Jazz/World

Biblia Show a Zsidó Művészeti Napokon

2021.12.03. 09:20
Megosztom
Bibliai témájú történetekre, értékekre épülő pop-sanzonokból készít estet Kováts Kriszta színművész-énekesnő, a dalok zeneszerzője Wolf Péter, szövegírója Fábri Péter író lesz.

Régi is, új is, Jewish!

Ezzel a szlogennel vált ismertté a Zsidó Művészeti Napok Budapesten, amelyet csak megerősít az idei decemberi programjai közül a Biblia show című előadás, hiszen a Biblia igazságait évezredek óta ismerjük, része az általános műveltségnek. Kováts Kriszta színművész-énekesnőt is megérintette ez az örök érvényű téma, és alkotótársaival készítettek egy lemezt, amelynek bemutatója a Zsidó Művészeti Napokon lesz.  Az album zeneszerzője Wolf Péter, a dalszövegeket pedig az énekesnő állandó alkotótársa és férje, Fábri Péter író jegyzi. Érdekesség, hogy a téma ötlete a művészházaspár lányának, Fábri Flórának köszönhető.

Nagyon ismert történeteket, mondatokat hallunk a dalokban, amikre akkor is ráismerünk, ha nem olvastuk a Bibliát. Ilyen például a Mindennek ideje van, A jövő mindig másoké című dalok szövegei

– mondta az anyagról az énekesnő.

A zenekari felállás is rendhagyó, hiszen egy izgalmas barokk trió, csembaló, hegedű, időnként beatbox, és ütőhangszerek kísérik a pop-sanzonokat. És ami szintén ritka dolog, a közreműködő zenészek vokáloznak is.

Közreműködik: Baranyay Piroska – cselló, vokál, Fábri Flóra – csembaló, vokál és Keönch László – beatbox, ütőhangszerek, hegedű, vokál.

Kováts Kriszta – Biblia show

Időpont: 2021. december 9. 19:30
Helyszín: MOMKult Kupolaterem

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Kováts Kriszta (fotó: Bege Nóra)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Már nem Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke – lecserélték a teljes grémiumot

 A kuratórium új elnöke szeptember 1-jétől Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki a kilencvenes években már vezette az egyetem mozgóképelméleti szakát. 
Klasszikus

Schiff András a Zeneakadémia díszdoktora lett

A világhírű zongoraművész Dr. Farkas Gábor rektortól és Dr. Kutnyánszky Csaba rektorhelyettestől, az Egyetemi Doktori Tanács elnökétől vette át az oklevelet.
Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója
Könyv

Szabó Magda-díj: Rakovszky Zsuzsa és Ráckevei Anna az idei kitüntetettek

Az elismerést október 5-én, az írónő születésnapján vehetik át, a díj történetében először Debrecenben. A kitüntetést olyan művészek vehetik át, akik munkásságukkal hozzájárulnak Szabó Magda életművének életben tartásához.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Az Országgyűlés alakuló ülésekor megismert sükösdi tamburazenekar is fellép a Pozsonyi Pikniken

„Még soha nem jártam a Pozsonyi Pikniken, és rögtön viszem magammal a sükösdi SUGO Tamburazenekart is” – nyilatkozta Nébl Zsolt, az együttes vezetője a Hír13-nak. A nehéz sorsú gyerekekből álló zenekar szeptember 5-én 17.55-kor zenél a Jászai Mari téri nagyszínpadon.
Jazz/World ajánló

Gospel, jazz, R&B Londonból és a Budapest Bár – két koncerttel búcsúzik a nyár a Margitszigeten

Szeptember 2-án a Budapest Bár érkezik legnépszerűbb előadóival és utánozhatatlan zenei világával, szeptember 4-én pedig a világszerte ünnepelt London Community Gospel Choir koncertje tölti meg energiával az estét.
Jazz/World ajánló

Saját hangon – indul a Vigadó Jazz Club négy koncertből álló őszi évada

A Vigadó Jazz Club négy őszi koncertje egészen különböző irányokba indul. Ami mégis összeköti őket, az a személyes zenei hang – az, ahogyan minden formáció a saját képére alakítja a jazzt.
Jazz/World ajánló

Először koncertezik Magyarországon Momoko Gill, a brit kortárs jazz szcéna sokoldalú előadója

A multiinstrumentalista zenész, dalszerző és producer első magyarországi koncertjére november 8-án érkezik a Turbinába, ahol Momoko című szólóalbumának anyagát mutatja majd be.
Jazz/World ajánló

Idén is jazzel indítja az évadot a Müpa

Szinte már hagyomány, hogy nyár végén többnapos jazzünneppel búcsúztatja a fesztiválszezont, és egyben nyitja meg saját új évadát a Müpa. Augusztus 28. és 30. között három kivételes előadót köszönthetünk a JazzTime-on.