Jazz/World

Barabás Lőrinc Eklectric lemezbemutató

2009.11.21. 14:23
Ajánlom
Régen várt második lemezének anyagát mutatja be – London és Párizs után a hazai publikum előtt is - november 27-én az A38 hajón a Barabás Lőrinc Eklektric.

A decemberben már a boltokban is kapható, Trick címre hallgató új korong jóval egységesebb, letisztultabb, de egyben pörgősebb is a 2007-es Ladalnál, mindemellett pedig legalább annyi slágervárományos dalt tartalmaz, mint elődje. A koncerten a bemelegítésről a Singas Projekt gondoskodik, majd a levezetés pedig Dermot & Suhaid dolga lesz.

 

A Barabás Lőrinc Eklektric 2005 novemberében alakult Budapesten. A zenekarvezető trombitás, Barabás Lőrinc az elmúlt évek során több zenekarban és stílusban bizonyította tehetségét, nem csak itthon, de szerte Európában és azon túl is. Az eklektric hangzása értelmezhető a Barabás Lőrinc által eddig is képviselt műfajok (jazz, hiphop, dub, reggae, french house, experimental, elektronika stb.) keverékeként. Egyszer mintha Truffaz érzékeny trombitáját hallanánk, máskor Miles Davis cool-ja dereng fel korszerű ütemekbe ágyazva, de Eric Satie motívumokon sem lepődhetünk meg. Mindezekhez olyan természetes módon társul a rap és a spoken word, hogy multikulturális szétesettség helyett végül egy személyes, kiforrott és hiteles hangzású, itthoni terepen pedig kifejezetten újszerű produkció szólal meg. Mindebben nélkülözhetetlen szerepe van Delov Jávor dobosnak, aki metronóm pontossággal alapoz a zenekarnak. Bata István kellő finomsággal lépked a basszusgitár húrjain, Premecz Mátyás izgalmas billentyűjátékával a kísérleti elektronika határáig is elmerészkedik, Dermot pedig az MPC sampler nyújtotta lehetőségeket használja ki valamint szkreccsel és harsonázik. A mikrofonos szekció telitalálat: Fábián Julianna klasszikus jazzéneke valamint MC Sena és a grenadai születésű MC Kemon visszafogott rapje kiválóan működik egymás mellett a színpadon.

Barabás Lőrinc Eclectric: Trick - lemezbemutató koncert
2009. november 27. A38 Hajó

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Amerikáig is eljutott a nagy port kavart Billy Elliot-ügy híre

Az egyik legnépszerűbb hollywoodi portál „gaygate”-ről, azaz meleg-botrányról ír az elmaradt előadásokkal kapcsolatban.
Tánc

Mesternő, nagybetűvel

Lőrinc Katalin egy személyben aktív táncos, pedagógus és teoretikus. Június 25-én a Müpában mutatkoznak be tanítványai, akik már az ő új oktatási metódusa szerint végeztek a Táncművészeti Egyetemen. Emellett nemrég megjelent, A test mint szöveg című könyvéről is beszélgettünk.
Vizuál

Instagramon dokumentálta apja halálát egy fotós

Apja élete utolsó tanítását akarta átadni fiának, akinek teljesen hiányzott addigi életéből - fia pedig így, fotókon keresztül próbálta feldolgozni a tragédiát. A sorozat végül mindkettőjük számára sokkal többet adott.
Zenés színház

Gördülő titkárság az Operában

Az Ybl-palota korszerűsítése új kihívások elé állította az Opera művészeti osztályait, a nehézségekből azonban igyekeznek előnyt kovácsolni: az Andrássy úti játszóhely kiesését az új évadban is nagyszabású turnék egész sorával tervezik ellensúlyozni.
Klasszikus

Molto scherzando: Ilyen, ha a karmester szelfibotra cseréli a pálcát

Persze csak a Photoshop segítségével, egy komoly karmester soha nem tenne ilyet!

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ziggy marley

Reggae-láz Veszprémben

Július 11-én egy jamaikai reggae-koncerttel nyitja meg kapuit a VeszprémFest, melynek sztárja a műfaj szuperhőse, Bob Marley ma már szintén veteránnak számító fia, Ziggy Marley lesz. Az énekes először lép fel hazánkban.
Jazz/World

Gyönyörű örmény népdalfeldolgozással jelentkezik az Antal Gábor Trió

Nem sokkal a megalakulásuk után máris nemzetközi versenyről hozta el a fődíjat a trió, akiknek örmény népzenéből ihletett új szerzeménye most a Fidelión debütál. Cikkünkben a zenekar történetéről és terveikről is mesélnek.
Jazz/World interjú

„Rockopera, csak nem rock és nem opera”

Izgalmas programzenei kísérletbe fogott a Premecz Mátyás Hammond orgonista vezette, idén 10 éves Kéknyúl Band: a bűnügyi filmek világát idézik meg a Müpa színpadán június 20-án, olyan vendégszólistákkal, mint Palya Bea és Sena. Erről kérdeztük Premecz Mátyást.
Jazz/World quincy jones

Andreas Varady nem akar iskolába menni

A magyar származású, csodagyerekként felfedezett gitáros a leghíresebb jazzmagazin, a Downbeat címlapján szereplő cikkben mondja el, miért nem akar a legjobb jazziskolákban továbbtanulni.
Jazz/World lukács miklós

Lukács Miklóssal lép fel Charles Lloyd Budapesten

A tervezettől eltérő helyszínen, a RAM Colosseumban lesz a világhírű amerikai jazzszaxofonos, Charles Lloyd és formációja, a Marvels budapesti koncertje július 1-jén.