Jazz/World

Bobby McFerrin ismét Magyarországon

2010.04.25. 12:00
Ajánlom
Hat évvel ezelőtt, 2004 májusában járt először Magyarországon a világhírű énekes. Most, háromévnyi szünet után új, VOCAbuLarieS című albumának megjelenése kapcsán nyár végén újra ellátogat hozzánk.

Első hazai fellépésekor McFerrin az Erkel Színházban adott két teltházas hangversenyt: az első részben a MATÁV Szimfonikus Zenekart vezényelte, majd a második részben következett a tőle megszokott, frenetikus hangulatú szóló mágia. Akkor lejött a közönség közé és találomra választott ki embereket, akik elfogódva énekeltek duettet a mesterrel. A második koncert 2005 februárjában a Budapest Kongresszusi Központban pótszékesre sikeredett. Bobby ezúttal a színpadra invitálta a közönség bátrabbik felét: amikor öt-tíz énekest kért, több mint harmincan futottak fel a dobogóra. 2007 májusában a Syma Csarnokban megrendezett koncerten egy tíztagú gospel-kórussal lépett fel, amelynek tagjait több mint száz, teljesen hétköznapi jelentkező közül választott ki egy szakmai zsűri. A következő fellépés tavaly lett volna. Akkor McFerrin az édesapja emlékére írott, Bobble című a capella operáját mutatta volna be nálunk, de az előadás a túl magas költségek miatt nem valósulhatott meg.

Az idei Syma-beli koncert különlegessége lesz, hogy Bobby három hazai, különböző műfajban tevékenykedő énekesnő oldalán próbálhatja ki magát a különböző zenei stílusokban. McFerrin partnere Kolonits Klára operaénekesnő, Szőke Nikoletta jazzénekes, valamint Szvorák Katalin nép- és világzenét játszó alternatív-Kossuth-díjas énekesnő lesz. A második részben a márciusban megjelent VOCAbuLarieS című albumából ad ízelítőt az ezerhangú énekes, amelyen ismét szinte csak emberi hangokat használt fel.

Bobby McFerrin 1950. március 11-én született New Yorkban. Ötéves korában költözött szüleivel Kaliforniába, ahol hatesztendősen kezdte zongora tanulmányait. Sacramentóban és Cerritosban töltött főiskolai évei után zongorista-énekesként eleinte kaliforniai kis klubokban, illetve szállodákban kezdett zenélni. Egy ilyen helyen fedezte fel őt 1979-ben a vokalizálás úttörője, Jon Hendricks, a legendás jazzénekes és szövegíró. Ő ajánlotta be a New York-i Cool Jazzfesztiválra, ahol McFerrin hatalmas sikert aratott teljesen egyéni énektechnikájával és showműsorával.

Ettől kezdve a világhírű jazzmuzsikusok szinte kézről-kézre adták Bobbyt. Előbb Chico Freemannel, majd Grover Washington Jr.-ral, végül Herbie Hancock VSOP együttesével turnézott. Az Elektra kiadó 1982-ben Bobby McFerrin címmel dobta piacra az énekes első lemezét, de ez még csak jazzkörökben keltett feltűnést. Az énekesre olyan nagy hatással voltak Keith Jarrett szólózongora lemezei, hogy elhatározta, szólóénekesként fog koncertezni. Első ilyen turnéját 1983-ban rögzítették és 1984-ben The Voice címen jelent meg az LP. Ezt az anyagot azonban mégsem nevezhetjük zenei értelemben tisztán a cappella produkciónak, hisz McFerrin mellének ritmikus ütögetésével különleges, addig soha sem hallott hangszer-imitációkat hozott létre. Ráadásul egészen újszerű légzéstechnikájának köszönhetően még a levegővételből is képes hangot faragni. McFerrin 1986-ban kötött szerződést a rangos Blue Note kiadóval, majd 1992-ben a Sony Classicallel. Tíz újabb lemezét húszmillió példányban adták el, összesen tíz Grammy-díj tulajdonosa.

2010. augusztus 22. 20:00 Syma Rendezvénycsarnok

Bobby McFerrin, km.: Kolonits Klára, Szőke Nikoletta, Szvorák Katalin (ének)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők az idei Prima Primissima-jelöltek

A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Müpában.
Klasszikus

Magyar Kincsek – Folytatódik a Concerto Budapest zenei kaleidoszkópja

A felfedezés és újrafelfedezés, az értékek megtalálása központi motívuma a Concerto Budapest Magyar Kincsek-programjainak, melyeknek a közönség az idei évadban is koncertsorozat keretein belül lehet részese a Zeneakadémián.
Klasszikus

Jövőre is a kamarazene gyöngyszemeivel vár az Anima Musicae

Meghirdette 2023/24-es évadát a „zene lelkéről” elnevezett Anima Musicae Kamarazenekar: a szeptember 25-i sajtótájékoztatón bemutatták az évad kiemelt koncertjeit, külföldi vendégszerepléseket.
Vizuál

Elhunyt Sir Michael Gambon

Az ír-angol színész, aki a Harry Potter-filmekben Dumledore alakját öltötte magára, nyolcvankét éves korában hunyt el tüdőgyulladás következtében.
Klasszikus

Balogh Máté vokális művei csendülnek fel a Pax et Bonum Kamarakórus előadásában

Az itthon és nemzetközi viszonylatban is elismert, fiatal komponista lesz a Magyar Zene Háza „Szerzők? Jelen!” című koncertsorozatának soron következő részének vendége október 4-én.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World magazin

Ezekre az albumokra esküszik a fúziós zene nagyágyúja, Gary Husband

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatának legújabb részében a nemzetközi hírű dobos, zongorista és billentyűs, Gary Husband kedvenceibe hallgathatunk bele.
Jazz/World hír

Koncert közben lett rosszul Al di Meola

A 69 éves művészt bukaresti koncertjéről kellett sürgősen kórházba szállítani. Sajtóértesülések szerint szívinfarktust szenvedett, és sztentbeültetést kellett végrehajtani rajta.
Jazz/World ajánló

Kortársai, barátai emlékeznek az egy éve elhunyt Szakcsi Lakatos Bélára a BJC-ben

A legnagyobb formátumú jazz-zongoristára, Szakcsi Lakatos Bélára emlékeznek halálának évfordulóján, 2023. október 2-án kortársai és barátai a Budapest Jazz Clubban.
Jazz/World ajánló

Végtelen jazz a Fonóban – az Újbuda Jazz Fesztiválon

Idén tizennyolcadik alkalommal várja az érdeklődőket az Újbuda Jazz Fesztivál, amelynek célja, hogy a műfaj aktuális és kurrens képviselőit mutassa be a közönségnek, a klasszikusoktól az új kísérletekig, az idei év kiemelkedő újdonságaival együtt.
Jazz/World videó

Vidám, életigenlő a cappella – megjelent a Voice Drops együttes legfrissebb dala, a Szalmaszál

A Csernus Szilvi, illetve a Kárász Eszter–Bata István szerzőpáros alkotó elméjéből született lírai mű, a Szalmaszál az öröm szalmaszála, a dal pedig a boldogság húrjait pengeti.