Jazz/World

Babos koncert a Tháliában

2005.10.09. 00:00
Ajánlom
A Babos Project Special 2005. október 28-án, este nyolc órai kezdettel ad koncertet a Nagymező utcai színpadon. „Közép-Európai-Kortárs Zenekar” – Babos Gyula így nevezi a formációt. "A térség zenei kincseit szeretném integrálni az általam képviselt improvizatív összefoglaló zenébe.”

„Ehhez fantasztikus partnereket találtam. A zongorán Szakcsi Lakatos Róbert játszik, aki a Basel-i Zeneakadémia klasszikus, majd jazz tanszakán tanult. Legjelentősebb elismerése a Montreux-i jazz zongora-verseny első díja. Dobokon egy új felfedezett, Balogh László, basszusgitáron és bőgőn a méltán elismert Hárs Viktor játszik. A különleges adottságú Veress Mónika énekkel, s éneken alapuló hanghatásokkal járul a zene megvalósításához" - nyilatkozta Babos.

A hazai jazzélet legismertebb gitárosa, Babos Gyula 1949. június 26-án született Budapesten. Zenei karrierjének talán legismertebb kezdeti állomásai a Rákfogó és a Saturnus. Már 1966-ban első helyezést ért el a Magyar Rádió jazz versenyén. 1977 óta a Liszt Ferenc Zeneművészéti Főiskola tanára. A '90-es évek elején néhány legendás koncertfellépés következett először a Petőfi Csarnokban Victor Bailey, Terry Lynn Carrington, Jinda György és Szakcsi Lakatos Béla társaságában, majd ötvenezer ember előtt Frank Zappával, később James Moody, illetve Tony Scott, továbbá Szabó Gábor voltak partnerei. A „Sham” című hanglemez felvétele alkalmával a kor legjobb hazai jazz zenészei gyűltek össze. A lemez címében is utalt a már régóta külföldön élő, rendkívül népszerű Jinda György zenei világára. 1994-ben aztán a SONY kiadásában megjelent a gitáros egyik legjobb jazz albuma, a Blue Victory (1996), amelynek szereplői az említett PeCsa koncerten már játszottak együtt. A lemez 12 országban jelent meg.

1997-ben alakult meg a Babos Project Romani, amely számos hazai és külföldi fesztiválon aratott sikert az elmúlt években (Marseilles, Eilat, Bukarest, London, Kassa), s amelynek a SONY cég 1998-ban jelentette meg „Egyszer volt…” című lemezét. 1998-ban a Take Fourral (Pege/Tomsics/Kőszegi) három lemezt készítettek. 2001-ben a legendás Herbie Mannnel készített felvételt. Legújabb albuma, melyet a világhírű ütőhangszeres művésszel, Trilok Gurtuval közös koncerten készített „Hetvenöt perc” címmel, 2004-ben jelent meg limitált példányszámban. 2005-ben új felállásban, Babos Project Special névvel lépnek a közönség elé.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Egy vidám tekintet, egy izgalmas száj – és a kettő között az évek múlása

Évtizedekig kutatta Törőcsik Mari arcait. Fotózta színpadon és magánéletben egyaránt, közel hetven esztendőn át. Kivételes szakmai kapcsolat és mély barátság fűzte a nemrégiben elhunyt színésznőhöz a Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotóművészt, Keleti Évát, aki személyes történetei és képei segítségével járult hozzá, hogy fölidézhessük Törőcsik Mari különleges alakját.
Klasszikus

„Így kell dolgozni, így kell élni” – Tallér Zsófiára emlékezünk

A Fidelio felkérésére Tallér Zsófia három egykori tanítványa – ahogy ő fogalmazott, Petrovics unokák – emlékezik a fiatalon elhunyt Erkel-, Bartók–Pásztory-, Fonogram-, valamint Artisjus-díjas zeneszerzőre.
Vizuál

Catherine Deneuve és Gérard Depardieu új filmjeivel jön a Frankofón Filmnapok

Online rendezik meg a 11. Frankofón Filmnapokat április 22. és május 2. között. A tíz napon át látható válogatásban nyolc olyan játékfilm kapott helyet, amellyel a magyar közönség először találkozhat.
Vizuál

Hartung Dávid és Réder György is a legjobb operatőrök között

Hat kategóriában adták át Kovács László-Zsigmond Vilmos Operatőr Verseny díjait szombat este a Pesti Vigadóban. A közönség a Facebookon nézhette élőben a rendezvényt.
Plusz

Új kutatás bizonyítja a komolyzene felszabadító hatását

A válaszadók 82 százaléka érzi úgy, hogy a komolyzene megnyugtatja, 67 százalékukat pedig inspirálják a klasszikus dallamok - derül ki a Liszt Ferenc Kamarazenekar megbízásából készült reprezentatív felmérés adataiból.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Igazi francia dzsesszcsemege Thomas de Pourquery új lemeze

Korlátoktól mentes, felszabadult, improvizatív zene hallható a francia dzsessz aktuális színfoltja, Thomas de Pourquery új albumán. Az énekes, szaxofonos Droles de Dames című anyaga a magyar BMC gondozásában jelent meg.
Jazz/World podcast

„A jazz passzol a lázadáshoz” – Harcsa Veronikával indul a Fidelio új podcastja, a Fülbemászó

Örök kísérletező, akinek nem kell kompromisszumokat kötnie, ha jazzről van szó. Pályája szorosan összefügg a budapesti Fringe Fesztivállal, ahol először adhatta elő saját dalait közönség előtt, mégpedig komoly sikerrel. Harcsa Veronikával Tompa Diána beszélgetett a Fülbemászóban.
Jazz/World ajánló

Prince egykori zenésze is a Müpa Home fellépői között

Három egyedülálló online koncertpremiert kínál április 16-17-én és 30-án a Müpa Home. Tzumo Árpád zenekara, a Solati Music és a Blahalouisiana mellett látható lesz a basszusgitár dán ikonja, Ida Nielsen koncertje is.
Jazz/World interjú

„Szíven üt, hogy EP már soha többé nem ülhet itt” – Interjú Lukács Miklós cimbalomművésszel

Esterházy Péter születésnapján, április 14-én az E(gy)P(ercesek) – Esterházy-fragmentumok című online produkcióval tiszteleg a Katona József Színház az író emléke előtt. EP írásai Máté Gábor hangján szólalnak meg, játszótársa Lukács Miklós cimbalomművész.
Jazz/World interjú

Vers és elektronika a költészet napján – páros interjú Pátkai Rozinával és Fenyvesi Mártonnal

Elektronika teszi emlékezetessé Pátkai Rozina új lemezén a magyar verseket. Elektronikai eszközökre Fenyvesi Mártonnak is szüksége van, aki az utóbbi időben hangmérnökként és producerként legalább annyit dolgozott, mint gitárosként. Az életben egy párt alkotnak, kézenfekvő volt, hogy együtt ültetjük őket mikrofon elé.