A Barbárok 2012 címmel beharangozott, koncerttel egybekötött könyvbemutató fellépőinek listája színes, izgalmas eseményt ígért, már csak azért is, mert a művészek között egyetlen komolyzenész sem volt. Önmagában persze nem meglepő ez, a magyar és külföldi jazzisták közül egyre többen fedezik fel a műfaj Bartókkal való kapcsolatát, Bartóknak a jazzre gyakorolt hatását, de Duda Éva vagy éppen David Yengibarjan a legkevésbé sem sorolható a Bartók életművét mélyrehatóan elemző, zenei hagyatékát továbbörökítő művészek közé, így aztán az izgalom mellett némi aggodalommal is mustráltam a koncert programját.
Aggodalmam rögtön be is igazolódott, mikor az est első fellépője, a regényben is szereplő Török Ádám és a - Roby Lakatossal kiegészült - Mini tetemes késéssel színpadra lépett. A hazai rythm'n'blues és progresszív rock egyik legnagyobb alakjának jelen megmozdulása még a hakni-szintet is alig-alig érte el: Roby Lakatossal váltva egymást loop stationről bejátszott zenei alapokra improvizáltak egy nagyjából négy perces "kompozíció" erejéig a Török Ádámtól jól megszokott stílusban - Bartók zenéjének és szellemiségének egyelőre híre-hamva sem volt.
Török Ádámék után előkerült az író, Temesi Ferenc, akivel Tarján Tamás irodalomtörténész beszélgetett. A spontánnak legkevésbé sem tűnő beszélgetés révén valamelyest képet kaphattunk a regény szerkezetéről, és részesei lehettünk egy ködös fejtegetésnek a Fibonacci-számsor, valamint az aranymetszés irodalmi és zenei jelentőségéről, illetve a szerző felolvasta regényének utoljára elkészült fejezetét. A könyvbemutató ezzel kurtán-furcsán be is fejeződött, anélkül, hogy az előzetesen megjelent interjúkban és sajtóközleményekben fellelhető információkon kívül bármi újat megtudhatott volna a közönség. Temesi Ferenc és Tarján Tamás beszélgetését követően Duda Éva vette át színpadot - az Allegro Barbaróra előadott táncprodukciója ismét csak kötelezően megfutandó körnek tűnt, nem pedig átgondolt, Bartók zenéje által inspirált művészi teljesítménynek.
Két duó zárta a programot. Elsőként Vallai Péter és David Yengibarjan érkezett: Vallai fejezeteket olvasott fel Temesi regényéből, Yengibarjan pedig minden fejezetre röviden improvizált. A színész jól hallhatóan bele tudott helyezkedni a Temesi-regény világába, hitelesen idézte meg a szerző hangvételét, a regény hangulatát. Az összképen viszont jelentősen rontott, hogy az örmény harmonikavirtuóz arcán leginkább az látszott, nem igazán tudja, hol van és mit is kéne csinálnia, az improvizatív zenei betétek pedig végképp alátámasztották ezt az érzést.
Dresch Mihály és Lukács Miklós duója szintén nem törekedett arra, hogy a könyvbemutató vendégeit valamivel közelebb vigye Bartókhoz. Legalábbis ami a konkrét zenei utalásokat illeti, egészen biztosan nem. Igaz azonban, hogy a duó - és főleg a regényben egy legényes eltáncolásának erejéig megjelenő Dresch - zenei felfogásában jóval közelebb áll Bartókhoz, mint a bemutató többi fellépője. Talán ennek is köszönhető, hogy zárásképpen végre valódi zenei élményben részesítették az egyre szerényebb létszámú közönséget.
Hogy a Bartók bemutatója már-már botrányosra sikeredett, annak talán két oka lehet. Felmerül a kérdés, egy Bartókról szóló könyv bemutatójára miért nem hívják meg azt a Binder Károly - Borbély Mihály párost, akiknek 2004-ben jelent meg Bartók Béla előtt tisztelgő, hét duót tartalmazó lemezük. De akár a szintén bartóki ihletésű programmal koncertező Trio Olamar (Oláh Zoltán, Oláh Péter, Martonosi György) is jó választás lett volna. A másik ok tán valamelyest mentség a fellépő művészek számára: érdemes elgondolkodni azon, hogy mennyire merészelhet manapság egy könnyű- vagy komolyzenész, rendező, vagy akár táncos hozzányúlni Bartók Béla zenéjéhez, és a maga ízlése szerint formálni azt. Nem is kell a fent említett fellépőktől elrugaszkodni és a botrányos kortárs Kékszakállú-rendezések vagy Mészáros Márta és Bozsik Yvette betiltott táncfilmjére gondolni, hiszen Török Ádámnak is született a hetvenes években olyan Bartók-feldolgozása, melynek lemezen való megjelenésére a Bartók-örökösökkel vívott harc miatt egészen 1993-ig kellett várni. Akár így, akár úgy, bízzunk benne, hogy legalább a regény - mely egyébiránt igencsak hiánypótló szerepet tölt be magyar irodalomban - képes lesz legnagyobb zeneszerzőnk előtt méltó módon tisztelegni, és valóban új szemszögből bemutatni Bartókot.
hírlevél
