- Vissza tud-e emlékezni arra, hogy mi hatott önre legelőször a jazz irányából?

- Folyamatosan érnek olyan hatások, amik az érdeklődésemet fenntartják a jazz muzsika felé, de az első komolyabb élményem a műfajjal kapcsolatban a Kovács Ferivel való találkozás kapcsán született. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanárképző szakán lettünk barátok és már akkor kölcsönösen mutogattunk egymásnak zenéket. Én a folklórra hívtam fel a figyelmét Ferinek, hiszen '77 és '80 között még a népzene nem volt szem előtt, ő pedig kortárs zenével, jazzel, ragtime-al és afrikai népzenével fertőzött engem. A közös zenélés akkor kezdődött, amikor elhívott a Budapest Ragtime akkori felállásával muzsikálni, majd Feri által keveredtem bele a kortárs zenei közegbe is. Ő akkoriban már játszott Szabados Györggyel, valamint a 180-as csoporttal, én pedig jártam a próbáikra és ismerkedtem a műfajjal. Aztán a '80-as évek elején megalakult a BDSZ elnevezésű jazzformáció Babos Gyulával, Szakcsi Lakatos Bélával, Dandó Péterrel, Szende Gáborral és Dés Lászlóval. Ebben én mint cimbalmos közreműködtem és Babos és Szakcsi modern szerzeményeit játszottuk. Nagyon érdekes és friss formáció volt ez a maga korában, Európa-szerte turnéztunk, rám pedig nagyon erősen hatottak ezek a jelentős jazzmuzsikusok. Később Dresch Misivel dolgoztam együtt egy formációban, ahol szintén nagyon jól éreztem magamat. Ezek voltak a meghatározó találkozások.

- Milyen képességeit ismerték fel, amikor elhívták Önt jazzt játszani?

- Az improvizatív képességem már gyerekkoromtól fogva megvolt, a másik ok pedig az lehetett, hogy tudtam kottát olvasni. Ennek ellenére a mai napig hiányzik belőlem a jazz zenészek artikulációja: az egy másik nyelv, és nem véletlen, hogy ezt a műfajt évekig tanítják.

- Ha jól tudom, Ön előtt nem is használtak cimbalmot a jazzben...

- Amikor én elkezdtem jazz-zenészekkel játszani, akkoriban még valóban senki más nem foglalkozott ilyesmivel a cimbalmosok közül. A mai napig nagyon kevés ember játszik úgy jazzt a cimbalmon, hogy az tényleg a jazz nyelvén szól. Magyarországon talán csak Lukács Miklóst említhetném, külföldön viszont már van a fiatalabb generációból is egy-két muzsikus, aki elég jól játszik jazzt.

- Mi az oka annak, hogy ez a hangszer eddig nem terjedt el a műfajban?

- A hangszer alkalmassága is jelent némi-nemű korlátozottságot, de igazából ennek okai a kulturális hagyományokban gyökereznek. A cimbalom annyira meghatározóan a népi vagy a klasszikus közegből jön, hogy a cimbalomművészek nem találkoznak a jazzel. Pedig a jazz mind a népzenével, mind a kortárs klasszikus zenével mutat rokonságot.

- Milyen kapcsolódási pontok vannak a jazz és a magyar népzene között?

- Köztudott, hogy maga az amerikai jazz is népzenéből született. Mondhatjuk, hogy a jazz is "világzene", mert az afrikai rabszolga felmenőkkel rendelkező muzsikusok zenei hagyományai ötvöződtek benne azokkal az európai hatásokkal, amelyek a városi kultúrában érték őket. Miután a jazz megfertőzte az egész világot, elkezdődött egy olyan folyamat, amelynek során mindenki elkezdte a jazz eszköztárát a saját zenei világára alkalmazni. Nekünk a legjelentősebb alkotónk e téren Dresch Misi, ő ötvözte a legjobban a magyar folklórt a jazz világával, de Babos Gyula is több olyan lemezt csinált, ahol a magyarországi cigányfolklórból indult ki.

A jazz és a népzene közös tulajdonsága az improvizatív jelleg és a variábilitás. A magyar népdal sem lejegyzett, ezáltal egyazon előadó többféleképpen is képes előadni egy dallamot. Nyilván nem annyira szabadon improvizál egy népzenész, mint ahogy esetleg egy művelt jazz-zenész, de a zenében ott van a lehetőség. Másrészt a 20. századi komolyzene is felfedezte magának a népzenét és az általuk alkalmazott zeneszerzői módszerek is erősen hatnak a mai jazz-zenészekre. Bartók éppenséggel azért örült borzasztóan, amikor fölfedezte a paraszti kultúrának ezt a szegmensét, mert végre kikerülhetett a számára akkorra már unalmassá vált klasszikus formai- és harmóniavilágból. Ez egy forradalmi hatás volt az egész kortárs zenei közegre nézve. Úgyhogy nagyon szoros kapcsolódások vannak a különböző műfajok között és úgy látom, hogy ma az etnozene az egyik legerősebb ihletforrás a zenészek számára mindenhol a világon.

- Hogy állunk a cimbalomművészek utánpótlását nézve? Lehet-e tanítani azt a fajta nyitottságot, ami a jazzhez kell?

- Abszolút lehet tanítani, mert a tanítványokat minden érdekli. De mivel a cimbalom egy akusztikus hangszer, ezért kevéssé alkalmas arra, hogy elektronikus zenei környezetben felvegye a versenyt a basszusgitárral, dobbal hangerő tekintetében. Maga a hangszer óriási: ütőhangszer-szerű, nagyon perkusszív. Ha sikerülne elektronizálni, akkor a jazz, pop, rock zenére is alkalmassá válna és egy különleges szerepet tudna betölteni. Akkor lehet, hogy a fiatalok nem kizárólag gitározni és szaxofonozni tanulnának, hanem cimbalmozni is. A másik fontos előfeltétele a cimbalom népszerűsítésének az lenne, hogy a mai kortárs szerzők írjanak fontos darabokat cimbalomra. Lukács Miklós ebben tett előrelépéseket, mert számára nemrég Szakcsi Lakatos Béla, Vukán György és Fekete Kovács Kornél is írt egy-egy jelentős, modern darabot.

- Mit hallhatunk a Jazznapon, április 30-án Öntől és a Magony triótól?

- A Magony trió a Kovács Öcsi projektje, és a repertoár főleg az ő szerzeményeiből épül föl, de talán majd az én népzene-feldolgozásaim is megszólalnak ezen a koncerten. Ferinek fantasztikus, különleges szerzeményei vannak, rendkívül egyedi a gondolkodása: nagyon sok hatás éri őt a magyar népzenétől kezdve a balkáni zenén át az afrikai muzsikáig, és ezeket ő képes a saját nyelvére átfordítani. Mint mondtam, mi a kezdetek óta együtt zenélünk, úgyhogy egy nagyon hosszú emberi és zenei barátságból táplálkozó zenét hallhat, aki eljön a koncertünkre!