Jazz/World

Bemutatkoznak a Snétberger-tanítványok

2012.03.19. 16:05
Megosztom
A világhírű jazzgitár-művész által alapított Zenei Tehetség Központ első végzős évfolyama március 31-én mutatkozik be a Müpában.

"Nagyon jól sikerült a kurzus, nem is tudom, miként dolgozom fel, hogy meg kell válnunk azoktól a gyerekektől, akik összesen 12 hetet töltöttek itt. Jól összebarátkoztunk, a diákok sokat fejlődtek a kurzus alatt és még ma is hihetetlen számomra, hogy ez az egész egyáltalán megvalósulhatott. Mindez túlszárnyalja, amit eredetileg szerettem volna elérni" - fogalmazott Snétberger Ferenc a március 14-én tartott nyílt napon, melyen a látogatók a nyílt napon betekintést nyerhettek a központ életébe, beülhettek egy-egy órára, például arra, amelyet az ötlet-és névadó Liszt-díjas gitárművész tartott.

A Snétberger Zenei Tehetség Központot tavaly indult a felsőörsi volt úttörőtáborban a Berlinben élő Snétberger Ferenc ötlete alapján, aki tehetséges magyar és roma gyerekeket akart oktatni. Az előkészítésen három és fél éven át dolgoztak, az első évfolyam 2011 júniusában kezdte meg a munkát a Balaton-parti településen, a központ megépítését és felszerelését a Norvég Alap 2,5 millió euróval, a magyar állam félmillió euróval támogatta. A központ azóta pályázati forrásokból - Nemzeti Kulturális Alap, Soros Alapítvány -, valamint az épületeik bérbeadásból tartja fenn magát. Egy diák 12 hetes taníttatása (hat hét nyáron, három-három ősszel és tavasszal) másfélmillió forintba kerül.

A balatonfelvidéki központban évente hatvan hátrányos helyzetű roma fiatal kap lehetőséget tehetsége kibontakoztatására és bemutatására. Oktatóik olyan elismert zenész-tanárok, mint László Attila, ifj. Balázs János, Paolo Vinaccia vagy Tzumo Árpád - az első évfolyam legjobbjai és "Feri bácsi" mellett ők is vállalták a fellépést a gálakoncerten. Az est és a koncertről készülő CD teljes bevétele a 2012 júniusában induló második évfolyam tanulmányaihoz járul hozzá. Az új évfolyam válogatásai lezárultak, 2012 februárjában tíz helyszínen több mint 150 gyereket hallgattak meg és mintegy harminc tehetséget választottak ki az új évfolyamba. A létszámot az első évfolyamból töltik fel.

Snétberger Ferenc példaértékű kezdeményezését a Fidelio a kezdetektől figyelemmel kíséri: ott voltunk videokameránkkal 2011 telén az első évfolyam felvételi meghallgatásain, és megszólítottuk az alapító mellett a főszervező Mészáros Zoltánt is, a nyár folyamán megnéztük és videoriporttal mutattuk be a Felsőörsi Zenei Tehetségközpontot, végül meginterjúvoltuk a szakkollégium első felfedezettjét. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Már nem Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke – lecserélték a teljes grémiumot

 A kuratórium új elnöke szeptember 1-jétől Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki a kilencvenes években már vezette az egyetem mozgóképelméleti szakát. 
Klasszikus

Schiff András a Zeneakadémia díszdoktora lett

A világhírű zongoraművész Dr. Farkas Gábor rektortól és Dr. Kutnyánszky Csaba rektorhelyettestől, az Egyetemi Doktori Tanács elnökétől vette át az oklevelet.
Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója
Könyv

Szabó Magda-díj: Rakovszky Zsuzsa és Ráckevei Anna az idei kitüntetettek

Az elismerést október 5-én, az írónő születésnapján vehetik át, a díj történetében először Debrecenben. A kitüntetést olyan művészek vehetik át, akik munkásságukkal hozzájárulnak Szabó Magda életművének életben tartásához.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Az Országgyűlés alakuló ülésekor megismert sükösdi tamburazenekar is fellép a Pozsonyi Pikniken

„Még soha nem jártam a Pozsonyi Pikniken, és rögtön viszem magammal a sükösdi SUGO Tamburazenekart is” – nyilatkozta Nébl Zsolt, az együttes vezetője a Hír13-nak. A nehéz sorsú gyerekekből álló zenekar szeptember 5-én 17.55-kor zenél a Jászai Mari téri nagyszínpadon.
Jazz/World ajánló

Gospel, jazz, R&B Londonból és a Budapest Bár – két koncerttel búcsúzik a nyár a Margitszigeten

Szeptember 2-án a Budapest Bár érkezik legnépszerűbb előadóival és utánozhatatlan zenei világával, szeptember 4-én pedig a világszerte ünnepelt London Community Gospel Choir koncertje tölti meg energiával az estét.
Jazz/World ajánló

Saját hangon – indul a Vigadó Jazz Club négy koncertből álló őszi évada

A Vigadó Jazz Club négy őszi koncertje egészen különböző irányokba indul. Ami mégis összeköti őket, az a személyes zenei hang – az, ahogyan minden formáció a saját képére alakítja a jazzt.
Jazz/World ajánló

Először koncertezik Magyarországon Momoko Gill, a brit kortárs jazz szcéna sokoldalú előadója

A multiinstrumentalista zenész, dalszerző és producer első magyarországi koncertjére november 8-án érkezik a Turbinába, ahol Momoko című szólóalbumának anyagát mutatja majd be.
Jazz/World ajánló

Idén is jazzel indítja az évadot a Müpa

Szinte már hagyomány, hogy nyár végén többnapos jazzünneppel búcsúztatja a fesztiválszezont, és egyben nyitja meg saját új évadát a Müpa. Augusztus 28. és 30. között három kivételes előadót köszönthetünk a JazzTime-on.