Jazz/World

Az infósztráda és az utcazene vonzásában

2011.07.14. 00:38
Ajánlom
Veszprémben nem csak az elegáns Ünnepi Játékok előadóit, hanem az utcazenészeket is szívesen látják. Több mint egy évtizede.

A klasszikus értelemben vett Utcazene Fesztivál - ahogy az elmúlt 11 évben - továbbra is ingyenesen látogatható. Belépőjegy kizárólag a Veszprémi Várban található színpadhoz kell, amely a későbbi Veszprémi Fesztiválnak is fő helyszíne lesz. További színpadok az Óváros téren, a Séd mozinál és a Fortuna udvarban állnak. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a főszponzor az OTP, a zsűri ugyanis egymillió forintos fődíjról dönt. A zenekarok nagyjából minden elképzelhető könnyű, alternatív és egyéb stílust képviselnek a Kiscsillagtól a Hollywoodoo-ig, közös vonásuk, hogy ereszd el a hajamat. Évközbeni bázisuk Venezuelától Vuvuzeláig ugyancsak változatos földrajzi elhelyezkedést mutat.

Arról, hogy a fesztivál meghívott együttesei közül a spanyol Los Aslándticos tagjai mit tudnak rólunk, miután még otthon beguglizták a Hungaryt, és mit éltek át a fesztiválon tavaly, a fesztiválhonlapon a következő vendégszöveget találtuk:

„Nem tudtuk, hogy ilyen sok zenész fog játszani, ennyi utcasarkon, hogy ekkora túláradó vidámság lesz, sem ennyi nyitott ember, ennyire kedvesek, és hogy ennyire vágynak a szórakozásra. Senki nem figyelmeztetett bennünket, hogy Los Aslándticos rajongók fognak végigkísérni minket négy napon át és a négy egymást követő fellépésen, akik a lemezünkkel tanulnak spanyolul, hogy új barátokat szerzünk, és hogy egy felejthetetlen utazás lesz. Mindazoknak, akik olvassák ezt, szeretném elmondani, hogy az Utcazene Fesztiválon az ember magába szippanthatja a zene keletkezését, és érezni, hogy az utcákra visszaszáll ez a légzés. ... Nincs minden fenn a világhálón. Nem tudjuk elfelejteni. Ezt át kell élni."

Utcazene Fesztivál
Veszprém - több helyszínen
Július 13-16

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Elhunyt Venczel Vera

A Jászai Mari-díjas színművész idén márciusban töltötte be 75. életévét. Több mint ötven éven át volt a Vígszínház tagja, halálának hírét színháza tette közzé.
Színház

Új bemutatóval ünnepli Szakonyi Károlyt a Rózsavölgyi Szalon

Október 26-án, Szakonyi Károly 90. születésnapján mutatja be a Rózsavölgyi Szalon a drámaíró A hatodik napon című darabját, melyet Dicső Dániel rendező és Hárs Anna dramaturg bújtatott modern köntösbe.
Zenés színház

Kiemelkedő alkotókat díjaztak a Magyar Operett Napján

A hagyományokhoz híven idén is átadták a Budapesti Operettszínházban az évad legjobb musical- és operettszínészének járó kitüntetéseket, valamint díjazták a legígéretesebb pályakezdőt. Emellett elismerést adott át a Musica Hungarica Kiadó képviseletében Éliás Tibor, a kiadó alapítója is.
Jazz/World

Magyarországon lép fel a norvég jazzdíva, Rebekka Bakken

November 2-án pótolja tavaly elmaradt koncertjét a Müpában Rebekka Bakken, aki zenéjével előszeretettel távolodik el a hagyományos műfaji kategóriáktól és otthonosan mozog a pop, illetve blues világában is.
Vizuál

Ahol a diákok szombaton is iskolába akarnak járni - Erős István rektor a Képzőművészeti Egyetem jubileumi évéről

A jubileumi, 150. tanév gazdag programsorozatáról, a képzőművészet újrapozicionálásáról, pedagógiai módszerekről és új tanszékek indításáról beszélgettünk a Magyar Képzőművészeti Egyetem nemrég kinevezett rektorával, Erős Istvánnal, aki azt is elárulta, hogy mitől tart a legjobban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Világzenei és jazz-sztárok, lemezbemutatók, évfordulók a Fonóban

A Huur Huur Tu világhírű torokénekesei, az izraeli, magyar felmenőkkel is rendelkező Omer Klein jazz-zongorista és triója és Marta Töpferová Csehországból származó, az USA-ban élő egyedi hangú dalszerző-énekes Milokraj nevű formációja is szerepel a zeneház novemberi műsorán.
Jazz/World ajánló

Magyarországon lép fel a norvég jazzdíva, Rebekka Bakken

November 2-án pótolja tavaly elmaradt koncertjét a Müpában Rebekka Bakken, aki zenéjével előszeretettel távolodik el a hagyományos műfaji kategóriáktól és otthonosan mozog a pop, illetve blues világában is.
Jazz/World ajánló

Vedd ölbe, ringasd, énekelj!

Vedd ölbe, ringasd, énekelj! – ezzel a gondolattal hívja a Pesti Vigadó a kisgyermekes családokat három év alatti gyerekekkel a Ringató-foglalkozásokra, ahol cél a zenei élmény.
Jazz/World ajánló

A brazil zene esszenciája

A legendás Grammy-díjas brazil énekes, gitáros és dalszövegíró, Gilberto Gil október 22-én a Liszt Ünnep keretében, a MOM Kulturális Központban ad nagyszabású koncertet.
Jazz/World ajánló

Minden, amit Cory Henryről tudnod kell

Egy zseniális alkotó, aki egyszerre lenyűgöző zongorista, énekes, producer és dalszerző. Hatéves kora óta áll színpadon, számtalan műfajban bizonyított a gospeltől az r&b-n át a jazzig, és olyan világsztárokkal dolgozott, mint Bruce Springsteen, a The Roots, a Boyz II Men, Kenny Garrett, Kanye West vagy az Imagine Dragons, a Snarky Puppy tagjaként pedig több Grammy-díjat nyert. Ő Cory Henry, akinek Müpa-beli lemezbemutató koncertje az ősz egyik legjobban várt zenei eseménye. El is meséljük, miért!