Januárban Winand Gábor árulta el, hogy Ray Charles-t és Al Jarreau-t utánozva kezdte kialakítani összetéveszthetetlen énekstílusát, és azt is felidézte, hogy az instrumentális hangzás keresése során végül a katonaságnál akadt kezébe egy szaxofon, ami azóta torka mellett második hangszerévé lett.

Februárban Herbie Hancock, Wayne Shorter és Terence Blanchard társává felnőtt, New York-ban élő fiatal magyar csodadobos, Németh Ferenc beszélt arról, hogyan jut hozzá a Zildjian prototípus cintányérjaihoz, és miért fejlesztett saját iPhone-os doboktató applikációt.

Áprilisban Kovács Ferenc hegedűs, trombitás, nép-, világ-, és jazz-zenész idézte fel, hogy azért kezdett trombitálni, mert verte a zeneiskolai zongoratanárja, és még több mint ötvenévesen is azért kénytelen az alapokat gyakorolni a hegedűn, mert gyerekként nem akart túl sokáig ugyanarra a dologra koncentrálni.

Májusban Grencsó Istvánt kérdezte Párniczky András. A magyar jazz műhelyteremtő, fontos alkotója felidézte, hogy lengyel jazzlemezek hatására szerzett egy ócska szaxofont, amivel első hangszere, a fuvola fogásai és fújástechnikája alapján kezdett ismerkedni, amíg Dresch Mihály meg nem mutatta neki a szaxofonozás alapjait. Azóta sok hangszer és még több fúvóka fordult meg a kezében, de a hangzást illetően régimódi maradt.

Júniusban a külföldön is nagy tekintélyt szerzett eredeti alkotó, Gadó Gábor gitáros-zeneszerző vallotta be, hogy őt nem érdeklik a gitárok, és leginkább megszokásból játszik két évtizede ugyanazon a hangszeren. Sőt, ha tehetné, más hangszert választana, de amint fogalmaz, „rá vagyok kényszerülve, hogy a gitárral foglalkozzak, minthogy ezen játszom a legjobban".

Augusztusban a legjobb iskolákban továbbképzett kiváló zongorista-zenekarvezető, Oláh Tzumó Árpád az amerikai sound rejtelmeibe engedett bepillantást, és elárulta, hogy ha teheti, kerüli az elektromos hangszereket. Helyettük inkább a Fender Rhodes-t preferálja, és minden vágya, hogy egyszer saját lantcsembalója legyen.

Szeptemberben Geröly Tamás tett hitet amellett, hogy a kádári gondolatot szó szerint értve "minden eszközzel kell tudni ütni". Ennek jegyében fiatalkora óta nem csak boltban kapható hangszerekben gondolkodik, és mára óriási mennyiségű "hang", azaz hangkeltő szerszám áll rendelkezésére.

Októberben Harcsa Veronika mesélte el Párniczky Andrásnak (a Fidelio.hu fotoriportere jelenlétében), hogyan lett elismert énekesnővé a matekszakos gimnazistából, akinek azt mondta az énektanára, hogy nincs hangja. Azóta kiderült, hogy van, és nem is akármilyen - igaz, Veronika máig odafigyel a hangképzésre, emellett stirálisan és technikai értelemben is folyamatosan kísérletezik.

A 2011-es év Hangszerelem-sorozatát az AEGON-társdíjas Lukács Miklós zárta, aki elmesélte, hogy saját zongorázását és híres dobosokat hallgatva fejlesztette ki jellegzetes cimbalomhangzását, és azt is elárulta: az elektromos cimbalom kifejlesztésében látja a jövőt.

Írja meg hozzászólásban, melyik 2011-es Hangszerelem tetszett Önnek a legjobban, és kiről olvasna legszívesebben 2012-ben!