Balogh Kálmán (Fotó/Forrás: Heim Alexandra)
Az életed része a cimbalom, mégis hogyan látod ezt a tekintélyes hangszert?
Nagyon sokáig a cimbalom kicsi volt és hordozható, és pontosan 1874-ben változott meg, amikor a magyar Schunda Vencel József megépítette az első nagy cimbalmot. De én már annyira összenőttem a hangszerrel, hogy nekem ez a természetes, a méretét megtanultam kezelni. Egyébként, nagyon sok cimbalmom van, legalább tíz, különböző méretűek és sok szempont dönt abban, hogy mikor melyiket használom. Ha egy óvodában játszom, jobb egy kisebb, ami a gyerekeknek nem olyan ijesztő, ha hangszerbemutatóra hívnak, akár kettőt is viszek magammal. Nemrég egy régizenei koncertre például kis cimbalmot vittem, mert tökéletesen illeszkedett abba a hangzásba.
60. születésnapod alkalmából ünnepi koncertet adsz a Zeneakadémián, összegzésre készülsz?
Nem az összegzés szándéka indított el, mert az túl bonyolult lenne. A születésnapomat sem gondolom olyan nagyon komolyan, a 60 évnek nincs igazán súlya. Egyszerűen egy ünnepre készülök, és hálás vagyok, hogy ismét nagyszerű muzsikusokkal zenélhetek együtt.
A koncert alapvető szellemi kerete a népzene lesz, de természetesen kikerülhetetlen a népzene és a klasszikus zene találkozása.
Az akadémiai cimbalom-oktatás múltját is érintjük egy kicsit, mert mindannyian egy lánc tagjai vagyunk, a volt tanáraim és az ő tanáraik is. Az 1800-as évek vége felé indult el a cimbalom oktatása a Zeneakadémián, ezt összegezzük majd egy kedves kollegámmal, Szalai Andrással. Ő annak a Szalai Józsefnek a fia, aki Rácz Aladár egyik legjobb tanítványa volt.
Én szerencsés vagyok, mert mind a két magyar klasszikus úttól kaptam tanítást: az első tanárom Szöllős Beatrix volt, ő a Tarjáni Tóth Ida-féle egykori Magyar Zenede iskolájából kialakult vonalat vitte tovább, és egy teljesen másik, önálló vonal volt a Rácz Aladár-féle iskola. Az ő egyik legjobb tanítványa Gerencsér Ferenc volt, az én második tanárom. Nála kezdtem a konzit Miskolcon és nála fejeztem be az akkori Tanárképző Főiskolán.
Balogh Kálmán (Fotó/Forrás: Heim Alexandra)
A te személyedben találkozott ez a két iskola?
Ezt lehet mondani, valóban. Ugyan nem követtem a klasszikus zenét olyan mértékben, hogy klasszikus cimbalmosnak valljam magam,
az én vonalam mindig is a népzene volt, aztán az improvizáció és a világzene.
De nagyon örülök annak, hogy Szalai András mint zeneszerző, és mint előadóművész is komolyan tudja képviselni a klasszikus cimbalom irányt.
Bartókkal kezdünk, a Három csíkmegyei népdallal, amihez felkértem Herczku Ágnest és Juhász Zoltánt, hogy válogassanak egy kicsit ebből a gyűjtésből és bővítsék ki ezt a három dalt, aztán mi folytatjuk két cimbalommal Couperin és Scarlatti kora klasszikus zenéivel, Rácz Aladár repertoárjából. Mindkettőnknek kedves darabok ezek, én Feri bácsitól tanultam meg, András barátom pedig szinte az édesapjától. Utána Lukács Miklóssal folytatjuk, vele már az improvizáció, a népzene és a jazz határait feszegetjük, majd következik a Gipsy Cimbalom Band, akikkel azokból a jó kedvű, szórakoztató muzsikákból fogunk játszani, amelyekből a világzenei repertoárunkat alakítottuk ki.
A második részt a népzenének szentelem. Jönnek majd a cimbalmos tanítványok, Zimber Ferenc, Szabó Dániel és Gelencsér János, akik már végeztek a Zeneakadémia Népzene Tanszékén. Megmutatjuk, hogy milyen munka folyik itt nálunk, beszélünk egy kicsit az oktatásról és tanár kollegáim is jönnek, Doór Róbert, Árendás Péter, Vizeli Balázs és a három énekesünk magyar folklórt is fog énekelni, Herczku Ágnes, Básits Branka és Szalóki Ági.
Balogh Kálmán & Gipsy Cimbalom Band feat. Branka (Fotó/Forrás: Heim Alexandra)
Miért tartod ennyire fontosnak a tanszéken zajló munka bemutatását?
Így telnek a mindennapjaim, a hetem első része a tanításról szól, az utánpótlásról, az új generációkról. Tanítok a Zeneakadémián, de Vácott is, meg a budapesti konziban is.
Mégiscsak abban a korban vagyok, amikor az foglalkoztat, hogy mit tudunk átadni a következő generációknak.
Nagyon fontosnak tartom megmutatni azt, hogy van Népzene Tanszék a Zeneakadémián - Bartók és Kodály és sok mindenki más munkássága után ez egy teljesen logikus következmény. Meg kellett születnie. Richter Pál tanszékvezetőt is megkértem, hogy mutassa be a fiatal tanszakot. Másrészt, mindig a népzene volt a legfontosabb az életemben, ezért ilyen erős ez a kötődés, és ezért akarom megmutatni.
A népzene alatt mit értesz, a magyar hagyományt, vagy tágabb értelemeben gondolsz rá?
Tágabb értelemben a népzene nem szűkíthető le arra az idő és történelmi keretek közé szorított repertoárra, amit autentikus folklórként határozunk meg. A mai napig vannak olyan kultúrák, ahol még a saját természetes közegében él a muzsika, ahol olyan élő organizmusként viselkedik, mint egy szervezet. Befogadja, ami befogadható a számára, átalakítja és létrehoz belőle valami újat. A magyar népzene is ilyen volt, csak a közösség ízlése határozta meg, hogy mi maradt meg és mit hagyott el.
Ha a népzenei rétegeket vizsgáljuk meg, akkor kiderül, hogy hihetetlen gazdag, fontos elemek vannak benne, amiket bárhonnan képes volt átvenni, akár egy olasz 17. századi táncdarab is beépülhetett egy magyar csárdásba. Az a megdöbbentő, hogy a nem írásbeli kultúrák egészen másképpen működtek. Az emberek többsége többszáz dalt tudott fejből és nagy természetességgel vették át a dallamokat szájhagyomány és fülhagyomány útján.
Egy-egy dallamkincs végig szaladt a Kárpát-medencében különböző, gyönyörűszép variációkban, és eljutott a legutolsó szegletekbe is.
Bár ugyanaz a dallamváz egész más karaktert, ritmust kaphat szlovák, magyar, román vagy cigány nyelven, de ettől még a dallam közös, élő egység. Inkább az érdekes a számomra, hogyan alakul a mai, városi ember ízlése és mi történik vidéken. Mit érzünk magunkénak, és hogyan lehet a tömegek felé nyitni egy olyan rétegzenéből, mint ma a népzene.
Fejléckép: Balogh Kálmán (Fotó: Heim Alexandra)
hírlevél
