B opció soha nem volt – beszélgetés Veres Mónika Nikával

Hogyan kezdődött a közös munka?

A Pannon Filharmonikusok kerestek meg, maga az ötlet Illényi Pétertől származik, aki rendszeresen vezényli vendégként a zenekart, és Vass Andrással, az együttes állandó karmesterével ők az ötletgazdái és fő motorjai ezeknek a rendhagyó koncerteknek. A debütálásom a Barbra Streisand-műsorral volt, majd jött a Sinatra-est, ami óriási élmény volt, mert együtt énekelhettem Farkas Gábor Gábriellel, akit a mentoromnak tekintek. A pályám elején sokat dolgoztunk együtt az Orfeumban, rengeteget tanultam tőle. Mindig azon kapom magam, hogy csak figyelem, és iszom a szavait. Végtelen bölcsesség, érzékenység és intelligencia árad belőle. Másik partnerem szintén nagy kedvencem, Magyar Bálint, akivel az idei Tina Turner-koncerten is együtt lépünk színpadra.

Másként készülsz egy ilyen nagyzenekaros fellépésre, mint a saját koncertjeidre?

Óriási élmény egy-egy ilyen alkalom, hiszen nem tudok mindennap nyolcvan fős szimfonikus zenekarral színpadra állni. A saját koncertjeimen is többnyire feldolgozásokat énekelek, de az, hogy itt egy az egyben tud megszólalni az, amit a zeneszerzők annak idején megálmodtak, – mert ugye a Sinatra- és a Streisand-dalok is többnyire komoly, nagyzenekari kísérettel íródtak – az egészen elképesztő.

De igazából nem kell másként készülni. A hangszerelést Vass András végzi, nekünk, énekeseknek vannak külön zongorás próbáink, a zenekar is gyakorol a szólisták nélkül, aztán jönnek a közös zenélések. Az külön lenyűgöz, hogy nézem ezeket a zenészeket, akik többnyire klasszikust játszanak, és látom, mennyire élvezik, hogy kalandozhatnak, és teljesen mást csinálhatnak, mint a mindennapokban. Azt is borzasztóan élvezem, ahogy a klasszikus zenekar kiegészül a beat szekcióval, ettől lesz hátborzongatóan jó a hangzás.

Farkas Gábor Gábriel, Veres Mónika Nika és Magyar Bálint (Fotó/Forrás: Vass Benjámin / Pannon Filharmonikusok)

Közösen ötleteltek egy-egy programra készülve?

A Streisand-koncertre készülve több olyan dalt is javasoltak a fiúk, amiket korábban nem hallottam. Már az fontos tanulás volt, hogy ezeket megismerhettem. A Tina Turner-koncert esetében szabad kezet kaptam: várják az ötleteimet. Tina Turnerből sugárzik a nőiség, és olyan magabiztosság jellemzi, amitől szinte kiráz a hideg. Nekem ő egy ikon és példakép. Természetesen átbeszéljük, mi az, ami megvalósítható, mi az, amiből András izgalmas, különleges hangszerelést tud készíteni. Muszáj együtt gondolkodni, mert bár alapvetően a Pannon Filharmonikusok van fókuszban, szólistaként mégis csak ott áll elől az ember, és

Különösen azt szeretem ezekben a fellépésekben, hogy olyan dalokban próbálhatom ki magam, amikre máshol nincs lehetőségem. Nagy ívű, már-már jazzbe hajló, lírai számok Streisand esetében, örökzöld swingek Sinatrától. A Tina Turner-számok annyiban kivételek, hogy azokat a saját koncertjeimen is szoktam énekelni. Ezek még azok az idők voltak, amikor az előadóművészeken volt a fókusz, nem volt nagy színpadi show, az énekesek a saját egyéniségükkel, erős színpadi jelenlétükkel, kisugárzásukkal varázsolták el a nézőket. Engem is mindig ez érdekelt, sosem a külsőségek, nekem is az a fontos, hogy én magam meg tudjam tartani a közönség figyelmét.

Miközben megvan benned a Tina Turnerhez fogható, erős egyéniség, és képes vagy uralni a színpadot, mégis gyakran beállsz vokálozni egy-egy zenész vagy zenekar mögé. Miért?

Sok-sok éven keresztül dolgoztam különféle előadókkal koncerteken, lemezeken. Stúdiómunkákban most is nagyon szívesen közreműködöm, mert ezek igazán jó zenei feladatok. Babos Gyuszi bácsi, akivel majdnem hét évig zenélhettem együtt a jazz-zenekarában, rávezetett arra, hogyan tud a hang hangszerként működni. Én is azt gondolom, hogy

amit megszólaltatok, de ő azt is megtanította, hogy az emberi hang gyakran olyan célt szolgál, mint egy fúvós menet, egy hárfa bejátszás vagy egy billentyű téma, tehát az összhatásban, a zene komplexitásában van jelentősége. Valahogy így tekintek a vokálozásra. Egyébként pedig nagyon sokat tanultam belőle. Figyeltem, hogy működnek a frontemberek, és próbáltam saját magam számára lefordítani: mi az, amit én ebből használni tudok, vagy épp mi az, amit nem szabad csinálnom. Volt egy énekes kolléganőm-barátnőm, egy elképesztő jó humorú csaj, mindig csodáltam, ahogy beszélt a közönséggel. Emlékszem, amikor először álltam egyedül a színpadon, rettegtem, hogy nem tudok olyan jó lenni, mint ő. Aztán az évek során rájöttem, hogy nekem olyannak lennem, amilyen én vagyok, azokkal a gondolatokkal, amik az enyémek, mert az működik.

mert bár Magyar Bálint csatlakozik hozzám, a témából adódóan szinte egész este én énekelek. Szeretek kapcsolódni a közönséggel, oldani őket, kíváncsi vagyok, hogy egy ilyen típusú koncerten mennyire lesznek bátrak a nézők. Mind a Kodály Központban, mind a Müpában nem titkolt célom, hogy felállítsam az embereket. Meglátjuk... (Nevet)

Veres Mónika Nika (Fotó/Forrás: Pannon Filharmonikusok)

Van kedvenced a Tina Turner-dalok között?

Érdekes, ha párhuzamba kellene állítanom másik nagy kedvencemmel, Whitney Houstonnal, neki sokkal több számát tudnám felsorolni. Tina Turnert inkább mint jelenséget, mint előadót és mint elképesztő energiát szeretem, nem feltétlen bontom le kedvenc dalokra. Ő hihetetlenül erős érzékiséget képviselt a színpadon, ami az összes számában ott van, és azt gondolom, hogy ezzel abszolút tudok azonosulni. Én magam nem az a „vadállat” vagyok, mint Tina Turner, persze van az a Móni is, de

De persze nagy kedvenc a Proud Mary, a River Deep – Mountain High és a Private Dancer is, ami nem lesz a mostani koncerten, lesz viszont helyette a Golden Eye, ami nekem kicsit mély hangfekvés, kíváncsi vagyok, mi lesz belőle... (Nevet)

Fiatal korod óta szerepelsz színházi produkciókban is. A véletlen hozta így, vagy ez tudatos döntés volt?

Az Operaház Gyermekkarában énekeltem, sokáig vágytam arra, hogy például az operettszínházas Valahol Európában-előadásban, vagy a Madáchban az Isten pénzében szerepelhessek, de sajnos mindig a fiúkat vitték... Az Operában persze kipróbálthattam magam azokban a művekben, ahol gyerekkórus is megszólalt, és nagyon élveztem. Valahogy ott indult el bennem a színház iránti szeretet. 2006-ban az 56 csepp vér című musicalben volt az első igazi színházi szerepem. Rögtön főszerep, az Arénában, Kaszás Attilával, Forgács Péterrel, Balogh Erikával, Miller Zolival – erős indítás! (Nevet) Húszévesen belecsöppenni egy ilyen csapatba... Szerintem egyébként fel sem fogtam. Csodálatos próbaidőszak volt. Attila a szárnyai alá vett minket, kezdőket, mindenben segített, támogatott. Igazi csapatmunka volt, amiben amúgy maximálisan hiszek, a koncertjeimre is szeretek így készülni. Utána jött a We Will Rock You, a Covid előtt mutattuk be a Sztárcsinálókat Szente Vajk rendezésében, ami sajnos nem tudta kifutni magát. Tavaly pedig egy igazi csoda történt, bekerültem a SIX című musicalbe a Madách Színházban. Amikor Szirtes tanár úr felhívott a hírrel, na az egy olyan telefon, amit soha nem felejtek el. Büszkeség és jó érzés, hogy a sok befektetett munka meghozza gyümölcsét, hogy az előadás végén tényleg kihúzott vállal tudsz meghajolni.

és a sok-sok dicsérő üzenetet. De ettől függetlenül mindig zavarba jövök, ha úgy mutatnak be, hogy színész-énekes. Olyankor mindig mondom, hogy ne essünk túlzásba, attól, hogy több zenés darabban szerepeltem, még nem vagyok színésznő. Bár kétségtelen, hogy imádok színházban játszani, egyébként pedig a próbaidőszak a kedvencem.

Veres Mónika Nika (Fotó/Forrás: Vass Benjámin / Pannon Filharmonikusok)

Melyik zenei stílus áll közel hozzád?

Nagyon szeretek táncolni, imádom azt az energiát, ami a táncból árad, a saját koncertjeimen is mindig megmozdulok, a SIX-ért ezért is vagyok nagyon hálás, mert ott aztán van erre bőven lehetőség, mostanában mégis egy olyan gondolat formálódik bennem, hogy szívesen csinálnék egy lágyabb, jazzesebb műsort. Nem azért, mert 38 évesen most épp nyugvó korszakomat élem, hanem a lelkemnek jólesne. Egyébként nincs kedvenc előadóm ebben a műfajban, de sok ilyen zenét hallgatok, ha épp nem tanulok valamit, mert amikor készülök egy-egy fellépésre, akkor azok a dalok járnak a fejemben. De csak addig hallgatok egy dalt, amíg az alap tájékozódási pontokat megtalálom, utána már nem, mert nem akarok hasonlítani az eredeti előadóhoz,

Sosem volt olyan, hogy elment a kedved az énekléstől, hogy úgy érezted, mással kellene foglalkoznod?

Soha. Olyan időszakom volt, hogy azt éreztem, nem fejlődöm. Rácz Ferenc tanár úr tartott előadóművészet órát a kőbányai zenesuliban, ő mondta, hogy sokszor akkor történik meg a változás, amikor azt érzed, hogy megrekedsz. Gyakran gondolkodtam azon, hogy el kellene mennem énektanárhoz, az talán segítene, mert persze voltak énektanáraim, de ők soha nem akarták megmondani, hogyan énekeljek, milyen stílusban, milyen díszítéssel, milyen hanghordozással. Sokszor úgy voltam vele, hogy valami újat kellene próbálni, a hangi adottságaimból valami mást kihozni. De B opció soha nem volt. Egyszerűen azt érzem, hogy a jóisten fogja a kezem, és terelget ezen az úton, még az olyan mély gödrökből is sikerült felállni, mint amit a Covid jelentett, amikor teljesen leállt az élet. Akkoriban nagyon kétségbe voltam esve, sokat sírtam, teljesen reménytelennek tűnt minden. De aztán csodás munkák és feladatok találtak meg, amiktől kivirult a lelkem, és ez szerencsére máig így van.

Látszik is, hogy jól vagy. Csak úgy sugárzol!

Köszönöm. Kezdem megtalálni az egyensúlyomat. Az viszont tény, hogy

Volt olyan időszak, amikor nem éreztem magam elég szabadnak abban, amit csinálok, és akkor el kellett beszélgetnem magammal: ez az, amit egész életemben akartam, szeretem, és csak rajtam múlik, hogy tovább tudjak lépni. Óriási dolog, hogy 25 évem van már ebben a szakmában – mindenféle pozícióban, minőségben, hol az emberek szeme előtt, hol nem, de megmaradtam a zenénél. Kiváltságos helyzet, hogy azzal foglalkozhatom, amit szeretek. De amikor a színpadról lejövök, egy normál csaj vagyok. Erre próbáltam mindig figyelni, hogy ez a kettő balanszban legyen.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Veres Mónika Nika (forrás: Pannon Filharmonikusok)