Jazz/World

Bágyi-koncertek a Nyitott Műhelyben

2012.09.04. 16:30
Ajánlom
Szeptember 6-án Kovács Ferenccel, 13-án Csepregi Gyulával játszik a dobos, akinek mindkét alkalommal Oláh Péter lesz a társa a ritmusszekcióban.

Bágyi Balázs jazzdob előadóművész, zeneszerző, zenekarvezető, tanár és producer 1973-ban Pécsett született. 1998-ban kitüntetéses diplomát szerzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszékén, azóta a magyar és a nemzetközi zenei élet elismert egyénisége. Alkotótevékenysége a színházi zenék, mainstream jazz és világzene mellett - több neves amerikai zenésszel együttműködve - az avantgard jazz területére is kiterjed. Oláh Péter bőgőssel (Trio Acoustic, Cornelio Tutu Band) tizenhat éve játszanak együtt, a hazai jazz-élet egyik legkiforrottabb ritmusszekcióját alkotva.

Hozzájuk csatlakozik szeptember 6-án Kovács Ferenc, aki zongora- és hegedűtanulmányok után 15 évesen kezdett trombitálni. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán megszerzett diploma után több szimfonikus zenekarban játszott, emellett azonban egyéb zenei műfajok megismerésére is hangsúlyt fektetett. A népzenétől a kortárs zenén keresztül a jazzig minden komolyan érdekelte. Együttese, a Magony az elmúlt évek során négyszer nyerte el Magyarországon az év zenekara díját (Emerton-díj), ötször az év lemeze díjat, valamint több aranylemez díjat. 2004-ben Prince Award díjat kapott, 2005-ben pedig Los Angeles-ben a Djabe zenekarral (Táncolnak a kazlak) Surround music díjra jelölték.

A 13-án fellépő trió rangidős vezéregyénisége Csepregi Gyula, a jazz-szaxofonozás régóta élenjáró nemzetközileg elismert alakja lesz.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Én vagyok az igazmondó a zenekarban

Konrád Györgynek kilencvennégy évesen már nem kell kertelnie. Örökifjú, máig kezébe fogja a brácsát, a hegedűt, és olyan egyszerűséggel beszél a zenéről, hogy öröm hallgatni. A zene mellett egy másik szenvedélye is megmaradt egy életen át, a sport. Mellesleg a hosszú élet titkát is elárulta.
Tánc

Elmaradó előadások az Experidance Társulatnál (FRISSÍTETT CIKK)

A Román Sándor vezette társulat közleménye szerint a repertoár bemutatása csak időszakosan szünetel, amelynek oka nyolc táncművész távozása. (CIKKÜNK FRISSÜLT.)
Színház

„Mindent elölről kell mindig kezdeni” – Fodor Tamás a Kult50-ben

Fodor Tamás, a Stúdió K alapítója A vihar és A székek című előadásban nyújtott alakításáért került be a Fidelio Kult50 című kiadványába. Videónkban a független színház mibenlétéről is beszélt nekünk.
Vizuál

Modern rabszolgák, akiket a félelem tart fogva

Maris modern rabszolgaként él napjaink Budapestjén egy családnál, ahol megalázzák, és fizikailag is bántalmazzák. Tuza-Ritter Bernadett másfél évig követte kamerájával az 52 éves asszony mindennapjait, hogy bemutassa, hogyan lehet valakit tíz évig fogva tartani rácsok helyett rettegéssel. 
Tánc

Cáfolja a megszűnésről szóló hírt az Experidance

A társulat ma adott ki sajtónyilatkozatot, melyben „egyértelműen és határozottan visszautasítják” azt a hírt, mely szerint feloszlanának.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World müpa

Női energiáktól pezseg a Jazztavasz

A május 3. és 5. között zajló Jazztavaszon idén három hölgy közvetíti a jazz iránti szenvedélyt – ezúttal basszusgitáron, szaxofonon, illetve énekhanggal.
Jazz/World ajánló

Budapesten játszik John McLaughlin, a gitárlegenda

John McLaughlin, olyan zenészóriásokkal játszott együtt, mint Miles Davis, Jimi Hendrix, vagy Jaco Pastorius, az ő nevéhez fűződik az első jazz-rock album, és a szimfonikus zene, a jazz és az indiai zene legelső fúziója. Ezúttal a The 4th Dimension nevű zenekarával lép fel április 20-án.
Jazz/World ajánló

Szerelmes Chagall – Horgas Eszter és Bálint András estje

A mester életútját követve orosz, zsidó, francia és amerikai klasszikus és jazz zeneművekből válogatott bravúros feldolgozásokat hallhat a közönség május 25-én az Urániában.
Jazz/World hír

A spanyol királyi család is elismerően nyilatkozott a Snétberger-módszerről

A Nemzetközi Roma Napon, április 8-án vette át a Spanyol Roma Kulturális Intézet díját (Nuevos Creadores) Snétberger Ferenc a Spanyol Nemzeti Múzeumban, a Pradóban, ahol a királyi család tagjai is gratuláltak a Felsőörsön zajló tehetséggondozáshoz.
Jazz/World interjú

„Ha valaki nem őszinte, az a jazzben erősen kiütközik” - Interjú Oláh Krisztiánnal

A zongorista Oláh Krisztián mindössze 23 éves, de már nyolc éve profi zenészként működik. Azt meséli, most jött el az a pillanat, amikortól kezdve tudatos szeretne lenni a mindennapokban és a zenekarvezetésben egyaránt.