Take7 lemezek
Pár év alatt Szőke Nikoletta komoly nemzetközi tényező lett a jazz piacon és továbbra is feljövőben van - írta Zipernovszky Kornél 2012 márciusában az énekesnő Inner Blaze című lemeze megjelenésének apropóján.
A jövő itt van, neve Robert Glasper - adta hírül kollégánk a Blue Note-nál megjelent új Robert Glasper-albumról, melyet többen már tavasszal az év jazzlemezének tartottak, holott inkább hip-hop sztárparádénak tűnik.
"Karosi Júlia szerzőként legalább olyan magas régiókban repül bemutatkozó lemezén, mint énekesnőként" - a tavaly májusi megállapítást azóta a nagyvilág is visszaigazolta, hiszen az énekesnő a taglalt koronggal és egy kislemezzel betört a japán jazzpiacra.
A dobos Terri Lynne Carrington utolsó lemeze elmenne akár feminista kiáltványnak is, de attól még csudajó jazz. És nincs ember, aki csak hang után rájönne arra, hogy ez egy női zenekar. Hogy miért? Ide kattintva kiderül.
A magyar közönség nagy szerencséje, hogy Bacsó Kristóf nem maradt külföldön. A - minő véletlen! - éppen 7 tracket tartalmazó Nocturne című lemezről olyan sokat lehetne írni, hogy szétfeszítené a rovat kereteit, ez a cikk ezért inkább csak kedvcsináló.
Eredeti, vidám, élénk, vonzó és zseniálisan tehetséges. Esperanza Spalding új lemezével (megint) bebizonyította, hogy tetőtől talpig tündérből van. Szerzőnk azért azt is hozzáteszi, hogy a Radio Music Society semmi igazán új elemet nem tartalmaz, csakhogy a különböző elemek pont ilyen szerepeltetése által mégis elképesztően eredeti és harmatosan friss.
Bolla Gáborral Find Your Way című lemeze megjelenése óta már interjút is készítettünk, hiszen a Münchenbe költözött szaxofonost gyorsan visszahívták Budapestre, a Jazz Showcase egyik sztárvendégének. Zipernovszky Kornél már 2012 nyarán megírta, hogy kedvező visszhangokat kapott a korong, melynek már megjelenése is óriási fegyvertény, hiszen a 23 éves őstehetség saját nevén, világhírű zenészekkel és régi magyar társaival adhatott ki május végén lemezt az ACT cégnél.
Take7 sztorik
A szakma és a közönség is sokat köszönhet a hét éve futó Lakatos "Ablakos" jazz ösztöndíjnak, vétek lenne megszüntetni ezt a támogatási formát - írta szerzőnk tavaly márciusban. A kéttételes (első rész, második rész) cikk sajnos visszhangtalan maradt, amennyiben azóta sem hirdették meg az ösztöndíjakat, pedig a kedvezményezettek beszámoló koncertjén készült videót visszanézve, érdemes lenne nem veszni hagyni.
Pannonica bárónőről, aki feltehetően a jazztörténet legnagyobb mecénása volt, alig ismert, hogy magyar származású. Nica, vagyis Kathleen Annie Pannonica Rothschild, aki felvette férje, Jules de Koenigswarter báró nevét, példátlan odaadással és nagyvonalúsággal akkor állt a műfaj mellé, amikor annak művészi értéke, eredetisége valamint társadalmi elismerése között talán a legnagyobb volt a szakadék -jelentőségét szintén két részben (felütés - finálé) foglalta össze Zipernovszky Kornél.
Az év talán legmeghatóbb jazz-története Giuseppi Logané: a hajléktalan, szenvedélybeteg, öreg jazzmuzsikus visszakapaszkodott az életbe a média és egy közösségi projektfinanszírozási oldal segítségével.
A jazzkritikusok két különböző éves szavazása határozottan trendváltást mutat - a Downbeat és az amerikai Jazzújságírók Szövetségének 2012-es listái kapcsán vonta le következtetéseit szerzőnk június végén.
A híres New Orleans-i trombitás, Nicholas Payton szerint a jazz halott, már rég csak a Fekete Amerikai Zene (BAM) él. Zipernovszky Kornél segítségével eldönthetjük, higyjünk-e neki (ne).
Itthon is megfogalmaztak már az avantgárd jazzel és híveikkel szemben olyan típusú vádakat, amelyek most Amerikában ismét előkerültek: nagy vita bontakozott ki ugyanis azok után, hogy a Marsalis-klán legfiatalabb tagja "jazz nerd"-öknek nevezte a zöldfülű modernistákat, mert ezt sokan mások is magukra vették - írtuk szeptember közepén.
Októberben zárt a Műcsarnokban a felemásan fogadott Mi a magyar? című kiállítás. A finisszázs keretében jazz-koncertet is rendeztek, s Kanadából Magyarországra visszatérő kollégánk szerint Tóth Viktor és Lukács Miklós szlovák és lengyel muzsikusokkal adták meg a Műcsarnok kérdésére a felemelő zenei választ.
Az alábbi kérdésekre pedig kedves Olvasóinktól várjuk a választ:
Ha nem találta kedvenc Take7-cikkét a fenti válogatásban, ide kattintva felidézheti az összeset.