Jazz/World

Balázs Elemér: „Büszke vagyok, hogy a fiammal dolgozhattam”

2016.03.23. 08:22
Megosztom
2015-ben ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját a Balázs Elemér Group. A jubileum apropóján Örök szerelem címmel lemezt, és hozzá kapcsolódó interjúkötetet is megjelentettek. Március 23-án a MOM Kulturális Központban mutatják be az albumot.
Balázs Elemér

Balázs Elemér

- 15 év nagy idő egy jazz-zenekar életében. Nem volt soha olyan krízishelyzet, ami miatt veszélybe került volna a zenekar jövője?

- Igazság szerint nem volt ilyen, mert amikor már egy picit úgy éreztem, hogy állóvíz van a zenekar körül, vagy nem nagyon haladtunk előre, akkor történtek tagcserék, ami hozott egy kis friss energiát a zenekar életébe, és új lendülettel tudtuk folytatni.

- Utoljára 2013-ban volt egy nagy vérfrissítés, amikor többek között Szőke Nikoletta és Szakonyi Milán énekesek is bekerültek a zenekarba.

- Pontosan, 2013-ban Winand Gábor helyett jött Szakonyi Milán, Hajdu Klára helyett pedig Szőke Nikoletta. Most már idestova 3 éve működik így a zenekar, két lemezünk jelent meg ebben a felállásban: a The New BEGinning 2013-ban, most pedig az új lemezünk, az Örök szerelem.

- Szőke Nikoletta már akkor is ismert név volt, Szakonyi Milán viszont teljesen ismeretlenként került be a zenekarba, hasonlóan ahhoz, ahogy annak idején Hajdu Klára. Szeret fiatal, a közönség számára még új arcokkal dolgozni?

- Ez egy régi szokásom. Mindig nyomon követem, hogy hogy halad a fiatalok pályája, szeretem őket nézni és hallgatni. 2013-ban kivételesen csináltam egy férfiénekes-meghallgatást, ahová több fiatalt is elhívtam. Amikor az öcsémmel, Balázs Józseffel meghallottuk Milán hangját, azonnal tudtuk, hogy ő lesz a zenekar férfihangja. De a fiatal instrumentális zenészeken is rajta tartom a szememet. Komjáti Áron gitáros is így került a zenekarba: már elég rég óta figyeltem az ő pályafutását.

- A legutóbbi lemezen a legfiatalabb közreműködő éppen a fia, ifjabb Balázs Elemér.

- Igen, ő is zenével foglalkozik, a Bartók Béla Konzervatórium első éves hallgatója zongora szakon, de nagyon jó vénája van a zeneszerzéshez is. Az Örök szerelem című CD-nkre írt négy kis bevezető intrót a darabok elé, aminek nagyon pozitív visszhangja lett a közönség és a szakma köreiben is. Nem kisebb nagyság nyilatkozott például róla elismerően, mint Pat Metheny, akivel jó barátságban vagyok és ezért elküldtem neki is az anyagot véleményezésre. Nagyon tetszettek neki a fiam bevezetői és az egész lemez, aminek rendkívül örülök, mert ez egy hatalmas elismerés. Büszke vagyok, hogy a fiammal dolgozhattam együtt. Ez a lemez számomra már ezért is különleges; nem csak jubilálunk, hanem egy ilyen fantasztikus dolog is történt a lemez kapcsán.

Balázs Elemér Group

Balázs Elemér Group

- Kevesen mondhatják el magukról, hogy közeli jó barátságba kerülnek példaképükkel. Az Ön esetében hogyan alakult ez a jó viszony Pat Methenyvel?

- Körülbelül húsz évre vezethető ez vissza. Amikor itt járt a Pat Metheny Grouppal, akkor lejött jam session-re az akkori Long Jazz Clubba. Akkor, a közös jammelés közben nagyon megtetszett neki, ahogy játszottam. És aztán 2000-ben, amikor a rádió szervezésében egy országos gitárversenyre elhívták őt zsűrielnöknek, akkor már engem és Egri János bőgőst hívott maga mellé ritmusszekciónak a gálakoncertre, ami a Kongresszusi Központban volt. Fantasztikusan sikerült a koncert, innen datálható ez a barátság. Mindig eljött velünk jammelni, ha Budapesten járt, és emailben is folyamatosan tartjuk a kapcsolatot: beszámol a lemezeiről és a nagyobb koncertjeiről. Mivel az Örök szerelem számunkra egy nagyon különleges lemez a fiam közreműködése miatt is, ezért elküldtem neki, hogy hallgasson bele. Nagyon, de nagyon tetszett neki.

- A számok közönségszavazás alapján kerültek föl a lemezre. Hogyan zajlott a szavazás, illetve ha a zenekaron múlt volna, ugyanezek mellett a dalok mellett döntöttek volna?

- Ez az ötlet azért jutott eszünkbe, mert nagyon jó viszonyt ápolunk a közönséggel. Egyébként azt még hadd mondjam el, hogy a lemezzel egyidejűleg megjelent egy interjúkötet is, ugyanezzel a címmel, Somogyvári Péter szerkesztésében. Ebben olyan jazz-zenészek szólalnak meg, akik az elmúlt tizenöt évben vendégeink voltak, például Szakcsi Lakatos Béla vagy Dés László. Mellettük pedig a közönség is elmondja rólunk a véleményét, ami egy elég izgalmas dolog számunkra. A szavazás a facebook-oldalunkon keresztül zajlott. Hét lemezről válogathattak, és hál Istennek pont azokat választották ki, amelyek hozzánk is nagyon közel állnak.

- Azt hiszem, nem véletlen, hogy ennyien szeretik a BEG-et, hiszen nagyon sok fülbemászó számot játszik a zenekar. Célkitűzés is volt a kezdetekkor, hogy dallamosabb, „könnyebben fogyasztható” jazzt játszanak?

- Amikor megalapítottam a zenekart, nem gondoltam erre, nekem egy hangkép volt a fejemben: az instrumentális rész adott volt, és tudtam, hogy a női és a férfi hang együtt egy nagyon jó közeg együtt. Ez be is igazolódott, hiszen az ének és a szöveg által közvetlenül és hamar eljut az emberekhez a zene. Ahogy elkezdett a zenekar befutni, láttuk, hogy a közönség énekli a dallamokat, a témákat, és a rádiók is elég gyakran játszották a számainkat, ahhoz képest, hogy jazz-zenekar vagyunk. De nagyon lényeges az, hogy a jazz végig ott van a zenénkben, hiszen igényes improvizációkat és témákat játszunk.

- A Budafoki Dohnányi Kamarazenekar közreműködik a lemezen. Milyen volt velük a közös munka?

- Én mindenképp kamarazenekarral, vonósokkal szerettem volna felvenni a lemezt, és a Hunnia Records vezetője, Hunka Róbert Hollerung Gábort és az általa vezetett Budafoki Dohnányi Kamarazenekart javasolta. Ennek én nagyon örültem, hiszen régebben már dolgoztam velük. A backgroundokat az öcsém, Balázs József hangszerelte, az intrókat pedig ugye a fiam írta. Fantasztikusan teltek a munkálatok, három nap alatt felvettük a lemezt. Egyébként a hangulat most a Balázs Elemér Group háza táján is nagyon jó, erős a csapatszellem, mindenki örömmel játszik.

- Ha ebből a 15 évből ki kellene emelni valamit, akkor mi az, amit a legnagyobb sikerként tud elkönyvelni?

- Rengeteg koncertet említhetnék: játszottunk a londoni, a bécsi, a skopjei jazzfesztiválon. Voltunk Brüsszelben, Madridban, Rómában, bejártuk Európát. De Magyarországon is kedvesebbnél kedvesebb koncerteken vagyunk túl. Most pedig épp Amerikába készülünk: New Yorkban már biztosan koncertezünk, a nyugati parton pedig Tim Riesszel, a híres amerikai szaxofonossal fogunk muzsikálni. Vele én régi barátságot ápolok, sokat játszunk együtt, az előző lemezünkön, a The New BEGinning című albumunkon ő is közreműködött. Az ő szervezésében lesz egy turné, és szó van róla, hogy átmegyünk esetleg Kanadába a Montreali Jazzfesztiválra vagy az Ottawai Jazzfesztiválra. Nem hiába adtam azt a címet a lemeznek és a könyvnek, hogy Örök szerelem, hiszen hihetetlen öröm számomra a zene.

Felkeltettük érdeklődését? Váltsa meg jegyét egyszerűen, a Port.hu felületén!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Liszt, a világutazó

Az utazás lehet kötelesség, kikapcsolódás vagy szükséges rossz, de az ember valamiképpen mindig azért utazik, hogy aztán hazatérjen. Liszt Ferenc számára az utazás nem csupán egy tevékenység volt, hanem identitásának meghatározó eleme.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Színház

Göttinger Pál: „A szíve mélyén mindenkiben ott van a szárnyalni akarás”

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabjában egy befutott író és egy fiatal pályakezdő kerül szembe egymással. A darabot rendező Göttinger Pállal beszélgettünk a Rózavölgyi Szalonban látható előadásról.
Vizuál

Enyedi Ildikó filmje képviseli hazánkat az Oscar-versenyben

Magyarország Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjét nevezi az Oscar-versenybe. A Csendes barát január óta műsoron van a mozikban a Mozinet forgalmazásában.
Színház

A Néma lakodalom nyerte a NEXUS Fesztivál fődíját

Négy ország alkotói, kilenc előadás, hat versenyprodukció, egy ősbemutató, teltházak és erős közönségérdeklődés jellemezte az első NEXUS Fesztivált. A háromnapos találkozó végén adták át a szemle elismeréseit. Mutatjuk a nyerteseket!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Autechre-szeánsz – Sean Booth és Rob Brown párosa a Magyar Zene Házában

A fősodortól távolabb eső elektronikus zene egyik legmeghatározóbb formációja tíz év után végre visszatér Magyarországra, ez pedig lényegében mindenki számára örömünnep, aki nyitott a formabontó zenei programokra.
Jazz/World ajánló

A Zene Házában mutatja be közös lemezét Kurt Rosenwinkel és a Daveform Quintet

Kurt Rosenwinkel és a Daveform Quintet a 2025-ös teltházas Müpa-koncert után új albummal jelentkezik, amelyet lemezbemutató koncerten is megszólaltatnak 2027. február 11-én. 
Jazz/World ajánló

Az Országgyűlés alakuló ülésekor megismert sükösdi tamburazenekar is fellép a Pozsonyi Pikniken

„Még soha nem jártam a Pozsonyi Pikniken, és rögtön viszem magammal a sükösdi SUGO Tamburazenekart is” – nyilatkozta Nébl Zsolt, az együttes vezetője a Hír13-nak. A nehéz sorsú gyerekekből álló zenekar szeptember 5-én 17.55-kor zenél a Jászai Mari téri nagyszínpadon.
Jazz/World ajánló

Gospel, jazz, R&B Londonból és a Budapest Bár – két koncerttel búcsúzik a nyár a Margitszigeten

Szeptember 2-án a Budapest Bár érkezik legnépszerűbb előadóival és utánozhatatlan zenei világával, szeptember 4-én pedig a világszerte ünnepelt London Community Gospel Choir koncertje tölti meg energiával az estét.
Jazz/World ajánló

Saját hangon – indul a Vigadó Jazz Club négy koncertből álló őszi évada

A Vigadó Jazz Club négy őszi koncertje egészen különböző irányokba indul. Ami mégis összeköti őket, az a személyes zenei hang – az, ahogyan minden formáció a saját képére alakítja a jazzt.