Mi az oka az alakváltásnak, vagyis hogy Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint duóból kvartetté alakultatok?
Harcsa Veronika: Az elmúlt években nagyon sokat dolgoztunk azon, hogy a saját hangszerünkön minél több hangszínt fel tudjunk venni. Nemcsak gitárosként és énekesként funkcionáltunk a színpadon, hanem váltogattuk a kíséret, a basszus-, a perkusszív hangszer, és a szólista szerepeket. Ez nagyon izgalmas munka volt és ez a projekt nem is szűnik meg, tehát továbbra is fogunk duóban szerepelni. Viszont úgy éreztük hat év után, hogy most már inspirációt jelentene, ha ismét ritmusszekcióval dolgoznánk. És ez be is igazolódott: a dob és a bőgő egy nagyon erős energia központot, groove-ot ad a zenének, ami rengeteg olyan dolgot is lehetővé tesz kettőnk számára, amit duóban nehezebb megvalósítani.
Gyémánt Bálint:
Praktikus oldalról nézve nekem bizonyos értelemben más a szerepem így a zenekarban.
Általában azt kell megoldanom duóban, amire alapvetően a bőgő és a dob hivatott. Veronika a legékesebb példája annak, hogy vokalistaként mennyi különböző színben lehet tündökölni, de akkor is: ha hallgatói oldalról nézem, amikor én nem játszom, akkor csend van. Így viszont nagyon izgalmas, hogy hol és hogyan jelenek meg a zenében. Sokkal több effektet, sőt más hangszert is használok a kvartettben, tehát bizonyos értelemben új dimenziók nyílnak meg számomra.
A formán túl mennyiben változik meg a tartalom az alakváltás során?
HV: A transzformersz figuráknál is úgy valósul meg az alakváltás, hogy a lényeg, a matéria ugyanaz marad. És ezt mi is így érezzük: a kvartett magja is a duó, tehát kettőnkre épül az egész produkció. Egyébként a dalokban is sokszor megvalósul az alakváltás. Van például egy kompozíció a lemezen, amit fölvágtunk három trackre. Ez a lemezen összesen 16 perc, de élőben egy 25 perces folyam, ami az éjszakai város különféle arcairól beszél; ahogy haladunk az utcákon, teljesen más karakterei mutatkoznak meg ugyanannak a városnak. Tehát ez a többarcúság értelmezhető erre az egy számra, de ránk, zenészekre is, mert mi is rugalmasságra és sokoldalúságra törekszünk.
Mi az oka, hogy a városi élet ilyen hangsúlyos téma lett a lemezen?
HV: Ezért inkább én vagyok a felelős. Kétlaki életet élek London és Budapest között, és mindkét város nyüzsgését megélem. Nagyon szeretem, és közben fáraszt is.
Egy ideje foglalkoztat az a kérdés, hogy hogyan tud valaki nemcsak kétlakiként, hanem egyáltalán mai, városi emberként, virtuális valóságok közepette felépíteni magában egy stabil alapot, ami átlendíti az élet nyüzsgésén és buktatóin. Ez a fajta keresés benne van a dalszövegekben is.
Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint (Fotó/Forrás: Glódi Balázs )
A nyugvópontok keresése összefüggésbe hozható azzal, hogy most ritmusszekcióval dolgoztok, ami egy biztos alapot, drive-ot ad a zenének?
GYB: Nem gondoltunk ilyenre. Nem hiszem, hogy kevésbé lennénk biztosak duóban, sőt. Én azt érzem, hogy szinte bármi történhetne duóban, nem lehetne minket megrendíteni. Ennek az is az oka, hogy régóta dolgozunk együtt, jó barátok vagyunk, és rengeteg mindenen mentünk már keresztül együtt. Szoktuk mesélni nevetve, hogy akkor is ment tovább a turné, amikor pár éve Csehországban feltörték az autónkat és minden cuccunkat elvitték. Aznap este fel tudtunk lépni Prágában.
Ha mi készen állunk egymás zenei gondolataira, akkor nem hiszem, hogy bajba kerülhetnénk a színpadon.
Tehát nem a biztonság miatt van szükség a kvartett másik két tagjára, hanem mert új dinamikai szintekben tudunk gondolkodni a saját zenénken belül. De nekem ugyanúgy tartom kell a tempót gitárosként, ha van dobos, mint ha nincs. (nevet)
Akkor a másik irányból kérdezem. A duó kapcsán gyakran emlegetett fogalmak voltak a kísérletezés és a szabadság maximalizálása. A kvartettben mekkora tér kínálkozik a határok feszegetésére?
GYB: Szabadon improvizálni annál nehezebb, minél többen vagyunk. Hiszen, ha hat embernek a szabadsága kerül össze, könnyebb letérni a fő csapásról, míg a duóhoz sokkal inkább illik, hogy rengeteg szabadság van a zenében.
HV: Szerintem ez a fajta szabadsági fok idő függvénye is, hiszen a duóval sem úgy kezdtük a közös munkát, hogy egyből szabadon zenéltünk, és mint egy gumit nyújtottuk, gyurmáztuk a témákat. Évekre volt szükség ahhoz, hogy a legkisebb alkotóelemekig megismerjük egymást és a dalokat, és hogy valóban szabadon tudunk velük játszani. Én nagyon remélem, hogy a kvartett is ebbe az irányba fog mozdulni, megpróbáljuk majd elengedni a kötöttségeket és játszani azzal, hogy mit hoz a pillanat.
Harcsa Veronika - Gíyémánt Bálint Quartet (Fotó/Forrás: Hegyi Júlia Lily)
Miért pont ezt a két belga zenészt, Antoine Pierre dobost és Nicolas Thys bőgőst hívtátok meg a közös munkára?
HV: Amikor Bálinttal eldöntöttük, hogy ritmusszekcióval szeretnénk dolgozni, felmerült egy csomó név, és rengeteg szempontot mérlegeltünk. Az első nyilván az volt, hogy kiváló zenészekkel szeretnénk együtt zenélni, de ez még nagyon tág lehetőségeket hagy, hiszen rengeteg a jó zenész Magyarországon, Németországon és Belgiumban is – ezek azok a szcénák, amikkel szakmailag kapcsolatban állunk. Abban viszont nagy különbségek vannak egy-egy ország között, hogy milyen munkamódszer a bevett.
Magyarországon a jó ritmusszekciók túlfoglalkoztatottak, mert igazán jó bőgősből és dobosból a szcéna méretéhez képest nincs annyira sok. Ezzel szemben Nyugat-Európában az a jellemző, hogy kevesebb projektet vállalnak, viszont arra ki tudnak szakítani egész időszakokat.
És mivel én kétlaki életet élek, és Bálinttal mind a ketten dolgozunk más zenekarokkal is, nem volt más választásunk, mint hogy olyan zenészeket keressünk, akikre lehet időszakosan számítani.
Nemrég jelent meg a San Fransisco című számotok live session videója, aminek Bálint, te vagy a zeneszerzője, Veronika, te pedig a dalszövegírója. Mit jelent számotokra ez a szám?
GYB: Hallgatóként nyilván a legerősebb oldala egy számnak a szöveg. A San Fransiscónak nem én adtam a címet és konkrétan nem is tudnám meghatározni, hogy mi inspirált ennél a kompozíciónál. Van egy fantasztikus sorozat, ahol különböző történeteket mesélnek ugyanahhoz a zenéhez. A karmester különböző narratívákat talál ki a zenéhez, például, hogy hallgassátok úgy, mintha tücskök lennének, vagy mintha rabok lennének a börtönben, akik verik a láncaikat. Abban a pillanatban, hogy egy zenéhez történetet kötsz, máris sokkal könnyebben vizualizálod a zenét, de szerintem nem fontos, hogy ugyanazt jelentse mindenkinek.
HV: Persze onnantól, hogy szöveget kapcsolunk egy dallamhoz, már tereljük az értelmezést.
A San Fransisco című szám arról szól nekem, hogy mennyivel több dolog van az életben, mint az iPhone szorongatása, meg a virtuális valóság.
Ez a téma sokszor megjelenik mostanában a popkultúrában, és úgy tűnik, az emberekben felmerült az igény a nem-virtuális valóságra. Mi például még nem jártunk San Fransiscóban, de elképzeltem, milyen jó lenne ott barangolni az utcákon, vagy megkóstolni egy egzotikus gyümölcsöt, vagy fölmászni egy magas hegycsúcsra. Úgyhogy ez a dal egy biztatás, hogy néha rakjuk el a telefont.
Az utolsó szám címe Bori’s Rebel. Ezt a húgodnak dedikáltad, Veronika?
HV: A húgom írta a szöveget, és ahhoz írtam zenét. Ez nekem egy nagyon szívmelengető együttműködés volt, mert Bori egy személyes nehézségét írta meg a dalszövegben. Egy olyan szituációt írt le, ahol nem jut egyről a kettőre. Ebben a számban a zenével pedig pont azt valósítottuk meg, hogy együtt lehet egyről a kettőre jutni.
Ő kimond valamit, ahhoz én hozzáadom az enyémet, Bálint hozzáadja az övét, és a negatívból pozitív születik.
Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint duóban legközelebb január 29-én játszik a BJC-ben, a lemezt június 27-én mutatják be a Müpában a kvartett felállással.
(Címlapkép: Glódi Balázs)
hírlevél
