Jazz/World

Boggie a BMC-ben

2013.04.02. 09:38
Ajánlom
Csemer Boglárka április 13-i lemezbemutató koncertje igazi ínyencségnek ígérkezik.

A harmonikus dallamvezetésnek, a felszabadult játéknak köszönhetően, a zene körbeöleli hallgatóját, a francia nyelvű dalszövegek és Boggie a maga kisugárzásával, bájával, csengő hangjával egy érzelmekkel, gondolatokkal teli világba kalauzol bennünket. Boggie francia muzsika iránti vonzalma már évek óta töretlen. Párizsban töltött éve és a francia dalkultúra olyannyira inspirálta őt, hogy az albumon a magyar és angol nyelvű felvételek mellett számos francia nyelvű saját dal is helyet kapott.

Egy ízig-vérig magyar előadóról van szó, aki albumával méltán lép a frankofón zenei világ köreibe, zenéjét kiterjesztve hazánk határain kívülre, remélve, hogy minél nagyobb közönség érzi majd azt a sajátjának nemzetiségtől és kultúrától függetlenül. Az albumon vendégeskedő zenészek és a zenekar játékos, élettel teli, néhol romantikus, néhol csábító, néhol melankolikus hangulatot varázsolnak körénk. A dalok magukon viselik a könnyed játékosság jegyeit is, de a nagyzenekarral megtámogatott, monumentális dal sem lóg ki a sorból - egységes egésszel van dolgunk.

Csemer Boggie egészen kisgyermek korától a zene és az éneklés megszállottja. Több mint 12 évig tanult  különböző zeneiskolákban különböző stílusokat a népzenén, a klasszikus zenén és a jazzen keresztül, míg végül 2010-ben a Kőbányai Zenei Stúdió ének szakán tett sikeres vizsgát. Boggie 2011-ben a Jazzy 90,9 rádió dalversenyén a Magyar Jazz Szövetség Különdíját nyerte el Japánkert című szerzeményével, mely a 2013. április 13-án megjelenő albumon is meghallgatható. A formáció már 2012 áprilisában meghívást kapott a Frankfurtban megrendezésre kerülő Light&Buildings kiállításra fellépő művészként, és 2012 októberében a neves párizsi Sunset&Sunside Jazz Clubban is koncerteztek. 2013-ban Bécsben lépnek fel a friss lemezanyaggal.

Csemer Boglárka lemezbemutató koncertje
2013. április 13. 21:00 - Budapest Music Center, Opus Jazz Club

A zenekar tagjai: Csemer Boglárka - Boggie (ének), Sebestyén Áron (zongora ), Németh Tamás (dob), György Attila (nagybőgő, basszusgitár)
Vendég: Petruska András
Km.: Sapszon Orsolya, Bazsinka Ágnes

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schiff András hamarosan ismét Budapesten koncertezik

A világhírű művész korábban politikai okokból hagyta el Magyarországot, most a kormányváltás hatására és a főpolgármester meghívására ismét hazalátogat, és nagyszabású koncertet tervez.
Színház

Mindörökké happy end – bemutatták A végét a Rózsavölgyi Szalonban

Befejező részéhez érkezett a Rózsavölgyi Szalonban David Eldridge párkapcsolati trilógiája: A vége egy olyan szoros szövetséget mutat be, amely még a létezés legnehezebb szakaszát is megkönnyíti.
Könyv

Görög istenek, nagyszájú rockerek és fausti alku – ezeket a könyveket olvasd áprilisban!

Beszélgetések az irodalomról, mitikus látomás a körfolyosóról, fausti történet a művészi megszállottságról, britpop-krónika, személyes vallomás, valamint egy ironikus-nyomozós kisregény – a közelmúlt megjelenéseiből és a közeljövő ígéretes könyveiből válogattunk.
Vizuál

Költészet és kegyetlenség – 15 sor film

„Clint Bentley filmje azt a nehéz ellentmondást stilizálja szép, emberi történetté, hogy annak a világnak, amely megannyi gyönyörűséget és boldogságot kínál, a halál szerves része.” 15 sor film.
Vizuál

KÉP-regény: Szétszéledt zsenik

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Mick Abrahams kapcsán azokról a zenészekről ír, akik ott álltak a siker kapujában, de végül hoppon maradtak. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Történetek hangokban – a Budapest Jazz Orchestra új albuma az Eötvös10 színpadán

Különleges zenei utazásra hív a Budapest Jazz Orchestra, amely legújabb, Storytelling Night: The Music of Daniel Mester című albumát mutatja be április 19-én, vasárnap 18:00 órától az Eötvös10 színháztermében.
Jazz/World ajánló

Horgas Eszter és művészbarátai az Óbudai Társaskörben

Horgas Eszter fuvolaművész több mint 20 éve rendszeres fellépője az Óbudai Társaskörnek. Május 15-én művészbarátaival „Gershwin és Bernstein: Két zseni Amerikában” címmel adnak koncertet.
Jazz/World ajánló

Hálószobaprojektből világszínpadra: Budapestre érkezik corto.alto

Márciusban a Jazzbois vendégeként mutatkozik be a Müpában, április 21-én pedig saját zenekarával tér vissza Budapestre a kortárs jazz egyik izgalmas új hangja, corto.alto.
Jazz/World ajánló

Monteverdi egykor és ma – Karosi Júlia ad koncertet a Zeneakadémián

A jazzénekművész és együttese Monteverdi – Past & Present címmel ad koncertet április 25-én, amelyen madrigálok és operák részletei hangoznak el sajátos hangszerelésben.
Jazz/World ajánló

Budapest Ritmo: ahol a világ zenéi egymásba olvadnak

A Budapest Ritmo minden évben bebizonyítja: a világzene ma az egyik legizgalmasabb terepe a zenei felfedezéseknek. A 2026-os kiadás április 9. és 11. között ismét világkörüli utazásra hív a Magyar Zene Házában.