megszólítani.

A JazzFest Budapest egy különleges hajnali koncerttel veszi kezdetét a Filozófusok kertjében április 27-én reggel 5 órakor a négy kurátor közreműködésével. Többek között elhangzik itt egy olyan új mű is – Oláh Krisztián szerzeménye –, amelyet ezután minden fesztiválon továbbgondolnak majd a művészek.

Fókuszban: Európa

Ebben az esztendőben az európai jazz kerül a középpontba, egyrészt az EU-hoz való csatlakozás 20. évfordulója miatt, másrészt mert – ahogy Kleb Attila fogalmaz – az igazán izgalmas dolgok most már egyre inkább ezen a kontinensen történnek. Az évfordulóról egy különleges koncert keretében emlékezhetünk meg: Oláh Krisztián erre az alkalomra komponálta a Ludus Europae című művet, amelynek az ősbemutatójára április 30-án kerül sor 27 művész közreműködésével, valamint Snétberger Ferenccel és a SUB.LAB.PRO táncosaival a Merlin Színházban.

Előtte, a Nemzetközi Jazznap alkalmából a Városháza Parkban már délutántól kezdve szabadtéri koncertek lesznek, fellép Kjetil Mulelid Triója és a Nikol Bóková Quartet, majd sor kerül egy nagyszabású gálára a hazai jazzélet kiválóságaival, valamint a Kossuth- és WOMEX Életműdíjas Lakatos Mónika közreműködésével.

A JazzFest Budapest programjain számos koncerten zenélnek együtt a külföldi és a hazai muzsikusok. Színpadra lépnek ünnepelt világsztárok és különösen tehetséges, de még kevéssé ismert fiatalok. Olyan művészek is közreműködnek a fesztiválon, mint Mario Biondi, Bill Evans, Roberto Fonseca, Victor Wooten vagy a Rymden, olyan ismert magyar művészekkel együtt, mint – a kurátorok mellett – Snétberger Ferenc, Oláh Kálmán, Bacsó Kristóf, Kézdy Luca, Juhász Gábor, Gyémánt Bálint, Baló István, Dés László vagy Tóth Viktor.

BillEvansCAttilaKleb1-145405.jpg

Bill Evans (Fotó/Forrás: Kleb Attila / Jazzfest Budapest)

Lukács Miklós, aki a kezdetektől részt vesz a fesztivál kitalálásában és megvalósításában, úgy érzi, évről évre fejlődnek, több embert, helyszínt tudnak bevonni közös produkciók megálmodására. „Nemzetközi, kozmopolita és befogadó – ilyen ez a fesztivál, és ilyen a jazz is” – fejtette ki.

A kurátorok egy-egy helyszín programjáért is felelnek, így Lukács Miklós a sajtóeseménynek is helyt adó Jedermann kínálatát állította össze. Mint elmondta, igyekezett új színt is belevinni, ezért lesz olyan fellépő, aki most először zenél a Ráday utcai klubban, továbbá kiemelte az események után szervezett jam sessionöket, amelyen a fiatal zenészek kipróbálhatják magukat a nagy öregekkel.

Borbély Mihály a Fonó programjának felelőseként ifjú tehetségek és pályájuk derekán tartó nagyságok közül válogatott, de felhívta a figyelmet a portugál fellépőre, a TGB trióra, akik egzotikus (afrikai és keleti) ütőhangszerekkel érkeznek majd.

trio-musical-tgb-torres-vedras-160810.jpg

TGB trió (Fotó/Forrás: Jazzfest Budapest)

Az új helyszínként csatlakozott Premier KultCafé műsorát Oláh Krisztián álmodta meg, aki a válogatás fő szempontjaként az improvizációt nevezte meg, amely úgy véli, mind a jazzben, mind a klasszikus zenében rendkívül sokszínűen képes megnyilvánulni. Mogyoró Kornél ugyancsak új helyszínt kapott, a MagNet Közösségi Házat, amelynek egyelőre nincs bejáratott, koncertre járó közönsége, emiatt kihívásnak ígérkezik a szervezés. Koncepciója alapján a programban nem a mainstream jazz, hanem különleges hangzású zenekarok kapnak majd helyet.

Növekvő nemzetközi figyelem

„Sorozatban érkeznek külföldről a megkeresések nevesebbnél nevesebb fesztiváloktól, amelyek szervezői partnerséget ajánlanak. Idén már több hazai zenekar is bemutatkozik majd a határainkon túl, Hollandiától Dél-Koráig, Olaszországtól Litvániáig” – foglalta össze a fesztivál alapító-igazgatója, aki fontosnak tartja a nemzetközi jelenlétet. „A külföldi fellépők nyitottak arra, hogy magyar előadókkal zenéljenek, ezek

a zenei találkozások pedig kitörési pontot jelenthetnek.”

A programsorozat nyolc kulturális intézet – a Koreai Kulturális Központ, a Cseh Centrum, a Brazil Követség, az Olasz Kultúrintézet, a Cervantes Intézet, a Yunus Emre Intézet, a Camões Intézet és a Holland Nagykövetség – együttműködésben és támogatásával jött létre.

Jelentős nemzetközi fesztiválokkal működik együtt a Jazzfest Budapest Szardíniától Dél-Koreáig

Kapcsolódó

Jelentős nemzetközi fesztiválokkal működik együtt a Jazzfest Budapest Szardíniától Dél-Koreáig

A Jazzfest Budapest minden tavasszal a világ legnagyobb jazz-zenészeit mutatja be a fővárosban a hazai jazzszcéna kiemelkedő művészeivel együtt.

A JazzFest Budapest részletes programja itt érhető el.

Fejléckép: Lukács Miklós (fotó: Kleb Attila), Borbély Mihály (fotó: Barcsik Géza), Oláh Krisztián (fotó: Hegyi Júlia Lily), Mogyoró Kornél (fotó: Kleb Attila)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

15 sor film: Queer

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Queer című filmről szól. 15 sor film.
Plusz

„Sokszor próba előtt is tempózott a medencében” – Kállai Ferenc emléktáblát kapott egykori kabinjára a Lukács fürdőben

Kállai Ferenc születésének 100. évfordulója alkalmából emléktábla került kedvenc kabinjára a Szent Lukács Gyógyfürdőben. Az eseményen Őze Áron színművész is megosztotta emlékeit atyai mesteréről, Kállai Ferencről.
Színház

15 sor színház: Cyrano de Bergerac

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című előadásáról szól. 15 sor színház.
Plusz

Arvo Pärtet köszöntik kilencvenedik születésnapján a Liszt Ünnepen

Alig zárult le a Bartók Tavasz, máris újabb felfedezések elé nézhet a közönség: nyilvánosak a Müpa szervezésében megvalósuló Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál első programjai.
Könyv

„Ha elkészülök egy művel, akkor az nekem véget ér” – Bognár Péter a Lírástudók vendége

A Magvető Kiadó szerzőjével beszélgettünk új regényéről, amely lezárja a polgárőrkrimi-trilógiáját. A műsorvezető ezúttal is Grisnik Petra, aki írásról, fikcióról, felelősségről és megoldatlan bűnügyekről faggatta Bognár Pétert.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

Szerényi Béla: „Mindig volt, aki magáénak érezte a népzeneoktatás ügyét”

A Népzeneoktatás 50 örömünnepen művészeti iskolák adnak ingyenes koncertet és „Kibimbódzott zöld ág” címmel az Óbudai Népzenei Iskola egykori, mára neves előadóművész növendékei és jelenlegi tanárai is fellépnek május 31-én a Hagyományok Házában.
Jazz/World magazin

KÉP-regény: Los Aluljaros

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal az aluljárókban feltűnő, dél-amerikai zenét játszó muzsikusokról írt.
Jazz/World ajánló

Bor és a hazai jazz legjobbjai a Margitszigeti Színházban

Minikoncertekkel, borkóstolással és egy nagyszabású gálával készül a pünkösdi hétvégére a teátrum. A JAZZ és BOR Ünnepe Fesztiválon a hazai jazzélet fiatal tehetségei is bemutatkozhatnak.
Jazz/World ajánló

Jazzünnep a Vigadóban – színpadon a Sárik Péter Trió

Május 28-án újabb különleges zenei élmény vár a jazzrajongókra: a Sárik Péter Trió ad koncertet a Pesti Vigadóban. Ez már a harmadik alkalom, hogy magyar jazz meghatározó előadói veszik birtokba a Vigadó termeit.
Jazz/World magazin

KÉP-regény: A heveder

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról írt, hogyan csatlakozott B.B. King stábjához egy rendhagyó feladatban.