Hogyan kapcsolódik a zenekar a közönségéhez, ha nincsenek koncertek?
Hogyan alkot, gyakorol egy zenész, hogyan jut kifejezési lehetőséghez, hogyan kapcsolódik az alkotótársaihoz, milyen új utakat és lehetőségeket lát, és milyen kompozíciókat hoz létre egy alapvető életfeltételeket veszélyeztető, redukált létezésben?
A Modern Art Orchestra Art of Virus zenei projektje az a fajta kreatív reakció a vírussal beköszöntött globális egzisztenciális válságra, amely pozitív reflexiót ad zenei, művészetelméleti és előadóművészeti értelemben egyaránt a kultúra újraértelmezésének sürgetővé vált kérdéseire a muzsika világában.
Fekete-Kovács Kornél, a MAO művészeti vezetője kilenc hangot indított útjára, és tíz zeneszerzőt kért fel szerte a világon, hogy írjanak rövid kompozíciókat ezekre a hangokra. Ez az első 10 szerzemény adja az Art of Virus tíz ágának alapját. Az volt a kihívás következő lépése, hogy az ágak elindítói két-két zenésztársukat hívták meg, akik folytatták a sort. Pár hónap alatt 486 zeneszerző csatlakozott a projekthez a világ 42 országából.
A nemzetközi alkotói együttműködésen alapuló projekt művészeti célkitűzése, hogy a vírus terjedését és viselkedését szimbolizálja folyamatosan bővülő (mutálódó) kompozíciók formájában.
A zenekar Art of Virus online változatában az első magyarországi karantén időszakában, 2020 tavaszán folyamatos, önmagára reflektáló betekintést is adott a zeneművészeti szereplők élettörténeteibe és kreatív munkafolyamatába Facebook élő adásokban és Youtube-videókban.
A MAO a 2021/22-es évadban kiemelt hangsúlyt fektet a 2020-ban online elindított zeneszerző kezdeményezés művészeire és kapcsolódásaira. Az évad elején elindult, tíz részesre tervezett koncertsorozat a kilenc hangból álló vírustörzs kompozícióit mutatja be minden alkalommal egy meghívott AOV-zeneszerzőt is bevonva a repertoárba.
Az Art of Virus projekt élő koncertjeivel a zenekar a különleges, új kompozíciók és a nagyzenekari zenei élmény mellett beengedi közönségét az alkotói önreflexió terébe is.
A sorozat következő koncertjén a Bacsó Kristóf által elindított ág darabjait hallgathatja meg a közönség és David Dorůžka, a nemzetközi hírű gitáros, zeneszerző lesz a MAO vendége.
Bacsó Kristóf a Modern Art Orchestra szaxofonistája, a zenekar kreatív műhelyének amerikai jazz oktatásban tanult művésze, a Zeneakadémia jazz tanszakának vezetője, aki hangszeres játéka mellett kompozícióival és hangszereléseivel is alakítja a MAO hangzásvilágát. A nemzetközi színtéren is elismert zeneművész az AOV #7 ágának beindítója, Fekete-Kovács Kornél nominálása nyomán.
David Dorůžka a cseh jazz-kultúra egyik kiemelkedő muzsikusa, aki - amellett, hogy 14 éves kora óta professzionális zenészként működik - hangszeres és zeneszerzői tanulmányait világszínvonalú zenészlegendák mentorálása mellett végezte. A kivételes tehetségű zenész a mainstream jazz valamennyi irányzatát műveli, és a szefárd muzsika és egyéb, keleti eredetű tradicionális zenék színeit is előszeretettel alkalmazza palettáján. Az AOV #7 ágában való közreműködésre Bacsó Kristóf kérte fel.
MAO ART OF VIRUS #7
BACSÓ KRISTÓF feat. DAVID DORŮŹKA
2021. december 12. 19:30
Budapest Music Center
Jegyvásárlás ide kattintva! >>>
Támogatott tartalom.