Jazz/World

Az ikonikus Blue Note-borítók, amik megjelenést adtak a jazznek

2019.02.04. 11:45
Ajánlom
Ha valaki bemegy egy lemezantikváriumba és a jazz polc felé téved, ismerős látványvilágba fog botlani, az összetéveszthetetlen Blue Note borítókba, amiért két ember felelt: Francis Wolff fotográfus és Reid Miles tervezőgrafikus.

Hogy megértsük a Blue Note kiadó koncepcióját és a borítók milyenségének hátterét, érdemes tudni, hogy a kiadó alapítója, Alfred Lion a 30-as években emigrált a hitleri Németországból az Egyesült Államokba. Ő 1925-ben, Berlin avantgárd és liberális alkotóktól hemzsegő központjában, a Rote Insel-ben hallott először jazzt, de alig talált hazájában olyan lemezeket, amik ezt a szokatlanul új zenét hordozták volna. Így tulajdonképen a jazz iránti szenvedély vezette őt Amerikába, a feketékkel szembeni pozitív előítélettel a szívében. És ez a kívülálló nézőpont fontos: bár manapság már vannak olyan esztéták, akik a Blue Note-borítókban a feketék tárgyiasítását látják, valójában mégiscsak

ezek a lemezek voltak az első, kézzel fogható objektumai annak, hogy a fehérbőrű amerikaiak is elismerték az afroamerikai kultúrát.  

alfred-lion-and-francis-wolff-104016.jpg

Alfred Lion és Francis Wolff (Fotó/Forrás: jazzinphoto.files.wordpress.com)

Alfred Liont hamarosan követte a Nagy Almába gyerekkori barátja, Francis Wolff fotográfus, akivel együtt Blue Note néven 1939-ben kezdtek jazzlemezeket megjelentetni. A blue note kifejezés egyébként a jazz jellegzetes hangjait, a szűkített tercet, kvintet és szeptimet jelöli. Kezdetben több grafikussal is dolgoztak, köztük John Hermansaderrel és Gil Melle-el. Ez a keresés már azt mutatta, hogy egyértelmű képi megjelenésre törekedtek. Végül 1956-ban találkoztak Reid Miles grafikussal és tipográfussal, akinek munkájával kialakult a végleges stílus:

a zene és a grafika között „a mennyben köttetett házasság”

– mondta Francis Wolff. Ezeknek a lemezeknek és borítójuknak nagyobb jelentősége volt, mint gondolnánk. A kiadó fénykorában a bebop utáni, a bluesból táplálkozó, szintetizáló új stílus, a hard-bop éra zenészegyéniségeit (Miles Davis, John Coltrane, Dave Brubeck, Sonny Rollins, Stan Keaton, stb.) hozta közös nevezőre, akiknek stiláris sokféleségük ellenére is egységes brandet is adott. A Blue Note 1955 és ’65 között kiadott lemezei ily módon a jazz klasszikus periódusának tárgyi letéteményeseivé váltak, még mielőtt a pop- és beatzene hatására háttérbe nem szorult a műfaj.

De vissza a borítókhoz. „Az egyik legmegdöbbentőbb dolog Wolff fotóival kapcsolatban, hogy azok gyakorlatilag garanciát jelentettek a lemez sikeréhez” – vélekedik Michael Cuscuna, a Blue Note későbbi producere.

„Ezek a portrék halhatatlan hősökké változtatták a Blue Note-művészeket”

– tette hozzá. Reid Miles svájci betűs tipográfiai kísérletei pedig a 20. századi betűtervezés és grafikai dizájn fontos állomásait jelentik, a Bauhaus tipográfiai elveinek újragondolása révén a háború utáni ízlés úttörőivé váltak. Ezek a betűk időnként olyan hangsúlyosak lettek, hogy szinte a fotót is kiszorították a borítóról, például Joe Henderson In’n Out című lemezének borítója esetében, ahol a szaxofonosról készült portré csupán a pont volt az i-n. Lou Donaldson Sunny Side Up című albumán pedig már el is tekintettek a fotózástól, mert a tipográfia olyan jól sikerült, hogy azt az érzetet keltette, mintha a zenétől felemelkedtek volna a betűk.  Mégis, nem ezekre a tipó-központú borítóra asszociálunk a klasszikus Blue Note-megjelenés kapcsán, hanem azokra, amiken Francis Wolff kifogástalan ösztönnel ragadta meg a zenész személyiségét, amit aztán Reid Miles tökéletes kompozíciós érzékkel keretezett és feliratozott.

Coltrane a Blue Train albumborítón elmélkedő, misztikus hős lett, Sonny Rollins elképesztően cool a Newk’s Time borítóján, Art Blakey pedig vad és féktelen zenei örömhajhász a The Big Beat borítóján.

És még sorolhatnánk. Olyan alkotókat is inspiráltak a hatvanas évek frissességét és szabadságát sugárzó Blue Note-kiadványai, mint Andy Warhol, aki egy egész sorozatot szentelt a borítók újraértelmezésének.  

A képre kattintva galéria nyílik!

A Blue Note kiadó fénykora azonban leáldozott az alapítók életkorának előrehaladtával:  1966-ban a betegséggel küzdő Lion eladta a céget a Libertynek, Wolff pedig 1971-ben meghalt. A jazz eddigre rétegzenévé vált, és a kiadó új tulajdonosai üzleti megfontolásból a funky és a pop irányába tolták a repertoárt. A kiadó az 1981-as csődig régi szalagok kiadásával, nagysikerű felvételek újbóli megjelentetésével tudta fenntartani magát. 1985-ben azonban szerencsés csillagzat állt össze, amikor a kiadó a Manhattan cég szárnyai alatt újraéledt. A Blue Note zenei műhelyként is működésbe lendült. Néhány régebbi muzsikus – Stanley Turrentine, Jimmy Smith, Tony Williams – ismét a céghez szerződött, hozzájuk a fiatalabb korosztály képviselői - James "Blood" Ulmer, Michel Petrucciani, Bennie Wallace, Stanley Jordan, Bobby Watson – csatlakoztak. Mivel a jazz színképe a 80-as évekre sokkal gazdagabb lett, mint az ötvenes hatvanas években volt, ezért a kiadó lemezei sem mutattak többé olyan stiláris rokonságot, mint annak fénykorában. A Blue Note-mítosz ennek ellenére ma is él: a régi, legendás kiadványok mellett olyan művészek neve fémjelzi ma a minőséget, mint  Joe Lovano, Lionel Lueke, Bobby McFerrin, Eliane Elias, Kurt Elling, Charles Lloyd, Patricia Barber vagy Kandace Springs.

Íme egy lejátszási lista Blue Note-felvételekből:

A Blue Note 70 éve

Kapcsolódó

A Blue Note 70 éve

Hetvenedik születésnapját ünnepli 2009-ben a Blue Note, a jazz leghíresebb lemezkiadója. Története, amelynek gyökerei Európába nyúlnak vissza, a 20. századi Amerika legendás fejezetei közé tartozik. A Németországból a harmincas években eltávozott, majd 1938-ban New York-ban letelepedett Alfred Lion és őt követő barátja, Frank Wolff a jazz szeretetének és tiszteletének olyan példájával szolgált három évtizeden keresztül, ami ösztönzőleg hatott a zene fejlődésére, és irányt mutatott a kiadó köré csoportosuló zenészeknek.

A világ legszörnyűbb lemezborítói

A világ legszörnyűbb lemezborítói

Furák, figyelemfelkeltőek, zavarba ejtők és érthetetlenek. Ezek a klasszikus zene borzasztó lemezborítói. De ahogy a mondás tartja, ne ítéljünk a borító alapján. Nevetni viszont szabad rajtuk, nevessen velünk Ön is!

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

„Minden hang a helyén volt” - Balázs-Piri Soma sikere Londonban

Aki meghallja zongorázni a mindössze tizenöt éves Balázs-Piri Somát, a Virtuózok felfedezettjét, laikusként érzi, szakmabeliként pedig tudja, hogy különleges kincset talált.
Klasszikus

Bartók Bangkokban is Bartók

„Ez egy olyan zenekar, amely a koncerten mindent odatesz” – mondja Keller András. A Concerto Budapest turnéjának első, bangkoki koncertje után a karmestert arról kérdeztük, miért nem barbaro Bartók zenéje, és miért rezonálhat rá bárki, aki emberből van.
Tánc

„Szeretek az utcán sétáló balerina lenni” – Interjú Felméry Lilivel

Ősszel kezdte tizedik évadát a Magyar Állami Operaházban, előtte a Vaganova Akadémián és a londoni Royal Ballet Schoolban is tanult. Kapott szerződésajánlatot Londonban is, de ő mégis hazajött. 2019-ben elnyerte a Harangozó Gyula-díjat. Felméry Lilit ezúttal a mindennapokról kérdeztük.
Tánc

Akkor mostantól a néptánc is versenysportág lesz?

4077 csapással 2 percen belül világrekordot döntött a Fricska Táncegyüttes, és ezzel együtt megszületett a #NeptancSport hashtag az interneten. A Fricska világrekordjának önmagán túlmutató jelentősége van, és talán egy tendenciát is jelez a néptánc műfaján belül.
Tánc

Hihetetlen: Próba nélkül vették fel az egyik leghíresebb filmes táncjelenetet

Annak idején majdnem kivágták, végül a filmtörténet egyik leghíresebb táncjelenete lett a Nicholas Brothers szédületes sztepptánc koreográfiája, amit a fáma szerint első próbálkozásra vettek szalagra.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World Partitúra

Tolcsvay Béla: „Az élet oldalán állok”

Országjáró kulturális tévésorozatunk, a Partitúra legutóbbi adásában a Velencei-tó környékére látogatott el. A műsor vendége volt a közelben élő Tolcsvay Béla is, akivel a kápolnásnyéki Halász-kastélyban forgatott a stáb. Interjú.
Jazz/World magazin

Szerenáddal fogadta új karmesterét a legkedvesebb dán bigband

Azt mindig is tudtuk, hogy a rézfúvósoknak van humora, de ilyen megható reptéri találkozást utoljára az Igazából szerelem című filmben láttunk.
Jazz/World ajánló

Lakatos Mónika hagyományos oláh cigány hallgatókkal érkezik a Müpába

A bensőséges hangvételű, generációkon átívelő lírai dalokon keresztül az oláh cigányság kevéssé ismert arcával találkozhatunk november 12-én Müpa Fesztivál Színpadán.
Jazz/World ajánló

Jazz és világzenei átiratban szólalnak meg klasszikus zeneszerzők művei

A Bársony Bálint Sextett legújabb nagylemeze, a Magyar Rhapsody Projekt dalait hallgathatjuk meg november 19-én a Klebersberg Kultúrkúriában.
Jazz/World ajánló

40 feledhetetlen dal Koncz Zsuzsa új válogatásalbumán

Így volt szép címmel dupla válogatásalbummal jelentkezett Koncz Zsuzsa, amelyen a legkedvesebb dalait válogatta össze a legelső eredeti felvételétől kezdve napjainkig. Ritkaságok, eddig még nyilvánosságra nem hozott felvételek is színesítik a páratlan pályafutás esszenciáját.