Jazz/World

„Az ütőhangszerek letisztult erejével”

2017.07.06. 09:30
Ajánlom
Július 28. és 30. között másodszor kerül megrendezésre a Velencei-tavi Ütős Fesztivál, idén az agárdi szabadstrandon. A tavaly útjára indított nagy sikerű, ingyenes ütőhangszeres seregszemle művészeti vezetője Ölvedi Gábor, aki jelenleg tizenkét formációban zenél.
Ölvedi Gábor

Ölvedi Gábor (Fotó/Forrás: Szabó Márton)

- Hiánypótló szándék vezette az Ütősfeszt életre hívásában?

- A Kongattack formációnak köszönhetően immár húsz éve pezsgő ütőhangszeres élet zajlik Agárdon. Nyaranta hétvégeken több száz embert megmozgató eseménynek számítanak az általunk szervezett kongapartik és a koncertjeink. Szó szerint alulról kezdtük, hiszen az első fellépésünk az agárdi aluljáróban volt, amely részben a mai napig fontos színtere a működésünknek. Az Ütősfeszttel az a célunk, hogy a Velencei-tó környékét felpezsdítsük világzenei szempontból is. Nyílt szándékunk, hogy ebben a műfajban alkotó együtteseket is megjelenítő fesztivált hozzunk létre. Szeretnénk kissé populárisabbá tenni az ütőhangszeres kultúrát. Ezért olyan zenekarokat hívunk, ahol vagy kizárólag ütőhangszerek vannak jelen, vagy nagyon erőteljes és stílusos az ütőhangszeres jelenlét a zenében.

- Milyen együtteseket ajánl az idei fesztivál programjából?

- A Ütősfeszt házigazdája a Kongattack, amellyel a pénteki nyitónap fő koncertjeként világkörüli utazást teszünk az ütőhangszereinkkel. A szombati nap legnagyobb „dobbanása” pedig a máltai Tribali együttes koncertje lesz, amely egészen különleges, pszichedelikus, spirituális műfajt képvisel, amiben mindenféle hatások vegyülnek a rocktól az egzotikus, érzéki folkmetálon át a szitáros játékig. Az Ataru Taiko zenekar a legkomolyabb japán taikodobos együttes Magyarországon. Elképesztő hangzással, fénytechnikával és látványshow-val lépnek fel. Tavaly ez volt az egyik legnézettebb és legsikeresebb produkció. A Meszecsinka együttes szintén nagy kedvenc ebben a műfajban, igazi pszichedelikus világzenét játszanak, amely számomra a legigényesebb és leghitelesebb Magyarországon. A Kurul Dobosok szintén fellépnek a fesztiválon, színtiszta ütőszenét játszanak a magyar hagyományokra támaszkodva. Nagyon érdekes színfolt a DaWhy zenekar, amely igazi stíluskavalkád, keleties, világzenei, rockos-metálos hangzással. Egy olyan, öttagú fúvósszekcióval rendelkező nagyzenekarról van szó, olyan repertoárral, amilyet nem tudok másikat az országban.

- Milyen távlati céljaik vannak az Ütősfeszttel, milyen irányban szándékozzák kiszélesíteni a fesztivált?

- A kultúrák egymásra hatása az, ami leginkább érdekel, hiszen itt, Közép-Kelet-Európában ennek voltunk és vagyunk a részesei a kezdetektől.

Szeretném a jövőben vegyíteni, megismertetni, egymás mellé rendelni a látszólag különböző kultúrákat, és rámutatni a közös forrásra.

Összeereszteni a színpadon a dobosokat, hogy beszélgessenek a nagyközönség előtt a hangszereiken.

- Az ön fő csapásiránya a világzene. A magyar néptánccal, népzenével kezdte, a dzsessz- doboláson keresztül jutott el a közel-keleti ütőhangszerekig. Milyen irányban szeretne még kísérletezni, fejlődni?

Életfogytig tartó tanulásban vagyok negyvenes éveimben is.

Mindig az érdekelt, hogyan képesek kommunikálni egymással a kultúrák a zenéjükkel, és ebből a kommunikációból milyen egymásra látások, egymásra találások, milyen új világok és terek születnek.

- Előbb a buddhizmust, majd a védikus kultúrát a Krisna-völgyben töltött évek alatt tanulmányozta és ismerte meg, integrálta a zenéjébe. A dobolás egyfajta transzállapot közvetítésének az eszköze?

- Az ütőhangszerek, a különböző membrafonok a legelső hangszerek, amelyek kezdettől fogva társai voltak a lelki életnek. Révülést, transzállapotot segítettek elő a dobok. Igazából most is ezt a célt szolgálják.

Nem véletlenül olyan népszerűek 25-30 éve az olyan rendezvények, ahol elektronikus vagy technozene szól, ami visszavezethető oda, hogy az embereknek igényük van ezekre a letisztult, monoton lüktetésű zenékre, a transzos, táncos élményekre.

Élő dobokkal és dobosokkal a legjobb megszólítani őket, hiszen így történik igazi kommunikáció a zenészek, táncosok, lelkek között.

- Országszerte közösségi dobolásokat szervez, saját ütőhangszeres módszert tanít. Miben áll ennek a lényege?

- A jazzdobiskola után egy évig játszottam jazzsztenderdeket, de ez nem volt túl izgalmas számomra, majd közel-keleti ütőhangszereken kezdtem tanulni. A modern és a tradicionális módszert vegyítve tanítok, adom át az ősi tudást.

Számomra is meglepően nagy érdeklődés mutatkozik manapság a dobolás iránt.

Meglátásom szerint ez arra vezethető vissza, hogy az emberek igénylik, hogy ne csak verbálisan kommunikáljanak. Talán érzik, hogy sokkal árnyaltabb módon tudják kifejezni magukat és megismerni egymást a szavakon túl a zene, esetünkben az ütőhangszerek letisztult erejével.

- Gyakran dolgozik együtt kortárs és orientális táncosokkal, több táncszínházi előadásban is közreműködik. Jelenleg milyen projektekben vesz részt?

Nem elégít ki, hogy csak egy- két műfaj van jelen az életemben.

Muszáj több csatornán kiáramoltatni magamból azt a rengeteg zenét, érzelmet és szenvedélyt ami belém szorult. Jelenleg talán a Holddalanap, a DaWhy zenekarok a legdinamikusabbak az életemben, illetve Juhász Kata társulatával gyerekeknek tartunk igényes, kissé talán szürreális, kortárs táncos, élő zenés előadásokat. De talán még ezek közül is kiemelkedik a Samsara Boulevard mantra zenekarunk, amelyik az egyik legfontosabb, legszebb vonal jelenleg az életemben. Hamarosan lemezbemutató koncertre készülünk, hiszen heteken belül jelenik meg az első stúdióalbumunk, a Healing Forest. Ezen kívül a DaWhy bandánkkal még az Ütősfeszt előtt két nappal lesz egy nagy koncertünk az A38-as hajón, a máltai Tribali együttessel közös esten.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Elmezavara miatt nem ítélik el a zongoraművész volt feleségét, aki megölte két gyermeküket

 Egy texasi bíró hétfőn elmezavara miatt nem találta bűnösnek két kislányuk meggyilkolásában Vagyim Holodenko ukrán zongoraművész volt feleségét.
Zenés színház

Kalocsai Zsuzsa: „A szívünk-lelkünk benne van”

Kalocsai Zsuzsa született díva, igazi primadonna, aki nem csak csodás hangjának, hanem belső eleganciájának, királynői megjelenésének köszönhetően érdemelte ki a Budapesti Operettszínház közönségének szeretetét.
Klasszikus

Bolhás kutyus vette el a színpadot a hegedűművész Quentin Tarantinótól

A szégyentelen Blöki dörgölőzött, hempergőzött, vakarózott, és a füle botját sem mozdította a zenére. Most ez a szakasza van az évnek.
Klasszikus

Boros Misi: „Minden egyes hangra érdemes odafigyelni”

Nyaralásról, fociról, gyakorlásról kérdeztük Boros Misit, beszélgetésünk során a Bogányi Gergellyel közös Arénakoncert is szóba került.
Vizuál

Kiállítják az első bécsi női fényképész századeleji portréit

Művészek, arisztokraták és más hírességek a század elejéről Klimttől Picassóig a Madame d'Ora néven dolgozó Dora Kallmus fotográfiáin a bécsi Leopold múzeumban.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

„Próbálok nem dobosként hozzáállni a zenéléshez”

Gyárfás Attila egy sokat gondolkodó ember benyomását kelti, de a zenében pont ennek ellenkezőjére, a lehető legnagyobb ösztönösségre és szabadságra törekszik. Zenekarával nemrég jelentette meg Cloud Factory című albumát, ennek apropóján kérdeztük zenei vízióiról.
Jazz/World blues

A blues nem más, mint életérzés

Ezt vallja a VI. Óbudai Blues Fesztivál egyik amerikai fellépője, Big Daddy Willson. A július 23. és 27. közötti eseménysorozat idén is a műfaj legfontosabb hagyományaival és a legélesebb kortárs jelenével való találkozást ígéri.
Jazz/World lemez

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg júliusban!

Új – régóta időszerű – sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent magyar és külföldi kiadványok közül. Az első cikk jogán megengedjük magunknak, hogy az előző hónapok terméséből is válogassunk.
Jazz/World marokkó

Igazi riport egy marokkói popfesztiválról

Essauriában, a Gnawa és Világzene Fesztiválon járt szerzőnk, ahonnan egészen ambivalens érzésekkel távozott.
Jazz/World ajánló

Klezmer színesíti a Vajdahunyadvári Fesztivált

A 27. Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál a hagyományos komolyzenei koncertek mellett idén is otthont ad a klezmer muzsikának. Július 16-án a Sabbathsong Klezmer Band koncertjét élvezhetjük, ezt követően pedig „Mozart est” várja a kikapcsolódni vágyókat.