A Fidelio idén tágítja azt a kört, amelyből válogatva olvasóink megszavazhatják, kit, kiket helyeznek legmagasabbra a búcsúzó év zenei személyiségei közül. Bár lapunk profilja, hogy elsősorban a koncertéletre figyelünk, és ezért már hagyományosnak nevezhető az év koncertje szavazásunk, interjúink (Portré, Hangszerelem, Vakrepülés, Jazzfigyelő) alapján igyekeztünk az egyéb zenei tevékenységet is magában foglaló kategóriát meghirdetni. Ezért az alábbi listából azokra is szavazhatnak, akik esetleg nem egy koncerten nyújtottak felejthetetlen élményt, hanem valamilyen egyéb formában emelkedtek ki a mezőnyből, például lemezzel, más lemezein vagy koncertjein való közreműködéssel vagy éppen professzorként, mesemondóként stb.
A Fidelio rovatszerkezetéből adódóan a két improvizatív műfaj, a "world music" és a jazz ezúttal egy kategóriában szerepel. De akik esetleg túl sűrítettnek érzik ezt a beosztást, megoszthatják szavazatukat a december 29-én indult szavazásunkon, amelyen az év jazz és világzenei koncertjére lehet voksolni. Kellemes böngészést!