Azt követik, amit Debussy követett – Páros interjú Harcsa Veronikával és Razvaljajeva Anasztáziával

Mióta ismeritek egymást?

RA: Három éve kerestem meg Veronikát a menedzserén keresztül azzal, hogy lenne-e kedve valamit feldolgozni a klasszikus repertoárból, és azóta is tart ez a munkakapcsolat.

HV: Volt több közös ismerősünk is, Násztya mégis a lehető legdiplomatikusabb módon keresett meg. Akkor már elvétve próbálkoztam azzal, hogy klasszikus dalokat énekeljek – pont egy ilyen kísérletemet látta az interneten –, tehát nem kellett sokáig győzködni. Nagyon izgatott, hogy hogyan lehet nem klasszikus énekhanggal klasszikus művekhez nyúlni. A közös műhelymunka évekig zajlott, és amikor 2019 végén Fenyvesi Márton csatlakozott hozzánk, akkor éreztük, hogy megtaláltuk a formát.

Harcsa Veronika (Fotó/Forrás: Csabai Kristóf / Fidelio)

Így született a Debussy NOW!, amelynek anyagából most lemez készült a BMC kiadásában. Egyikőtök kifelé igyekszik a klasszikus közegből ezzel a projekttel, másiktok pedig befelé?

HV: Nem húznék ilyen szigorú határvonalakat.

Egy éve járok klasszikus énektanárhoz, Kéringer Lászlóhoz, de nem azért, hogy a klasszikus technikát elsajátítsam, hanem hogy minél több színt tudjak énekelni ezekben a dalokban, és ebből az irányból is felfedezzem a hangom lehetőségeit.

RA: Próbálunk nyitottak maradni és nem félni kísérletezni. Ezek sokszor használt szavak, de gyakran kiderül – én magamban is tapasztaltam már ezt –, hogy hangoztatjuk őket, de valójában nem vagyunk igazán nyitottak a komfortzónából való kilépésre.

Razvaljajeva Anasztázia (Fotó/Forrás: Csabai Kristóf / Fidelio)

Tanultatok egymástól?

HV: Persze, rengeteget! Engem nagyon inspirál Násztya, és izgalmas volt követni, ahogy megismerkedett az improvizációval. Különleges számomra, ahogy ő rögtönöz, azzal a klasszikus háttérrel, amit elsajátított.

RA: Rengeteg új tapasztalatot és tanulnivalót tartogatott ez a munka.

Óriási élmény volt, hogy amikor először színpadra álltunk vele, mély nyugalom és boldogság volt bennem, mert azt éreztem, hogy mindent megtettem, amit lehet. Ez az érzés sokszor elvész számomra a klasszikus zenében, mert valahogy mindig kevés az idő és a tökéletes interpretáció igénye kerül nyomasztó túlsúlyba.

Harcsa Veronika (Fotó/Forrás: Csabai Kristóf / Fidelio)

A zongora helyett hárfát hallunk, klasszikus ének helyett Veronikát, Fenyvesi Márton pedig mindezt élőben „effektezi”. Amikor meghallottam ezt a koncepciót, azt gondoltam: hát ez éppen olyan extravagáns, mint amilyen Debussy zenéje volt a századelő Párizsában.

HV:

RA: Kassai Lajos lovasíjász mondata jut eszembe, aki azt mondta: nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek. Nem azt a hangzást vagy interpretációt kerestük, ami tökéletesen olyan, mint ami Debussy korában megszólalhatott, hanem az irányt követtük, amit a zeneszerző is izgalmasnak talált, aki hasonlóan nem volt egy konvencionális figura abban a korban, amelyben élt.

Kapcsolódó

Debussy a klasszikus címkéje nélkül

Megjelent Harcsa Veronika, Razvaljajeva Anasztázia és Fenyvesi Márton első közös lemeze, amelyen Debussy-dalok hallhatók modern és izgalmas köntösben, úgy, ahogy még biztosan nem találkoztunk velük. Hiányzik az a hang, amit ez a megjelenés képvisel.

Gondolkodtok a következő közös projekten?

HV: Annyit mondunk csak: benne van a levegőben.

Razvaljajeva Anasztázia (Fotó/Forrás: Csabai Kristóf / Fidelio)

Násztya, egy interjúban azt mondtad, személyiség alapján választasz kamarapartnert. Egyszerű kijelentés, mégis meglepett. Miért fontos ez?

RA: Valóban egyszerű igazság, de eltartott egy ideig, míg felismertem magamban ezt az igényt. A művészet, a zene nem leválasztható a személyiségről. Gyakran érzem, hogy azokkal, akikkel emberként sem jövök ki igazán jól, zenélni sem tudok igazán mélyen.

Úgy hallottam, hogy acélbetétes bakanccsal jártad a kamaszkorodat, és rockzenekarban énekeltél. Átalakítottad ezeket a lázadó energiákat?

RA: Inkább egyfajta szenvedélyes érdeklődésnek nevezném a dolgot, amely egyre inkább erőre kap bennem, ahogy úgy érzem, hogy van az ötleteimnek létjogosultsága.

Az sem megszokott, hogy valaki 21 évesen határozza el, hogy énekesnő lesz. Veronika, veled így történt. Voltak falak, gátak, amiket le kellett dönteni?

HV: Valóban későn döntöttem el, hogy zenész leszek, bár korábban végig tanultam zenét, ekkor vált mindennapos részévé az életemnek. A színpad ismerős volt, hiszen gyerekkoromban néptáncoltam, és mivel szépen beszéltem, gyakran én konferáltam, tehát a mikrofon sem volt szokatlan. Nagyon jó kislány voltam, mindig megcsináltam a házifeladatot, de

Nem csak a jazz szűkebb közönsége ismeri a neved, miközben a zenéd egyáltalán nem mainstream.

HV: Az az igazság, hogy korábban jóval inkább a mainstream volt, sokan az Erik Sumo Bandből, vagy a Miu, mi újság? és a Summertime énekeseként ismertek. Szerencsére a közönség jó része jött velem, amikor újabb dolgokkal kísérleteztem. Azt is mondhatom, hogy együtt nőttünk fel velük.

Razvaljajeva Anasztázia és Harcsa Veronika (Fotó/Forrás: Csabai Kristóf / Fidelio)

Őrület ez a 2020-as év. A karanténmagányból a #freeSZFE rázott fel minket, most pedig nyakunkon a vírusjárvány második hulláma. Hogy élitek meg ezeket a hónapokat?

HV: Őszinte leszek: engem megvisel ez az időszak. Egyben vagyok, jól vagyok, de a környezetemben látom, a zenészeket nyomasztja a helyzet, és az, hogy elhúzódó válságra számíthatunk a mi szektorunkban. Egyben igyekszem kihasználni, hogy másra van időm és lehetőségem. Most például azért ülünk itt a Jurányi Házban, mert a Tünet Együttessel próbáltam, egy olyan darabban segítem a táncosok felkészülését, amiben nem csak táncolnak, hanem hangokat is kiadnak. Erre például nem lenne időm, ha úgy zajlanának a turnék, mint egy normális évben.

RA: Megálljt parancsol ez a világméretű jelenség, alkalmat ad arra, hogy elgondolkodjunk mit és hogyan csinálunk, milyen hellyé szeretnénk tenni ezt a világot, mire használjuk a technikai vívmányainkat. Egy indián mondás szerint néha le kell ülni és megvárni, míg utolér a lelked. Ezt érzem most, még akkor is, ha egy ilyen rossz helyzetben nehéz konstruktívan gondolkodni és örömöt találni.